Mining Colony

Van egy különleges csoport a társasjátékok világában. Igazán nincs közöttük valódi kapcsolat. Sem mechanikai, sem tematikai értelemben nem tartoznak együvé, számomra mégis egyetlen kategóriát testesítenek meg, a “kis-nagy játékokét”. Tudvalevő, hogy a nagy, jobbára 30×30 cm-es kartondobozokban polcra került termékekért könnyebben ad ki sok pénzt is a vásárló. Minél kisebb a doboz, annál kevésbé foghat vastagon az árképzés ceruzája.

És mégis itt van egy renitens társaság, mondhatni, partizáncsapat, akik időről időre szembe mennek ezzel a gyakorlattal. Jellemzően az átlagnál kisebb, néha jóval kisebb dobozuk van, tehát úgy viselkednek, mint az egyszerű és olcsóbb előállítású kártyás- és kevés komponensű absztrakt játékok, de mégis, ha kibontjuk ezt a dobozt,

nem ritkán akár egész estés szórakozást nyújtanak, egyáltalán nem kevesebbet, mint jó néhány nagyra nőtt társuk.

Némelyek szinte kifolynak a dobozból; a sok alkatrész a miniatürizáló megoldások ellenére jócskán ad ki- és elpakolni valót, az asztalkép pedig épp olyan gazdag, mint a nagyobb testvérek esetén. Ilyen játék többek között az 1906 San Francisco, az 1923 Cotton Club (egyazon sorozat részei), vagy az Eight-Minute Empire, a Fistful pf Meeples, a Johari, az Oh My Goods (Királyi áru), a Pergamon, a Penny Lane, a Santo Domingo, a Spyrium, a Tyros, vagy éppen a Mining Colony, ami az utóbbi hetekben gyakori vendég az asztalunkon.

A TÉMA:
Az igazán nem túl izgalmas cím mellett jóval többet mond a borító: a narancssárgás, futurisztikus grafika azonnal érezteti, hogy ez a bányászkolónia nem a 19. századi Angliában vagy valamelyik afrikai gyémántlelőhelyen keresendő, hanem az emberiség utópisztikus jövőképéhez manapság már szervesen kötődő Marson. Illetve erről a borító explicit ódon nem nyilatkozik, hiszen a különféle színes kristályok kitermelése egyelőre nem reális feladata a jövőbeni űrtelepeseknek,

de mi más is lenne ez a jellegzetesen vörös bolygó, mint a Mars?

Szóval bányászat és építkezés zajlik ezen a darab földön (vagy ezt hogy mondják majd a Mars relációjában?), és ahogy lennie kell, csapataink versenyben állnak a hatékonyabb működést tekintve. Igyekszünk minél több területet felfedezni, ásványt kitermelni, és optimális helyre építeni az épületeinket, no meg mindezekkel megelőzni a többieket. A látványos és jellemzően narancsszín környezet ellenére leginkább absztrakt játékról van szó, de elég egy jó science-fiction film, vagy egy olyasmi számítógépes játék, mint a Starcraft, az ember fia/lánya máris úgy érzi, hogy a ténykedése közben ropog a lába alatt a vörös homok.

A JÁTÉKMENET:
A Mining Colony mindenki számára kínál egy (kétoldalas) tereptáblát, amelyen az építkezés és a terjeszkedés zajlik. Itt tehát nem ütközünk egymással. Ellenben a központi tábla kínálata bizony konfliktuszóna. Minden fordulóban előkerül egy kártya (összesen tíz ilyen van, tehát tíz fordulót játszunk), amely meghatározza, hogy milyen erőforrásokat érhetünk el jelenleg. Ezek vegyesen vonultatnak fel mindenfélét: különböző színű kristályokat, munkásokat, űrhajókat, felfedezendő területdarabokat (polyomino lapkák formájában).

Egyik-másik hasznosabbnak tűnik számunkra a többinél. Azonban ezek felvételére licitálunk kell.

Mindenkinek nagyjából azonos összetételű saját paklija van. Ezek a gyönyörűen illusztrált kártyák tulajdonképpen egy számsort alkotnak mondjuk 1-től 50-ig. Nincs két azonos értékű lap a játékosoknál, de ugyanannyi van 10 alatt, 10 fölött, 20 fölött stb. – összesen 48 kártya. Ezekből véletlenszerűen húzunk hármat, és végül választunk egyet, amelyet lefordítva az asztalra helyezünk. A lapok felfedése egyszerre történik, a fenti erőforrásokból pedig a kártyák értéke által meghatározott sorrendben választunk. A tét néha igen nagy. Épp ezért mindig izgalmas döntés a megfelelő, vagy annak hitt lap kiválasztása.

A felvett elemeket lehelyezhetjük a tereptáblánkra, néhányukat parkoltathatjuk egy külön raktárban, és ha végképp nincs jobb ötletünk, eldobhatjuk őket – azaz eladhatjuk ún. kreditért, ami meg egyéb bónuszokra váltható be soron kívül.

Eleinte csak a táblánk legalsó sorában található mezők számítanak felfedezettnek,

később azonban a felvett lapkák – amelyek kezdetben ezzel a sorral, később a többi hasonló lapkával kell érintkezzenek – is megművelt, ismert területnek nevezhetők. Csak ilyenekre, egész pontosan a rájuk festett speciális ikonokra rakhatók az egyéb elemek, amelyek bizonyos konstellációban új épületek megépítését is lehetővé teszik. Két azonos színű kristálylelőhely közötti csupasz (de felfedezett) mezőre pl. tudományos labor épül, egy leszállópálya és munkásbarakk közé pedig hasonló elven őrállomás. A színek is fontosak, no meg a mennyiség: az utóbbi két extra épület (amelyek dupla pontot is érnek a játékvégi pontozásnál) az adott színből csak korlátozott számban érhető el, és mindig passzolniuk kell a lerakott komponensekhez.

AMIÉRT TETSZIK:
Senki ne értse félre, a Mining Colony nem ér fel egy Solarius Mission, Pulsar 2849 vagy egy Martians: A Story of Civilization játékélménnyel. Azonban nagyon tetszik, hogy benne van az ígérete, a hangulata, és ha valaki épp bolygóhódító hangulatban van (miért is ne?), ki fogja elégíteni az éhségét ez a kis doboz.

Tetszik, hogy apró alkatrészekkel operál a játék, és ezáltal egy sűrű, gazdag asztalképet nyújt,

a tartalom így még nagyszabásúbbnak hat, mint amilyen valójában. Imádni való apró űrhajók és fura formájú tudományos állomások között ékszerek az apró kristályok és az igazán kiváló illusztrációk. Tetszik, hogy egy apró szabály nem engedi, hogy mindenki egyszerűen a legnagyobb értékű lapjával játsszon a saját körében. A játszma végén kezünkben maradt két kártya összértéke ugyanis versenyben lesz a többiekével, és aki nagyobb értékeket menekített meg, komoly plusz pontokhoz jut.

ÖSSZEFOGLALÓ:
A Mining Colony szerzője az a Steve Finn, akit talán leginkább a Biblios c. játékról ismernek sokan, de ő a szerzője a Whatnot Cabinetnek és a Herbaceous játékcsaládnak is. Tipikusan olyan alkotó, aki láthatóan az egyszerű, gördülékeny megoldások híve, aki szórakoztatni akar könnyed, de okos játékokkal. A Mining Colony tökéletesen illik a portfóliójába. Szabályai könnyen elmagyarázhatók, ha nem is feltétlenül tematikus módon, de érthetően kapcsolódnak egymáshoz a mechanizmusok, a döntéseket egy gyermek is meg tudja hozni (a 14+ jelölés butaság, 10 éves kortól tökéletesen játszható – Matyi rendre nyeri is a játszmákat),

de azért az ügyesebb, és nem a szerencsésebb fog nyerni a játékban.

Jelenleg tudtommal csak a Gameshelf forgalmazza Magyarországon, igazi kis-nagy játék árban (fogalmam sincs, hogyan és miért éri meg ugyanezt nem nagy dobozban, kicsit nagyobb összetevőkkel, másfélszer ennyiért piacra dobni). Ezért egy angol nyelvű játékszabállyal ellátott, egyébiránt teljesen nyelvfüggetlen játékot kapunk, Kickstarter komponensminőséggel (a közösségi finanszírozó oldalon korábban Cosmic Run: The Mining Colony néven tűnt fel a játék, kapcsolva Finn egy másik játéksikeréhez).

A játékdoboz által közölt negyven perc játékidő ezúttal elég pontos, ennél hosszabbra nemigen nyúlik egy parti.

A Mining Colony akár egyedül is játszható, de a tapasztalataink azt mutatják, hogy magasabb játékosszámokkal érdekesebb, izgalmasabb. Ajánlott gyógyír, egy apró tabletta mindazoknak, akik csillapíthatatlan Mars-lázban égnek.