Furnace

Amikor megismerkedtem a modern kori társasjátékokkal (ki sem mondom, hány éve volt ez – ijesztő távlat), azt gondoltam, hogy nehéz játékot kitalálni a legnehezebb feladat. És még akkor is hasonlóan vélekedtem, amikor próbálgattam a szárnyaimat, mint játéktervező. Később azonban rá kellett jönnöm, hogy valóban kell egyfajta felkészültség ahhoz, hogy valaki egy igazán összetett, mechanizmusokat halmozó játékot csináljon, de semmiképp nem ördöngösség, ha egyszer elindul a vezérhangya. Ami igazán nagy feladat: egy könnyed, gördülékeny játékot kreálni, amely nem csalja be az erdőbe a játékosokat, hogy aztán feladatul kapják, hogy verekedjenek ki valahogy onnan, hanem egy igazán egyszerű, csomómentesre kevert szabályötlet mentén engedi őket játszani, hogy közben rájöjjenek, nem a szabályok bonyolultságán múlik egy játék nehézsége. Erre talán egyre kevesebb lehetőség is kínálkozik, hiszen a legtöbb viccet már hallottuk. És erre jön egy orosz fiatalember, és csinál valamit, amire elismerően csettintek – pedig ez olyan gyakran azért nem fordul elő.

A TÉMA:
A Furnace doboza mintha egy alternatíva volna a Brass valamelyik inkarnációjához. És be kell valljam, a meglévőknél jobbnak is tartom. A double exposure fotótechnikát utánzó festmény a fehér alapon azonnal odavonzza a szemet. A barna árnyalatai között egyetlen izzó vörös folt szimbolizálja a megidézett kor – a 18. század ipari forradalom – mágnásait, akiknek talán a szívét is már gőzgépek fűtötték, valamint magát a kohót vagy a kazánt, az ipari anyagmegmunkálás alapvető, korabeli eszközét, amelyet a cím sugall.

(A Furnace magyar keresztségben az Acélmágnás nevet kapta a Vagabund kiadótól, és ugyan messze nem tükörfordításról van szó, úgy gondolom, hogy ez esetben kivételesen hasonlóképp kifejező mindkettő – miközben hazánkban talán jobban cseng az utóbbi, hiszen az idősebbek körében a kohók és kazánok egészen más gondolattársításra vezethetnek.)

A gyönyörű illusztrációk tovább vezetik a szemet a dobozon belülre; a kártyalapok és az egyéb komponensek jól átgondolt koncepció szerint készültek.

A terv elsősorban az lehetett, hogy megpróbáljanak témát adni az absztraktnak, színt a színtelennek, hátteret és némi vizuális többletet egy egyszerű kártyajátéknak, amely pusztán két mechanizmus ötvözete, de annak igen acélos.

A JÁTÉKMENET:
A Furnace egy némiképp aszimmetrikus alapfelállással operáló licitálós, engine building játék. Összesen 4 fordulóból áll, és minden fordulóban két fázis követi egymást. Az első fázisban a játékosok értékkorongokkal licitálva választanak maguknak lapot a (játékosszámtól függően) 6-8 kártyalapból, majd a második fázisban beépítik az így szerzett lapjaikat a kártyáik sorába, és úgymond „lefuttatják a programot”, azaz tetszőleges sorrendben minden kártyájuk akcióját/akcióit elvégzik.

A cél, hogy minél több pénzt hozzanak ezek a művelet, ugyanis a játék végén a pénz jelenti a győzelmi pontot.

Mindenki egy speciális kezdőkártyával indít, amely meghatározza a kezdő nyersanyagkészletet is (általában 1 vas- és 1 szénjelölő, vagy az utóbbiból kettő), illetve a kártya máris egy, az épülő engine-ből. Van pénztermelő és nyersanyagtermelő funkciója is (mindenki számára kicsit más), és az összes fordulóban ad egy fejlesztésjelzőt is, amely különleges és hasznos erőforrásnak számít a szén-vas-olaj trióján túl.

Az első fázisban megszerezhető kártyák kicsit más felépítésűek. Alaphelyzetben mindegyik csak egyetlen átalakító vagy termelő funkcióval bír, azonban „fejlesztve”, azaz megfordítva egy további, általában jóval erősebb képességet is felmutat az alapképesség mellett. És mindnek van fejléce is, rajta egy nyersanyagszerző vagy konvertáló akció. Ennek a funkciónak érdekes módon csak a licitálás fázisában van szerepe. Ehhez azonban meg kell ismernünk, hogyan is szerzünk kártyákat, miben nyújt igazán újat a Furnace.

Mindenkinek 4 értékkorongja van. Ezek különböző nagyságúak, és a mérettől függően számozva vannak 1-től 4-ig.

A licitálás fázisban a körünkben lehetőségünk van 1 korongot ráhelyezni egy kártyára. De csak olyan lapra tehetünk korongot, amelyen még nincs korong, vagy ha van, az nem a miénk, valamint más értékű (kisebb vagy nagyobb), mint az, amit lerakni készülünk. Természetesen a fázis végén az viszi el az adott kártyát, aki a legnagyobb értékű korongot helyezte rá. Miért van mégis értelme kisebb értékkel beszállni egy kártyalapba? Azért, mert a licit győztesén kívül minden más korongtulajdonos kompenzációt kap a sikertelen licitálásért. Mégpedig ilyen esetben a fejlécben lévő nyersanyagokat vehetjük fel, vagy az átalakító akciókat végezhetjük el annyiszor, amekkora értéket mutat a korongunk. Ez bizony nem ritkán hasznosabb eredmény, mint maga a lap birtoklása!

A második fázis tulajdonképpen párhuzamosan is lefuttatható, nincs szükség arra, hogy megvárjuk egymást a kiértékelésnél. Az egyes kártyák termelési és feldolgozási akciói folyamatosan gyártják az új termékeket, és azok felhasználhatók ugyanebben a körben egy másik kártya „táplálására”, a kártyák sorrendje is tetszőleges, valamint a frissen fejlesztett (megfordított) lapok akciói is azonnal érvényesíthetők, azonban egy kártyát csak egyszer aktiválhatunk, és az aktiválás adott esetben mind a két akcióra vonatkozik. Tehát nem csak azt kell kiszámolnunk, hogy mit ad és mit gyárt a termelő- és gyártósorunk, de azt is, hogy mi az optimális sorrend, ami által a legtöbb termék és pénz állítható elő. Az első fordulóban még hagyján, de a negyedik végére ez igen komoly fejtörést – és sok elnézett lehetőséget okoz. De akárhogy is, ez a rejtvény, ezt kell megoldani!

AMIÉRT TETSZIK:
Elsősorban a tökéletes arányai miatt. Aki azért panaszkodna, hogy egy engine building játék képtelen kifutni 4 fordulón keresztül, az hamar észreveszi majd, hogy az időközben összegyűlt 8-10 kártyalapjának funkcióit fejben tartani és megfelelő sorrendben optimalizálni épp elég. Aki pedig egy egyszerű fillerként tekint erre a „kis, konvertálós kártyajátékra”, meg fog lepődni a szerteágazó lehetőségeken és a döntések mélységén.

Szóval azért tetszik, mert ugyan rövid egy Furnace-játszma, de épp elegendő.

És azért is tetszik, mert dacára annak, hogy lényegében mindössze 3+1 erőforrással operál és a konverziós lehetőségek is visszaköszönnek, mégis a kártyák gyűjteménye olyan változatos felállásokat eredményez, hogy nem könnyű megunni. Ezen az opcionálisan bevethető karakterek, azaz az aszimmetriát növelő képességkártyák is segítenek, hiszen mindegyik némiképp megszegi az alapszabályokat, ezzel kissé kifordítja a játékosok gondolkodását is. Nem csak a birtokosáét, de a többiekét is, hiszen más várható attól, akinek van egy ötödik korongja, vagy fejlesztéskorong helyett vas felhasználásával is tudja upgrade-elni a lapjait.

Tetszik az is, hogy szembe megy a trendekkel: a rengeteg zöldellő borító korában bevállalja a nehézipart, a nem megújuló energiaforrások kultuszát. Nem mintha ünnepelném a szénbányászatot és az olajkitermelést, de úgy érzem, hogyha ha a történelem egy markáns korszakáról készítünk tematikus játékot, nincs oka a dolgok mosdatásának, pláne a hazugságoknak.

Az ipari forradalom márpedig egy fontos, és az eurójátékok körében gyakran feldolgozott időszaka a technikai fejlődésnek, annak, ami végül azokhoz a felismerésekhez vezetett, amelyek nyomán ma máshogy ítéljük meg ezeket az iparágakat.

ÖSSZEFOGLALÓ:
Ha a Splendor után a Century: Fűszerút képes volt újat hozni, akkor a Furnace a következő aspiráns erre a forradalmár posztra. Ezzel természetesen azt is mondom, hogy a játék pusztán ebben a kategóriában számottevő alkotás, de azt is, hogy a vállalásait tökéletesen teljesíti. Az ismert, ezért könnyen tanítható mechanizmusai mellett elegendő nóvummal rendelkezik ahhoz, hogy kiemelkedjen a sorból.

Meglepően rövid, emellett kerek, gördülékeny, és kifejezetten izgalmas játékélményt ad.

Hárman tökéletes, négyen picit hosszabb talán a kelleténél (szerintem 30-40 perc az ideális játékidő, 1 órán át nem ugyanaz az élmény), és ketten is működik – olyankor a harmadik játékost egy borzasztó egyszerű automata helyettesíti. A kiadó 12 éves kor felett ajánlja, de Matyi is elboldogult vele. Igaz, ha vele játszottunk, pici engedményt kapott: a kártyái sorrendjét nem kellett olyan szigorúan beállítani, előbb megkapta a neki járó nyersanyagokat, majd használta a lapok átalakító-fejlesztő akcióit. Minimális előnyt, de sokkal áttekinthetőbb játékmenetet jelentett számára.

A Furnace teljesen nyelvfüggetlen, de aki szeretné, hamarosan magyar címmel és játékszabállyal is megvásárolhatja, ahogy említettem, Acélmágnás címmel; a Vagabund kiadó oldalán talán már most előrendelhető. Borítékolom, hogy rövidesen az egyik legnépszerűbb gyors lefolyású játék lesz a piacon, és meghozza az áttörést Ivan Lashinnak, akinek az előző alkotása, a Smartphone Inc. ugyan magasra értékelt, de kevésbé ismert még.