Roll Camera!

– A „Játszóruhában” rovat rendkívüli adásának vendége a híres filmrendező, Bab Ilon, akinek legutóbbi filmje számtalan díjat nyert a tavalyi évben. Kérem, árulja el, sok nehézség árán készült el a Szerelem első látásra c. alkotás?

– Nos, nem, azt hiszem, elég szerencsések voltunk a forgatás során. Természetesen azért akadt néhány kisebb fennakadás. Talán ezek között említhetném, amikor a forgatási helyszínen logisztikai problémák következtében osztoznunk kellett egy karate-sportkörrel. De a gyerekek kedvesek és alkalmazkodók voltak, és nem is tartott sokáig az edzés. Igaz, ennek az is volt az oka, hogy végül a szomszédunkba egy katonai rezesbanda próbaterme települt. Azonban a remek gyártásvezetőnk ezt az akadályt is hamar elhárította…

Felbérelt egy gengszterbandát, akik ettől kezdve felügyelték a forgatás rendjét. Ezzel ugyan kissé megnövelte a költségvetést, ugyanis a maffiózók előre nem látható módon egyre több pénzt követeltek, de végül megoldottunk mindent. Több baj nem történt.

Bár az köztudomású, hogy a főszereplőt többször is le kellett cserélnünk. De ez szinte természetes: az első választottunk a bemutatkozó jelenetének felvétele után, este csapott egy kisebb partit ünneplés gyanánt – a stáb költségére. Ezzel nem csak tőle váltunk meg rövid távon, de költségvetési gondok miatt néhány fontos tervezett jelenettől is. A forgatókönyvíró éjt nappallá téve dolgozott, hogy átírja a könyvet; sajnos minden igyekezete ellenére ez a forgatási időt is jelentősen megterhelte, mert hát kicsúsztunk a hóborította külső helyszínekből – ugyanis közben kitavaszodott.

Azonban az új főszereplő sem maradt sokáig, bár ígéretes ajánlatnak tűnt: mint kiderült, a producer a saját unokahúgát ajánlotta. Nos, hogy úgy mondjam, hosszabb távon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Végül egy igazi profira bíztuk a feladatot. És ez rá is nyomta a bélyegét a végeredményre. A sztárunk ugyanis elsősorban komikaként aratott eddig sikereket, így az életrajzi drámából egy idő után zenés-táncos vígjáték lett, de ehhez a modorváltáshoz igazán hamar alkalmazkodtunk mindannyian, és talán tudat alatt mindig is ilyenre akartam venni magam is a film stílusát.

– Mindamellett a Ravalpindiben megrendezett horrorfilm-gálán is érmet nyert a Szerelem első látásra.

– Valóban, de ez csupán egy véletlennek volt köszönhető, mint ahogy az is, hogy végül a cím is más jelentéstartalmat kapott. Mindjárt elmagyarázom. Az úgy volt, hogy a díszletesek hamarabb feladták a munkát, és levonultak a szerény díjazás és az ideálisnak nem nevezhető munkakörülmények miatt, így az autójavító műhely háttere maradt nekünk beállítva, lerögzítve. Végleg. Ekkor jött az ötlet, hogy ne két fiatal egymásba habarodása legyen a történetünk középpontjában, hanem egy kiváló szemű technikai szakember karriertörténete. Jól állt a karakter a főszereplőnek, és maradhatott a cím is, amit már elhintettünk itt-ott a sajtóban. Hát nem zseniális fordulat? Az én ötletem volt.

– De. Kétségtelenül. És a horror?

– Ja igen! Tudja eredetileg egy álomjelenetben egy hatalmas vörös hálószoba szerepelt volna helyszínként, aminek a kifestésére berendeltünk néhány liter festéket. Ezt nem tudtuk felhasználni a rajtunk ragadt autószerelő műhely díszletében, de állt benne a pénz, miegymás. Az öltöztető mondta végül, hogy művérként még felhasználható volna az a sok lötty. És milyen igaza volt! Ezért is jók a stábértekezletek! Válsághelyzetben mindenkinek van jobb és rosszabb ötlete, csak csemegézni kell belőlük!

– Értem. Ön elégedett a végeredménnyel?

– Ilyen díjeső után? Hát hogyne! És egy kicsit sem zavar, hogy az összes esetben az „Annyira rossz, hogy már jó” kategóriában nyertünk. Ezt is nehéz elérni, kérem! És mindenre van magyarázatom: egyszerűen nem dobtunk megfelelő kockákat!

A TÉMA:
Ha valaki szeretne részt venni egy ilyen őrült filmforgatáson, átélni a filmes stábok rémálmait és a produkciók sokszor csodával határos megmeneküléseit a teljes megsemmisüléstől, nem találhat jobb, szórakoztatóbb, sőt mulatságosabb módszert rá, mint a Roll Camera! c. játékot. Az élmény olyannyira rendhagyó, hogy úgy döntöttem, a rovat formátumát is felborítom. Talán túlzottan karikírozottnak tűnik a fenti képzelt interjú, azonban erről szó sincs. Épp ellenkezőleg: ebben a néhány mondatban messze nem sikerült átadni mindazt a szituációs humort, ami megjelenik a játékban. De lássuk, hogyan is történik a forgatás a Roll Camera! színfalai között:

JÁTÉKMENET:
A Roll Camera! egy kooperatív játék. Együttműködésen alapuló kaland tehát, amiben részt veszünk, de mindenkinek van egy markáns, minden tekintetben önálló akciósorozata, amelyet a saját döntései és képességei szerint visz végig. Nincsenek fordulók, minden egyes körben ugyanaz a feladatsor játszódik le, és a játék akkor ér véget, ha a stábnak sikerül leforgatnia a filmet (azaz annak öt jelenetét), vagy ha elfogy a filmre szánt pénz és idő. Játékosokként saját karaktertáblával rendelkezünk, ezért a választott szerepkörünk szerint bizonyos akciótípusokat csakis mi végezhetünk.

Minden egyes kör azzal kezdődik, hogy felüti a fejét egy probléma. A végtelenül mulatságos, ám még annyira szorongató helyzetek egy kártyán érkeznek, és jelen vannak mindaddig, amíg valamilyen módon el nem űzzük őket. Erre, mint ahogy minden más tevékenységre a Roll Camerában dobókockákat használunk. A kör második fázisában dobunk a rendelkezésünkre álló (eredetileg 6 db) dobókockával, amelyeknek minden oldalán más-más eszköz ikonja látható: reflektor, kamera, színész, mikrofon, díszlet és speciális effektek – ez utóbbi önállóan és a többire vonatkozó dzsókerként is használható.

A harmadik, akciófázisnak nevezett részben ugyanis ezeket a kockákat kell delegálnunk az egyes akcióhelyekre, amelyek jó része a táblán található, míg néhányuk a saját karaktertáblánkon érhető el. Kockák bizonyos kombinációival űzhetők el az egyre tornyosuló problémák, kockák által rendezhetjük be a filmstúdiót megfelelő díszletekkel, majd rendelhetjük a díszletbe a jelenethez szükséges stábtagokat, dobókockákkal írhatunk át forgatókönyvet, és dobókockával hívhatunk össze stábértekezletet. Mindez annyira abszurd és közben annyira életszerű, hogy nehéz átadni puszta szavakkal.

Mindenkinek vannak ötletkártyái, amikkel beszállhatnak a problémamegoldásba, de értekezletenként csak egyetlen ötlet kerül azonnali elfogadásra, egyet végleg ki kell dobni a kukába, és egyet pedig későbbi megfontolásra teszünk félre – ezt természetesen megint csak dobókockás akcióval tudjuk majd újra lehívni. A vicces és szorongató problémakártyákból egyszerre maximum 3 idegesíthet minket, az elűzésükig több nem jöhet fel, azonban így azokat az akciókat is blokkolják, amelyeknek a következménye egy újabb problémakártya felhúzása. Márpedig önmagukban is elég bénítók tudnak lenni.

A díszleteket a központi filmstúdió területen négyzetrácsos lapkákból kell összerakni úgy, hogy az egyes tervezett jelenetek (jelenetkártyák storyboarddal a tábla baloldalán) elrendezésének megfeleljenek, majd ezekbe kell behelyezni a kártyák konkrét mintái alapján a stábtagokat. Közben változhat a forgatókönyv, fogy a pénz és fogy az idő, miközben igyekszünk a film minőségén is javítani, mert az a cél, hogy mindenképpen elkerüljük alkotásunkkal a középszerűséget. Épp ezért az elkészült film is csak akkor nyer, ha vagy a közepes értékelést jelentő mezők fölé sikerül tornászni a jelölőt, vagy ha épp úgy járunk, mint Bab Ilon, és a legalsó mezőre csúszik a korong, azaz a filmünk olyan rossz lesz, hogy már említésre méltó.

AMIÉRT TETSZIK:
Soroljam? Szerintem az eddigiekből is kiderült: a Roll Camera! egy egyedi humorú, kifejezetten nevettető, emellett kedves, sőt, a filmforgatások körülményeit meglehetős pontossággal kifigurázó mű, egy olyan kooperatív játék, amely semmihez sem fogható játékélményt nyújt. A tündéri illusztrációk és a szövegmorzsák mind a játékszerző, Malachi Ray Rempen munkái, és ez az összefogott koncepció érezteti is a hatását a játékon.

Tetszik, mert nincs „dobok, hogy meglássam, sikerült-e az eltervezett akcióm” helyzet, ezáltal sosem jön elő a balszerencse okozta csalódottság. A dobókockák az eurójátékokhoz hasonlóan, tulajdonképpen aktuális erőforrásként kerülnek játékba, az akciókból relatíve szabadon választhatunk, mint egy munkáslehelyezős játékban, ahol nincsenek ellenfelek, de minden funkció csak egyszer használható.

Az igazi ellenfelet, azaz a szerencse forgandóságát az egyre gyűlő és szorongató problémakártyák jelentik elsősorban, amelyek ellen azonban remekül bevethetők a szintén a véletlen által a kezünkbe kerülő, de mindenképpen választható ötletkártyák, és egyes „mitigáló” akciólehetőségek, valamint az ügyes tervezés.

ÖSSZEFOGLALÓ:
Imádjuk. Pedig nem vagyunk rajongói a kooperatív játékoknak, sőt, még a humoros alkotások is rendre fennakadtak korábban a szűrőnkön (tisztelet a kevés kivételnek). A kirajzolódó konfliktusok piszkosul involválók, tematikusak és viccesek, a rajzok aranyosak, a kezelés és a szabályrendszer egyszerű, és mindehhez tökéletesen játszható 1-től 4 játékosig. (Igaz, a szólómódot nem próbáltuk, de könnyen kiszámolható, hogy a teljesen független körök miatt annak is működnie kell, egyébként pedig, mint sok más játék esetében, a háromjátékos felállást tartom ideálisnak minden tekintetben.)

A Roll Camera! egyetlen hátránya, hogy jelentősen nyelvfüggő. És itt az angol nyelv ismerete nem csak a működés megértéséhez szükséges – egy középhaladó szint alatt a játék humora sem élvezhető annyira. Épp ezért a gyerekek bevonása ügyes, gyors fordítást igényelt nálunk – de sikert értünk el végül. Maga a feladat és a tematika nagyjából a 10 év feletti korosztálynak fekszik jól, így az is lehet, hogy vannak srácok, akik már ebben a korban a nyelvismeret tekintetében is partnerek lehetnek. Tessék bevonni őket!

Mindamellett a játék talán leginkább azoknak élvezetes, akikhez közel áll a filmkészítés, vagy legalábbis a filmek világa, ismerik a kulisszák mögötti világot, esetleg egyenesen a szakmában dolgoznak. Egy ilyen társaságban garantált a röhögés a másodlagos poénforrások miatt is. Azonban mindenki másnak is szívből ajánlom, hogy tegyen egy próbát a Roll Camerával, ha a fentiekben sikerült felkeltenem az érdeklődését – itt a lehetőség életük első játékfilmjének leforgatására!