Lockup

Ahogy az ember játékgyűjteménye ötszáz példány fölé kúszik, és az általa közelről megismert játékok száma pedig eléri ennek a számnak a dupláját is, joggal gondolhatja, hogy nemigen éri már meglepetés. Sőt: annak sincs nagy valószínűsége, hogy egy nagyszerű játék olyan forrásból kerül az asztalára, amire kicsit sem számít. És mégis vannak csodák – vagy legalábbis furcsa fordulatok az életben.

Talán már leírtam, talán nem is egyszer, hogy különösen nem vonz, sőt, egyenesen irritál engem a fantasy világ, a várbörtönökben surranó szörnyetegek, a hegyi sárkányok, a varázsfegyverekkel felszerelkezett hősök és színpompás átokcsóvát lövellő mágusok, gonosz manók univerzuma. Nem tudom miért, de ez a téma a legtöbbször kiveri nálam a biztosítékot. Ebből következően ritkán jut el hozzám olyan játék, ami ebben a környezetben fogant.

Már csak azért is, mert a fantasy téma általában a magas szerencsefaktorra és laza történetszövésre építő amerikai típusú játékokra jellemző, amik szintén nem a lieblingjeim.

És ilyen előzmények mellett, egy délután ártatlanul előveszem a Cape May c. tündéri eurójátékot, a dobozából kifordul a Thunderworks kiadó katalógusa, és a katalógust a fiam kaparintja meg. Micsoda ártalmatlan esemény! Hadd böngéssze, olvasgassa csak! Igen ám, de a gyermek – akitől viszont egyáltalán nem idegen a trollok és goblinok világa – egyszer csak rábök a füzetben egy játékra, és kijelenti, hogy az nagyon érdekelné. Miután láttam, hogy egy igazi dungeon falai közé helyezett, nagyfülű szörnyeteket és fantasztikus fegyvereket felvonultató fantasy játékról van szó, már ingattam is a fejem. Azonban eszembe villant, hogy erősen közeleg Matyi születésnapja, és igazán semmi sem tesz boldogabbá vele kapcsolatban, mintha ügyesen játszik valamelyik játékkal. Szóval a tiltakozó mozdulat azonnal megszelídült, és csak annyit mondtam mellé, hogy a játékot nem ismerem, engedje meg, hogy kicsit utánanézzek. Ez lett a vesztem, sőt mindannyiunk veszte.

A TÉMA:
A Thunderworks kiadó a Roll Player c. sikeres játékával egy univerzumot teremtett – igaz, az elemei ismert klisékre épülnek. Ehhez a világhoz csatlakozik többek közt az egyik legnépszerűbb roll&write játék, a Cartographers is, és ugyanitt játszódik a Lockup története. A történetről, azt fülszövegként olvasva azonnal feltűnt, hogy olyasmi alibi koholmány, mint amilyeneket az eurójátékok tematikai megerősítéséhez szoktak kreálni. A börtönbe bezárt különféle lényekből összeverbuválódott bandák versenyeznek a dungeon falai között, és az időnként a várat meglátogató király a legkeményebb fickókat (a versengés győzteseit) kitünteti és szabadon is engedi. Ezért a játékosok csapatokat képviselnek, akik a föld alatti helyiségekben igyekeznek valami módon fölülmúlni a többieket, hogy így kerüljön le a kezükről a bilincs. Mindezek mellett nyersanyaggyűjtés (színes kockák), szerződéskártyák és megszerezhető egyedi értékelőkártyák szerepelnek a komponensek között.

Várjunk csak! De hiszen ez… hiszen ez egy eurogame!

A felismerésnél nagyobb meglepetéssel már csak az szolgált, hogy ráadásul egy kifejezetten jópofa, eredeti, ötletes és hangulatos eurogame, ami a kiadó nyilvánvaló céljai miatt kénytelen rejtőzni a kissé ráerőszakolt fantasy világban.

A JÁTÉKMENET:
A Lockup az a fantasy játék, amiben nem érdemes keresni az egyébként várható ameritrash elemeket. Nincs komoly szerencsefaktor, nincs közvetlen konfrontáció, összecsapás, de még dobókocka sem. Egy különböző értékű egységekkel operáló ravasz munkáslehelyezős játék, amiben nyersanyagot gyűjtünk, és a tevékenységeinket igyekszünk minél rövidebb úton pontokra váltani.

A gang, amit irányítunk, 6 tagból áll. Eleinte 0-1-2-3-4-5 értékű fickók ezek (rondábbnál rondábbak) lapka formában, azonban az 1-es értékűt már az alapjátékban is lehet fejleszteni, azaz az erejét növelni. A többiek értéke fix, a 0-s fickó pedig különleges képességgel bír, extra éles látásával kiszúrja, hogy… Szóval általa elkerülhető, hogy a negatív pontot jelentő ún. gyanúkockák hozzánk kerüljenek. Egy gyenge, de fontos szereplő.

A börtön 8 helyiségből áll. A körében mindenki letehet tetszőleges számú bandatagot (lapkát) egyetlen olyan helyiségbe, ahol még nincs embere. Másképpen: egy helyiségbe csak egyszer delegálhatunk bandatagokat, de akkor bármennyit. Ez a lerakás fázis addig tart, amíg mindenkinek elfogynak a lapkái. (Érdekesség, hogy 3-4 játékos esetén kettő, 2 játékosnál pedig három lapka lehelyezhető a táblára képpel lefelé is, azaz a többi játékos legfeljebb kikövetkeztetni tudja, hogy milyen erőkkel vonultam fel egy szobában – és ezzel ügyesen blöffölni is lehet.)

A második fázisban meghatározott sorrendben kiértékeljük az egyes helyiségekben az erőviszonyokat, és ennek megfelelően veszik fel a szereplők a jutalmukat. A nagyobb értéket felvonultató bandatagok mindenből többet vagy jobbat kapnak, a többiek kevesebbet,

akik pedig alulmaradnak, büntetésül mehetnek egyenesen a könyvtárba.

Az egyes helyiségekben jórészt nyersanyagok vehetők fel igazi euró-fakockák formájában, de van edzőterem, ahol az 1-es karakter erejét lehet felgyúrni fokozatosan, van kantin, ahol más, független szörnyeket (goons) lehet meggyőzni az együttműködésre, és végül bizonyos nyersanyagok eldobásáért jó sok pontot és egyéb bónuszokat adó tárgykártyákat vehetünk fel (körönként legfeljebb egyet). Ja, és ott a könyvtár, ahová a versenyből kiebrudalt fickók kerülnek. Ők bizonyos hierarchia szerint kompenzáció gyanánt könyvkártyákat húznak, amelyek kisegítő képességekkel ruházzák fel a játékosokat.

Vannak még apróságok, változó játékvégi értékelő szempontok, “vándordíj”, a gyanúkockák szigorú büntetése és átpasszolása stb., de lényegében a fenti szekvenciát hajtjuk végre 6 fordulón át.

AMIÉRT TETSZIK:
A játék kifejezetten alacsony szerencsefaktorral operál, a hangsúly mindenképpen az okos tervezésen, az interakción és a megtévesztésen van, és bár látszólag kevés elemmel van dolgunk, úgy érezzük, mindig rengeteg út vezet a győzelemhez.

Tetszik a munkások különböző értéke miatt, és különösen szimpatikus, hogy ha áldozok rá, az egyik bandatagot egészen schwarzeneggeri méretűvé edzhetem a tornateremben, így egy idő után nemigen lesz ellenfele.

És akármennyire is taszít engem ez a fantasy világ, el kell ismernem, JJ Ariosa, Lucas Ribeiro kiváló munkát végzett az illusztrációk terén.

A játék színes és gazdag a látványát tekintve, eközben letisztult az infografikai rész is, és érthető, logikus felépítésű minden.

ÖSSZEFOGLALÓ:
Számomra eddig az év nagy pozitív meglepetése a Lockup. Egy játék, amitől semmit sem vártam, és már vagy fél tucatszor nagyszerű élményt kaptam. A szerző, az amerikai Stan Kordonskiy nem új fiú, neki köszönhetjük a Dice Hospitalt, a Rurik: Dawn of Kiev, vagy az Old West Impressario játékokat is (valamint az Endless Wintert, ami az idei év egyik nagy ígérete), de a Roll Player világához mással nem kapcsolódott még, a Lockup és az idén megjelenő Breakout c. kiegészítője az első ilyen munkája.

A játék a doboz információival szemben 10 éves kor felett már ajánlható, és valóban lejátszható 45-90 perc alatt, játékosszámtól függően (igaz, 5 fővel és szólómódban nem próbáltam). Amint a mellékelt kép is illusztrálja, idős édesanyám is szívesen részt vett egy-két kalandban, tehát könnyen tanítható, és bár a jó eredményhez kapaszkodni kell, könnyen is játszható.

Van egy bővítőmodul is a Lockup dobozában: a személyes tábla B-oldalával és egy kezdőkártyával eltolhatjuk egymástól a bandák amúgy teljesen azonos képességeit, így sokadik alkalommal igény szerint felfrissíthető a játékmenet.

Kipróbáltuk: működik, érdekes, de túlnyomórészt az alapverziót választjuk szívesebben.

Az egyetlen hátrány a nyelvfüggőség: a kártyák utasításait, a képességek leírásait nem árt érteni menet közben, bár kevés a titkosnak szánt információ, így egyetlen tolmács mellett is könnyen játszható lehet. De látván a Reflexshop mozgolódásait a Thundervorks irányába, nem lehetetlen, hogy hamarosan magyarul is jön, és így másokat is jól becsap majd a Lockup.