Az Antarctica annak a Charles Chevallier-nek a munkája, aki rendre sikeresebb Bruno Cathala szerzőtársaként (az Abyss, a Kanagawa, a Micropolis közös érdemük), mint önállóan (Wakanda, Shadows of Macao, Continental Express, Sultaniya stb.). Azonban a teljes portfóliójára jellemző, hogy izgalmas témákat érint, vagy legalábbis szokatlan módon nyúl hozzájuk. Persze ilyenkor nehéz megítélni, hogy egy témaválasztásban mekkora szerepe van egy szerzőnek és mekkora a kiadónak – legfeljebb a mechanikai összefüggések mutathatnak rá, hogy az alkotó már a játék tervezése során is kalkulált-e a tematikai sajátosságokkal. E tekintetben van némi bizonytalanság bennem az Antarctica esetében is, bár a Nap körforgásának központi mechanizmusa feltételezi a szerzői szándékot.
Érdekes módon a Nap mozgása és az ahhoz kötött fordulós tevékenység egy másik, jeges vizeken játszódó projektet is eszembe juttat. A ritkaságnak számító, igazán különleges Expedition: Northwest Passage szintén használja a napkorongot az olvadó jégpáncél jelölésére, ami felszabadíthatja vagy épp mozgásképtelenné teszi a hajókat. No de a két játéknak más köze nincs egymáshoz, ráadásul míg az az északi, az Antarctica természetesen a déli sarkkört választotta helyszínéül.
Mindazonáltal mindkét játék tökéletesen alkalmas egy nyári, fülledt estén hűsítő gyanánt.
Az Antarctica (sajnos nem túl szabatosan fogalmazott) szabályfüzetében leírt történeti háttér a távoli jövő klímakatasztrófáját emlegeti, de ez megbocsátható: talán még 2015-ben sem tűnt olyan valóságosnak és fenyegetőnek a klímaváltozás, mint ahogy ez napjainkban látszik. Egy hasonló tematikájú játékot ma aktuális témafeldolgozásként bocsátanának piacra az élelmes kiadók még akkor is, ha a hangzatos felvezetés „odabent” azért veszít a dinamikájából.
Szóval az emelkedő tengerszintek és az ásványi anyagok hiánya miatt a világ egyre inkább az Antarktiszra kezd fókuszálni, és az emberiség létrehozza az Antarktiszkutatási Tudományos Bizottságot, amely a közösen felállított Antarktiszi Egyezmény Rendszere szerint működteti a helyszíni kutatást és kitermelést – csakis tudományos, és nem profitszerzés céljából (hangoztatja az óvatos játékszabály). Nos, ez a maszlag nem sokat mond el magáról a játékról, legfeljebb annyit, hogy a szerző
Antarctic Treaty System-nek keresztelte el a játékot működtető mechanizmust, azt a hatalmas rondellát, amelyet a nap járása vezérel.
A rendszer nem bonyolult, de bevallom, a játék méretéből és kiállításából elsőre tévesen ítéltem meg a kihívást, amit a játékosok felé támaszt. Az Antarctica egy meglehetősen „agyas” játék, amelyben az fog nyerni, aki okosabban tervez és ügyesebben reagál a felálló helyzetekre. A sokat emlegetett napkorong, ami esetünkben egy sárga félgömb, minden egyes kör elején egy szekciónyit elmozdul az óra járásával ellentétes irányban, így mindig felmelegít egy kikötőt, ahol jobbára kutatóhajók állomásoznak. (A kikötőkben legfeljebb 3 hajó állhat, és a Napocska legfeljebb jobb szélső hajóhoz kegyes, a sorban második kiszabadításához már különleges képesség, egy jégtörő felhasználása szükségeltetik.) A játékos, akihez a színe alapján tartozik a hajó, kötelezően elmozgatja azt, és menten áthajózik egy másik kikötőbe, bárhol a központi sziget (pardon: földrész) körül – csak visszatérnie nem szabad a kiindulási pontjára.
Miután lehorgonyzott az új helyen, elvégezhet egy akciót. Például építhet egy épületet azon a partszakaszon. Az épületek építéséhez figyelembe kell venni, hogy minden alkalommal csakis azok a típusok építhetők meg, amelyek még nincsenek jelen a helyszínen, illetve éppen látszanak az épületkártyákon. Ez utóbbi a három, képpel felfelé fordított kártyapakli felső lapjait jelenti. Az épület megépítésének a feltételei leolvashatók a kártyákról: a játékos hajói bizonyos már megépült építmények közelében kell horgonyozzanak, valamint az új létesítményhez delegálnia kell a „készletéből” egy vagy két tudóst. Cserébe az épületek kevés közvetlen eredményt hoznak, a megtérülésük hosszabb távú. Némelyik tolja a jelölőnket 1-3 lépésnyit egy általunk választott központi statisztikai sávon (erről mindjárt részletesebben is megemlékezem), ritkább esetben a kártya mellé kapunk egy pici arany aszteriszket, ami játékvégi pontot jelenthet számunkra, azonban a kártyák jobbára csak azt a lehetőséget biztosítják, hogy általuk az adott szekcióba a saját tudósaink kerülnek, illetve, hogy mindenki számára újabb funkcióval bővült egy terület.
Mert az építésen túl az adott szekcióban felhúzott létesítmények is jelenthetnek akciót: egy hajógyárban újabb hajófigurához jutunk (amíg a készlet tart), egy tábor aktiválásakor további tudósokhoz, míg a különféle kutatóállomások megint csak a tábla közepén lévő sávokon adnak lépéslehetőségeket (annyit, ahány hajónk és tudósunk van az adott pillanatban az aktív területen).
Ezek a központi statisztikai táblázatok lelketlen, de fontos elemei a játéknak.
Nincsenek különösebben tematizálva, hármat az egyes kutatóállomás épületekhez kötött a szerző, a másik kettőt meg szintén… csak másképp. Az előrehaladás, azon túl, hogy játékvégi pontokhoz juttatja a játékosokat, viszonylag ritkán bónuszokat is ad. Egyes bónuszokat csak az kapja, aki épp áthalad a jelölt mezőn, mások pedig mindenkit jutalmaznak egyidejűleg. A bónuszok miatt kihagyható elem volna ez az elég fantáziátlanra szerkesztett tábla, de a pontok miatt nemigen. Általában van is tülekedés ezen a téren – már csak azért is, mert az előrehaladás a többiek átugrásával történik, ami mindenképpen furcsa megoldás.
A játék végén (amit az egyik építős kártyapakli vagy a tudósfigurák elfogyása idéz elő és azonnal beüt, mint a ménkű) néhány funkcionális területről kapunk pontokat. Többnyire többségi pontokat. Egyrészt az egyes zónákból a térképen. Akinek a legtöbb tudósa tartózkodik ott, megkapja az épületek számának, plusz a tudósok összlétszámának összegét – plusz még egy pontot. A második helyezett is kap pontot: mégpedig az imént értékelt első helyezett tudósainak száma szerint. Megint egy elég ritka, mondhatni unortodox módszer. Márpedig az Antarcticában ilyen módon számoljuk még az aszteriszkkel ellátott épületkártyák és az extra tudósok invitálásáért feláldozott hajók(!) után járó többségi pontokat is. Egyedül a központi statisztikai tábla ad egzakt számokat – de az átugrások miatt ott sem feltétlenül tisztán érdemeink szerint.
Az Antarctica nem egy pontsaláta, nehéz megjósolni, hogy mivel sikerül valóban pontot gyűjteni majd – játék igazi izgalmát, és egyben a fejtörést elsősorban az ügyes helyezkedés, a jól tervezett akcióválasztás, a megfelelő sorrendiség kialakítása adja.
Folyamatos dilemmát okoz, hogy azokat a kikötőket keressem-e fel az aktív hajómmal, amelyekben már jelen vagyok sokad magammal (ezzel a helyi akciók értékét növelve), vagy új területekre lépjek, ahol viszont a Nap járása hamarabb hoz helyzetbe. Egy-egy csábító lehetőségért harmadikként lehorgonyozni bárkik mögött, komoly kiesést is jelent egyben. Jópofa, folyamatosan fenntartott feszültség.
Mindazonáltal ez a mechanika késztetett fanyalgásra is. Ugyanis a viszonylag kevés közvetlen pontszerzési lehetőség miatt gyakran előfordult, hogy hiába a gondos tervezés, pozícióba kerülve elfogytak az optimálishoz közelítő lehetőségek, és egész egyszerűen nem volt értékkülönbség a felmerülő 3-4 lépéslehetőség között. Nagyjából mindegyik mindössze 1 pont szerzésének képét vetítette előre, bár a többségi pontozás miatt ez is csak feltételezés volt.
Úgy vélem, hogy az Antarctica mechanikai szisztémája egy nagyobb szabású játékot is el tudna vinni a hátán, olyat, ami jobban felépíti az egyes létesítmények, és főleg a kártyák lehetőségeit. A mostani állapot ezeket inkább csak mutatóba vonultatja fel, a különféle akciók melléktermékeként felhúzott speciális kártyák képességei ismétlődőek és meglehetősen fantáziátlanok, miközben a központi statisztikai tábla is kong az ürességtől, és egyes épületek semmilyen funkcióval nem rendelkeznek, csak viszonylag szépek. Talán megérné utólag, 7 év távlatából elemezni a kiadványt, és Charles Chevallier-nek revidiálni az elképzeléseit. Az Antarctica így marad egy kicsit kopottas fényű „hidden gem”, amellyel ugyan jókat lehet játszani, de érzésem szerint komolyabb potenciállal is rendelkezik.
jatekrahivlak.blog 