Ahogy az ember játékgyűjteménye ötszáz példány fölé kúszik, és az általa közelről megismert játékok száma pedig eléri ennek a számnak a dupláját is, joggal gondolhatja, hogy nemigen éri már meglepetés. Sőt: annak sincs nagy valószínűsége, hogy egy nagyszerű játék olyan forrásból kerül az asztalára, amire kicsit sem számít. És mégis vannak csodák – vagy legalábbis furcsa fordulatok az életben.
továbbSzerző: marosiztamas
Roll Camera!
– A „Játszóruhában” rovat rendkívüli adásának vendége a híres filmrendező, Bab Ilon, akinek legutóbbi filmje számtalan díjat nyert a tavalyi évben. Kérem, árulja el, sok nehézség árán készült el a Szerelem első látásra c. alkotás?
– Nos, nem, azt hiszem, elég szerencsések voltunk a forgatás során. Természetesen azért akadt néhány kisebb fennakadás. Talán ezek között említhetném, amikor a forgatási helyszínen logisztikai problémák következtében osztoznunk kellett egy karate-sportkörrel. De a gyerekek kedvesek és alkalmazkodók voltak, és nem is tartott sokáig az edzés. Igaz, ennek az is volt az oka, hogy végül a szomszédunkba egy katonai rezesbanda próbaterme települt. Azonban a remek gyártásvezetőnk ezt az akadályt is hamar elhárította…
tovább
Cape May
Vett már valaki játékot pusztán borító alapján? Vajon elegendő lehet-e egy vizuális benyomás ahhoz, hogy felkeltse a vásárlókedvet anélkül, hogy bármi is kiderülne a működésről? Nos, velem már előfordult, épp a Cape May esetén. Nem volt Kickstarter kampány, screenshotok és meggyőző videók, hosszan taglalt komponenslista, előzetes szabálykönyv. Amikor először megláttam a játékot, lényegében semmi más információ nem állt rendelkezésemre, mint a mutatós borító, mellette egy ismeretlen szerző és egy ismert grafikus neve, valamint a kiadóé, amely nem olvasható egyik megvásárolt játékomon sem. Mégis azonnal megnyomtam a gombot, és máris kívánságlistára, aztán onnan egy-két hónappal később a polcomra került.
tovább
Furnace
Amikor megismerkedtem a modern kori társasjátékokkal (ki sem mondom, hány éve volt ez – ijesztő távlat), azt gondoltam, hogy nehéz játékot kitalálni a legnehezebb feladat. És még akkor is hasonlóan vélekedtem, amikor próbálgattam a szárnyaimat, mint játéktervező. Később azonban rá kellett jönnöm, hogy valóban kell egyfajta felkészültség ahhoz, hogy valaki egy igazán összetett, mechanizmusokat halmozó játékot csináljon, de semmiképp nem ördöngösség, ha egyszer elindul a vezérhangya. Ami igazán nagy feladat: egy könnyed, gördülékeny játékot kreálni, amely nem csalja be az erdőbe a játékosokat, hogy aztán feladatul kapják, hogy verekedjenek ki valahogy onnan, hanem egy igazán egyszerű, csomómentesre kevert szabályötlet mentén engedi őket játszani, hogy közben rájöjjenek, nem a szabályok bonyolultságán múlik egy játék nehézsége. Erre talán egyre kevesebb lehetőség is kínálkozik, hiszen a legtöbb viccet már hallottuk. És erre jön egy orosz fiatalember, és csinál valamit, amire elismerően csettintek – pedig ez olyan gyakran azért nem fordul elő.
Tovább
Masters of Renaissance
Egy-egy sikeresebb játék sorsa az, hogy idővel kártyajáték lesz belőle, és ha meg még mindig van benne lendület, akkor meg kockajáték. Legalábbis így ment ez uszkve 10 évvel ezelőtt, amikor egy játék „polcideje” jóval hosszabb volt, mint manapság. Néha a kártyás verziók nem is voltak gyengébbek, mint az eredeti mű – a Coal Baron (Glück Auf! – Szénre fel!) vagy a Castles of Burgundy kártyás verziói igen ügyesen, de talán kissé zanzásítva adják vissza az alap játékélményt. Nem is véletlen: a kis dobozos változatot általában az eredeti szerzők készítették, vagy legalábbis némi segítséggel. Napjainkra ez a divat megkopni látszik. Egyszerűbb egy új játékkal rövid távon sikereket elérni, mint egy olyan veretes címet létrehozni, aminek további változatai születhetnek.
Tovább
Mining Colony
Van egy különleges csoport a társasjátékok világában. Igazán nincs közöttük valódi kapcsolat. Sem mechanikai, sem tematikai értelemben nem tartoznak együvé, számomra mégis egyetlen kategóriát testesítenek meg, a “kis-nagy játékokét”. Tudvalevő, hogy a nagy, jobbára 30×30 cm-es kartondobozokban polcra került termékekért könnyebben ad ki sok pénzt is a vásárló. Minél kisebb a doboz, annál kevésbé foghat vastagon az árképzés ceruzája.
Tovább
Bad Company
Tegye fel a kezét, aki járt már úgy, hogy a gyereknek vett társasjátékot ő maga jobban élvezte, amint az ajándékozott! Ugye? És most tegye fel a másik kezét az is, aki már vett úgy a gyereknek (vagy a párjának) társasjátékot, hogy tulajdonképpen azzal önmagát is megajándékozta! Szerintem legalább az egyik karja mindenkinek a magasba lendült. Nos, ez nálunk sincs másképp. Matyi karácsonyra kapta a Bad Company c. játékot.
Tovább
Khora
Ha a filmalkotásoknál létezik „francia karakter”, akkor azt gondolom, hogy megengedhetjük magunknak, hogy a társasjátékoknál is beszéljünk ilyenről. Ez az általánosítás nem szükségszerűen érinti a mechanikai megoldásokat, de a termékek kialakítását feltétlenül. A francia kiadók kiemelt módon figyelnek a játékok látványvilágára, de nem a Kickstarterről ismerős harsány vizualitás, a túlburjánzó fantasy motívumok jellemzőek a kiadványaikra, hanem pusztán a törődés és a kreatív szemlélet. Jérémie Fleury grafikus munkái kiválóan példázzák a fentieket: aki látta már a Yamatai, az Océanos, a Fertility, a Histrio vagy akár a Deep Blue komponenseit, tudja, hogy miről beszélek. Élénk színek, részletgazdag, sokszor a képregényes és a valóságos között lavírozó ábrázolásmód, mélység és azonnal szembeszökő karakter – ezek ugranak be elsőre az összetett, jól komponált művek láttán.
tovább
The Adventures of Robin Hood
Imádom Michael Menzelt. Jöhetnek tőlem O’Toole-ok, Micók és más új sütetű grafikus sztárok, nekem mindig ő lesz a non plus ultra. A Menzel által illusztrált játékok általában már a tábla láttán olyan gazdagságot és mélységet sugallnak, hogy szinte már szükségtelen a szerzőnek mechanizmusokkal alátámasztani ezt a képet. Minden más illusztrátor csak grafikus, Michael Menzel azonban A festő. Ecsetvonásairól már messziről megismerhető a legtöbb műve, de úgy karakteres, hogy ezzel bármikor a háttérbe is tud vonulni, sőt az érthetőséget is képes minden elé helyezni – az interfész viszont a kezében mindig önálló művé válik. A ragyogó kompozíció, a témához való alázatos alkalmazkodás mellett a részletgazdagság a legnagyobb erénye. Egyes tábláin, kártyáin egy tucat játszma után tűnnek csak fel azok a figurák vagy kis jelenetek, amelyek nélkül persze igazán nem is lenne teljes a kép.
Tovább
Genotype
Ha valaki tizenöt-húsz évvel ezelőtt azt mondja, hogy egyszer játszom majd egy olyan társasjátékkal, amelynek a tudományos örökléstan az ihletője, biztos kinevetem. Manapság már ez kevésbé hat furcsán, de tény, hogy a genetika, sőt, általában a tudomány nem épp a legnépszerűbb tematika ebben a műfajban. Nem véletlenül: az ember a játékokban általában eszképista, igyekszik kiszakadni a hétköznapokból, és a tudomány csak nagyon keveseknek szórakozás, inkább munka vagy tanulmány. És akkor jön a Genus Games kiadó, akiknek nem csak sikerült játékosítani (v.ö.: gamification) egyes tudományágakat (több hasonló típusú kiadványuk is megjelent már), de a játékaikat egyenesen az átlagember számára is fogyaszthatóvá tették. Matyi fiam alapvetően nem idegenkedik az extra játéktémáktól, de amikor először mutattam neki a Genotype-ot, kissé felhúzta a szemöldökét. Úgy sejtette, ama rafinált ötleteim egyikével találkozik, amiket pusztán az okítására vezetek elő. Nem erőltettem. Az első partit kettesben játszottuk Vikivel, de már közben láttuk a gyermek érdeklődő tekintetében, hogy legközelebb bővül majd a játékosszám.
tovább
jatekrahivlak.blog 