Kategória: Játszóruhában

Olyan kevés nagyszerű vadnyugati témájú társasjátékkal találkoztam, hogy azonnal felcsillant a szemem, amikor két éve felfedeztem a Sierra Westet, majd nem sokkal később a Colomát. Ezek ráadásul középnehéz eurójátékok, mondhatni a kedvenc műfajom képviselői, így hamarosan be is szereztem őket. Mint kiderült, mindkettő szerzője ugyanaz a Jonny Pac nevű (nem mellesleg amerikai) fickó, akinek a 2019-es évben még egy western tematikájú játéka megjelent: A Fistful of Meeples. Nos, erre a harmadikra nem sok figyelmet fordítottam, mert hát legyen elég a fenti kettő. De bárcsak fordítva gondolkodtam volna! A két megrendelt játék nagy csalódás volt számomra – hamarosan meg is válok tőlük –, míg a kisöccsük egyértelműen az év egyik legkellemesebb meglepetése: amióta megérkezett, nem képes sokáig a polcon maradni. Egyben visszaadta az esélyt, hogy valaha még Jonny Pac játék vásárlására adjam a fejem.

tovább

Bevallom, a hagyományos értelemben vett kártyajátékokkal nemigen barátkozom. És ez alatt elsősorban az ütésvivős alapfelállást értem. Amikor az egyik játékos kezéből kijátszott lapra a saját kezemből választott lappal reagálok. (Mindamellett játékfejlesztőként ilyet is készítettem már – nem tudom megmagyarázni.) Viszont a reakcióm épp ellenkező azokban az esetekben, amikor egy ún. kártyaalapú játékkal találkozom, főleg olyannal, ami a maga kissé leegyszerűsítő és minimalizáló módján tulajdonképpen egy táblajátékot imitál. Izgalmasnak tartom a nagyobb játékok kártyajáték verzióját is, de amikor kifejezetten ez a „kis dobozban nagy játék” elv sikeresen megvalósul, elégedetten szoktam csettinteni. Így történt ez akkor is, amikor a Penny Lane-t megismertem, és – ugyan elég kevés információ állt rendelkezésemre – felkerült a kívánságlistámra. Azóta itt van, és jó néhány partit játszottunk már vele.

tovább

Wolfgang Kramer és Michael Kiesling minden idők egyik legösszeszokottabb és legsikeresebb játékszerző párosa. Olyan játékokat köszönhetünk nekik, mint a Coal Baron, a Torres, a Palaces of Carrara, az Adventure Land, a Maharaja és sok más. Mindazonáltal az 1942-es születésű Kramerrel kapcsolatban a visszavonulásának híre kevésbé lett volna meglepő, mint egy újabb nagyszabású játéké. Ráadásul egy olyannal lepett meg szerzőtársával, ami már a témáját tekintve is nagyon közel áll hozzám.

tovább

Furcsa ezt így leírni, de bizony már évtizedek óta szenvedélyes teaivó és -gyűjtő vagyok, a számos ázsiai utam valahogy mindig kapcsolódott valahogy a helyi teakülönlegességekhez. Amióta gyermekünk van, az utak ugyan megritkultak, de cserébe itthon megszaporodtak a hazai teaházak és olyan delikát boltok, ahol könnyen beszerezhetők még ritkaságok is. Akárhogy is, ez a téma régóta vonz, bármilyen területen is tűnik fel, így nincs másként a társasjátékok esetében sem. Nem volt véletlen, hogy felkaptam a fejem a Ceylon megjelenésekor. Azonban nem csak a téma volt szívemnek kedves, de a látvány is: bátran állítom, máig az egyik legszebb játék a polcunkon. Mert hát természetesen hamarosan beszereztük, valamivel az esseni megjelenése után. És azóta nem egy olyan Táblajáték Szalon rendezvényen sikerrel szerepelt, ahol más, kapcsolódó tematikájú játék is asztalra került – az elmaradhatatlan teakóstoló után. Az utóbbi időben azonban leginkább csak ketten játsszuk – de természetesen egy csésze dimbula vagy nuwara eliya szürcsölése mellett.

tovább

A Splendor c. kártyaalapú, motorépítő (lásd: engine building) játék, valamint a némileg hasonló felfogásban készült Century: Fűszerút az egész világon, így Magyarországon is nagy népszerűségnek örvend. Az teszi ezeket a játékokat igazán szerethetővé – azon túl, hogy viszonylag olcsók és kis helyet foglalnak –, hogy egyszerű szabályokra épülnek, a kezelésük nem bonyolult, a kártyák szépek, a játszmák gyorsan leperegnek – pláne sokadik alkalommal. Az Orléans és az Altiplano játékokról elhíresült (de általam inkább a Bohemian Villages miatt kedvelt) Reiner Stockhausen is megorronthatta, hogy egy ilyen típusú kártyajáték nagy érdeklődésre tart számot, így a dlp Games és a veterán illusztrátor, Klemens Franz közreműködésével belevágott egy hasonló projektbe. Ennek gyümölcse a Moorea, ami gyakori vendég a mi asztalunkon.

tovább

Az idei nőnapon egyszerűen lehetetlenné vált a feleségem felköszöntése, pláne úgy, hogy még némi meglepetést is okozzak vele. Az egyetlen ötletem a csomagrendelés volt, de hamar letért a figyelmem a virágosokról. Ugyanis mondhatni, a szívem szerint egy egész kertet adtam volna neki, sőt, a kertek legszebbikét, egy barokk kastélykertet. Mindehhez persze az is hozzájárult, hogy tudom, nem csak kedveli a kertépítő, lapkalehelyezős játékokat, de kifejezetten ügyes is ezekben. Az eBay-en találtam végül egy nagyszerű ajánlatra, így lett egy végül a Sanssouci című játék Viki ajándéka. Ez a 6-8 évvel ezelőtti Michael Kiesling (Azul, Heaven&Ale, Riverboat stb.) által jegyzett családi játék azóta jó párszor asztalra került már.

tovább

Néhány éve Matyi fiammal az elkerülhetetlen veszteségekről, az áldozatokról beszélgettünk, és a társasjátékokat is felhoztam neki példaként, hiszen nem egy esetben olyan döntést kell hoznunk, amely során a kisebbik rosszat választjuk, vagy feladunk valamit azért, hogy a korábbinál jobb helyzetbe kerüljünk. A többször is visszatérő téma eszembe juttatta az Evolution c. játékot, amit egyszer már próbáltam, de végül nem kedveltem meg annyira, hogy megvásároljam. Számomra túl konfrontatív volt, ráadásul kissé kaotikus is, és ugyan nagyon tetszett az eredeti téma, fanyalogtam a játszma után. Később kölcsönben is járt nálam egy példány, de kettesben még rosszabb élményt okozott, így aztán végleg lemondtam róla. Azonban piszkálta a csőrömet, hogy nagyszerű eszköz lehet arra, hogy a természet farkastörvényeit kézzelfoghatóan illusztráljam a gyermekem számára. Utánanéztem, és megakadt a szemem egy másik változaton.

tovább

A napokban két társaságban is felmerült témaként a szerencse szerepe a társasjátékokban. A véletlen fordulatokkal kapcsolatban sokféle vélekedés alakult ki, még egészen szélsőségesek is. Hiszen olyan is van – zömmel a gyakorlott eurójátékosok, vagy az absztrakt játékok szerelmesei között –, aki számára vörös posztó egy dobókocka vagy egy húzózsák az asztalon. De az ellenkezője sem ritka: sokan képesek órákat játszani úgy, hogy a nehezen felépített stratégiájuk végül egy-két kockadobás által összeomolhasson, vagy a lépéseikhez kártyát húznak, ami determinálja a lehetőségeiket.

tovább

Ha van olyan nagyszerű játék, ami az utóbbi időben jelent meg, mégsem beszélnek róla, ami gyönyörű, mégsem csodálják, és ami még témájában is különleges, mégsem mutogatják lelkesen, az az Islands In The Mist, azaz német nyelvterületen a Die Inseln im Nebel (kb. Ködlepte szigetek). A dobozát meglátva azonnal beleszerelmesedtem, és később egyre csak nőtt a lelkesedésem, amint többet és többet ismertem meg a működéséből. Az illusztrátor (Michael Menzel) és a szerző (Volker Schächtele) neve is vonzó volt, így megszereztem, amint csak lehetett. Azóta az egyik kedvenc családi játékunk az asztalon, ami ráadásul könnyen hangolható a társaság felkészültségéhez is.

tovább

Már akkor eszembe jutott a Histrio, amikor az Ishtar kapcsán felmerült Bruno Cathala neve. Az Océanos bemutatójánál pedig egyenesen le is írtam a címét, amikor a játék grafikáját méltattam – no meg Jérémie Fleury illusztrátort. Korábban mindössze egyszer volt szerencsém a Histrióhoz, kellemes élményeim fűződnek hozzá, de most új benyomásokat szerettem volna szerezni róla. Már csak azért is aktuális volt (a fentebb említett konstellációkon túl), mert az én Matyim abba a korba került, amikor már ezekkel a játékokkal nem csak képes játszani, de szeretne is. És nem tévedtem. Amikor a német nyelvű játékunk mellé a magyar kártyamagyarázó segédletet készítettem, kiszúrta a számítógép képernyőjén a cuki állatfigurákat, és azonnal beleszeretett. Alig várta meg, míg két példányt nyomtatok ezekből a fordításokból, máris sürgette a játékot. Állítása szerint kicsit sem csalódott. És azóta is imádja – pedig nyernie még nem sikerült.

tovább