Liguria

A társasjátékok egyre népszerűbbek a világon, a hatalmas dömping, ami az utóbbi években elérte Magyarországot is, mindenki számára érzékelhető. A vásárlóközönség ilyenkor azt érzi, hogy jól jár, hiszen mindenki a kegyeiért küzd, értünk történik minden. Azonban, ha valaki megjárta már az ázsiai vagy észak-afrikai piacok valamelyikét, nyilván emlékszik azokra a kereskedőkre, akik szinte ráöntötték az áruikat, lefegyverezve, mozgás- és döntésképtelenné téve őt, a tudatlan vásárlót. Egy idő után mindenkiben kialakul a reflex, felszegett állal, gyakran alkalmazott tiltakozó gesztusokkal igyekszünk távol tartani magunkat az erőszakos tukmálástól, és végül dicsőséggé válik, ha úgy értünk haza a szállodába, hogy nem vettünk senkitől semmit.

De vajon ez a megoldás? Mi van azokkal a remek vételekkel, amiket elszalasztottunk? A tényleg értékes szuvenírekkel, amik évtizedek múltán is fontosak lesznek nekünk? Ez a piaci nyomás, és a kialakuló ellenreakció rengeteg elveszett lehetőséget generál, rengeteg portéka megy veszendőbe, csak mert mindig a leghangosabb árustól vásárol az utca népe, vagy már eleve csak azért megy a piacra, mert keres valamit. A játékok piacának dömpingje hasonlít erre a bazárhangulatra, és a választásaink, válogatásaink rendre sodródások ilyen körülmények között. Igyekszem tehát a továbbiakban is különleges alternatívákkal szolgálni ebben a nagy zajban. Ezért is szeretném bemutatni az egyik méltatlanul alulértékelt játékot, a Liguriát.

tovább

Océanos

A szerencsefaktor egy igen vitatott téma játékos berkekben. Van, aki ádáz ellenségként tekint minden dobókockára, zsákból húzott lapkára, ismeretlen kártyapaklira. Mások pedig egyenesen azért adnak súlyos tízezreket, hogy a döntések jó részét ezek az elemek végezzék el helyettük, hogy úgy érezzék, viszonylagos sodródásuk által alternatív sorsukat élik meg, amire kevés ráhatásuk van. Amellett, hogy eurójátékosként én inkább az első tábort erősítem (bár nem tartom kerülendő komponenseknek a fent említetteket, csupán szeretem a minél nyíltabb, áttekinthetőbb helyzeteket), játékszerzőként hamar rá kellett jönnöm, hogy a véletlen szerepe a játékokban a szórakoztatást szolgálja – ha az megfelelő ponton hat a mechanizmusokra.

tovább

Ishtar

Az utóbbi időben szárba szökkentek a kertépítő játékok. Egyenesen külön műfajjá vált ez a gyakran nőiesnek nevezett, de mindenképpen családi érdeklődésre számot tartó lapkalehelyező játéktípus. A BGG mindent tudó archívuma több mint száz ilyen témájú projektet jegyez, és úgy érzem, hogy nem véletlen, hogy mostanában gyakrabban találkozunk velük. Nem csak azért, mert valóban, világszerte kezd kiegyenlítődni a nemek aránya a társasjátékosok között, de azért is, mert ennek a műfajnak jól állnak a szép komponensek, sőt kifejezetten meg is követeli a piaci verseny, hogy minél mutatósabb elemekből építkezzen egy kertépítő játék. Nos, az egyébként is a szép kiadványairól híres Iello kiadó Ishtarja figyelemre méltó trónkövetelő ebben a versengésben. Ráadásul ennek a kertnek a bokrait (egy eleddig ismeretlen Evan Singh nevű szerző mellett) az a Bruno Cathala metszette, akinek már rengeteg művét megcsodálhattuk az elmúlt két évtizedben: Jamaica, Five Tribes, Kanagawa, Kingdomino, Imaginarium, és még sorolhatnánk. Egy igazi francia slágerszerző, aki érzi, tudja, hogyan lophatja be magát egy játék a műfaj kedvelőinek szívébe.

tovább

Papua

Ha Matyi gyengéje a steampunk és a léghajók, akkor az enyém a felfedezés és a hajózás. Ezáltal bizonyosan jobban ki van élezve a figyelmem az ilyesfajta témákra – bár ez azért nem jelenti azt, hogy minden ide vágó társasjátékot azonnal megvásárolok. Viszont mi mással magyarázhatnám, hogy megakadt a szemem egy igencsak agyonhallgatott játékon, a Papua címűn? Sem a szerzők, sem a Devir kiadó termékei úgy általában nem voltak fókuszban nálam, és arra sem emlékszem, mikor került fel a kívánságlistámra. Azonban minél többet tudtam meg róla, annál inkább szerettem volna magaménak tudni.

tovább

Deus

Engem mindig nehezebben nyűgözött le egy olyan játék, ami elsősorban kártyákra épít. A hatalmas játéktáblákat valahogy jobban kedvelem; hamarabb beszippantanak a tematika adta világba, és én szívesen elveszem a részletekben. Az engine-building, azaz a „motorépítés” mechanizmus azonban főként kártyákkal működik, pláne akkor, ha ez a fő mozgatórugója egy játéknak. Márpedig én szeretem az engine building játékokat. Ezért is kaptam fel a fejem annak idején a Deus-ra, és ezért kerül elő időről-időre azóta is, mióta megvásároltuk.

tovább

Catan: Csillaghajósok

Az én életemből kimaradt a Catan-korszak. Ami nem azt jelenti, hogy nem játszottam a játékkal, hanem hogy nem volt fontos állomás – talán mindössze két partira emlékszem. Nagyjából tisztában vagyok a szabályaival, és még inkább a korszakalkotó jelentőségével, azonban bennem nem hagyott mély nyomot. Ha nincs Matyi, akkor talán sosem kerül a polcunkra egyetlen epizód sem a Catan sorozatból, hiszen minden jó híre ellenére egy letűnőben lévő korszak krónikásaként tekintek rá. Azonban tavaly ősszel valaki megajándékozta a gyermekemet egy ilyen, igazán hatalmas dobozzal. A Catan: Csillaghajósok már ki tudja hányadik inkarnációja ennek a jellegzetes, hatszögű terepelemekre épülő telepesjátéknak, és eleve egy remake, azaz egy 1999-ben megjelent sci-fi verzió újradolgozott kiadása. Bevallom, hogy az előítéletek miatt magam csak nagy sokára nyitottam volna ki a dobozt, de a gyerek unszolására természetesen megtettem. És mennyire nem bántam meg!

tovább

Offshore

Ennek a kis sorozatnak az előző 10 részében igyekeztem bizonyítani, hogy nagyon sok kedves, és emellett remek játék létezik még az ismert kínálaton túl, ráadásul ezekért nem is kell sokat nyújtózkodni. De eddig viszonylag könnyű dolgom volt; túlnyomórészt már első látásra is könnyed témák, derűs látványvilág jellemezte ezeket a kiemelt játékokat. Azonban a soron következő darab elsőre nem tűnik ide valónak. Pedig de. És én nagyon kedvelem. Bevallom, elsőre engem is megtévesztett. Ugyan a (norvég) szerzőknek már olyan játékait is ismerjük, mint a nagyszerű Szüret (eredetileg: Avenue), a még nagyszerűbb Automania, a Santa Maria, a The Magnificent, vagy éppen a Mangrovia, és ezek között vannak könnyedebb játékok is, az Offshore nem ilyennek tűnt. A Norvégia partjain túli tengeri olajfúrótornyokra és magára az olajtermelésre tematizált játék csakis száraz és nehéz lehet. Ugye? És ha azt mondom, hogy tévedés? Csak remélem, hogy néhányan szánnak pár percet arra, hogy bebizonyíthassam.

tovább

Carrossel

Gyermekként azt gondoltam, körhinta csak egyféle van, csak az egyik jobban repül, a másikon meg több a lovacska. Aztán fiatal felnőttként tanúja voltam, amikor a megboldogult Vidámparkban egy idős nagypapa kijavította az unokáját: az egyik a körhinta, a másik a karusszel. És akkor azt a szót megjegyeztem, sőt évtizedekig ízlelgettem, megszerettem. Egészen annyira, hogy ez idáig utolsó saját nagylemezemnek is ezt a címet adtam, amúgy „internacionálisan”: Carousel. Nem csoda, hogy a portugál játék címére felkaptam a fejem, idestova két éve, amikor megjelent. Ráadásul csodaszép lovacskával hirdette a nosztalgikus körhintázás élményét, de aztán a nagy dömpingben megfeledkeztem róla. Nemrég azonban egy német áruházban nagy leárazás történt. És ott volt a lovacskás doboz is…

tovább

Honga

Amikor két évvel ezelőtt az esseni játékvásár zsúfolt pavilonjai között jártam, időnként összefutottam hasonló portyázókkal, honfitársakkal, akik eredendő vadászösztöntől hajtva próbálták becserkészni a legújabb, legmenőbb játékokat. Amikor összeköszöntünk, óhatatlanul is egymás szerzeményeit fürkésztük. Emlékszem, szinte senki nem hagyta szó nélkül, amikor nálam meglátták a Honga dobozát. Elvigyorodtak és megjegyezték, hogy nyilván a gyereknek lesz. És miután én elmagyaráztam, hogy csak részben, azaz akkor már én régóta a beszerzőlistámon hordtam magammal a játékot, láttam a szemükben, hogy elnézik a dolgot nekem, a különcnek, de azért nem tartják normálisnak, hogy valaki ilyesmit cipeljen haza magának zsákmányul az esseni túráról. Pedig én már akkor tudtam, hogy a veterán szerző, Günter Burkhardt (Ulm, Darjeeling stb.) művével valami nagyszerűt fogtam.

tovább

Fertility

Kétségbeesve vadászom a legalább kicsit tematikus játékokat, hiszen az a legnagyobb élmény, ha egy játszma nem csak a mechanizmusok hálózatába, de egyben egy érdekes világba is beszippant. Ráadásul minden témával jól átitatott játék könnyebbé teszi a szabályok elsajátítását és alkalmazását. Azonban tény, hogy az európai játékstílus szekundáns szerepet szán a háttértörténetnek, de még sokszor a díszleteknek is. Nyilván a legtöbbjük esetében egy érdekes mechanikus fordulat adta az ihletet, amit később kifestettek. Mégis vannak helyzetek, amikor jól jön, hogy a téma csak mázként csillog a játékon, annak önmagában nem sok köze van a belső történésekhez. Például amikor az ember gyermeke nem kedveli különösebben az ókori Egyiptom kulisszáit, és mégis képes beleszeretni egy egyiptomi alaptémájú játékba.

tovább