Kategória: Kipróbáltuk

A eurogame elsősorban német műfaj. A legnagyobb alkotók túlnyomó része németországi, ők rakták le a stílus alapjait, ők alakították ki az első generációs játékok sajátos, kissé sápadt színekkel operáló, inkább funkcionális, mint szemet gyönyörködtető látványvilágát. A Ruhrschifffahrt, a címben szereplő játék eredeti változata ugyan nem számíthat első generációsnak (2012-ben jelent meg), első látásra mégis annak tűnik (grafika: Harald Lieske), és ha még azt is hozzászámoljuk, hogy a Ruhr-vidék iparterületeinek történelmét kapta háttérül, kijelenthetjük, hogy az egyik „legnémetebb” játékról lehet szó. A szerzője a dortmundi Thomas Spitzer, akinek vélhetően komoly érzelmi kötődése is lehet a kőszénhez, ugyanis lényegileg mindössze három játékot készített 2012 és 2017 között, és ezek mind a szénipar (és a Ruhr-vidék) köré épülnek: Ruhrschifffahrt, Kohle & Kolonie, Haspelknecht.

tovább

Az elmúlt napokban rászántuk az időt, és mivel mind a három Century epizód a birtokunkban van (meg még egy gyönyörű playmat is beérkezett szülinapi ajándékként), kipróbáltuk végre a lehetséges kombinációkat. Összesen kb. egy tucatszor tettük az asztalra a variánsokat különböző felállásokban. Valamelyikkel csak egyszer játszottunk, de volt olyan, amivel háromszor is. Általában négyen, de volt, amit hárman és/vagy ketten is próbáltunk.

tovább

Le kell szögezzem, hogy a Castles of Burgundy nincs a kedvenc játékaim között. Valahogy úgy vagyok vele, mint általában Stefan Feld munkásságával (egy-két játékát nem ismerem mindössze): tisztelem őt a nagyszerűen összerakott gépezeteiért, de gyakran érzem azt, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon. A Castles of Burgundy ennek eklatáns példája. Egy kiváló mechanizmusokra épülő rendszer, amit elismerek, de nem tudok élvezni igazán. Ha komolyan veszem a játékot, bosszankodom, mert olyan súlya van a szerencsének, hogy igazán tervezni sem lehet benne. Ha meg lazábban kezelem a dolgot, akkor meg végtelenül hosszú és repetitív nekem a játék, amiből bőven elég volna 3 forduló (3×5 kör) is.

tovább

A Kairo (a finn Kimmo Sorsamo munkája) az első játékaink között volt. Mondjuk a tizenötödik. Nagyjából. A megvásárlásakor is éreztük, hogy nem egy egész estés programot jelent majd, de a játékmenet izgalmasnak tűnt, és akkoriban minden annyira új volt, hogy csak ámultunk. A téma lehetett az egyik legvonzóbb ebben a játékban. Különösebben nem kedveltem utazásaim során az arab világot, de valahogy a bazárok romantikája mindig könnyen levett a lábamról.

tovább

Ha van téma, ami egyáltalán nem vonz, akkor az a mesterségesen kreált mitológia, a fantasy és a véres háborúk kora. Így aztán még az is lehet, hogy a Barbarians: The Invasion szembe jött velem már a megjelenése idején is (2018-ban), de egyszerűen elsiklott a figyelmem felette, hiszen a fenti követelmények mindegyikét teljesíti. És most tessék: két évvel később mégis úgy gondolom, hogy írnom kell róla. Mi történhetett?

tovább

A kis, délutáni játékok 9 pontja természetesen nem lehet ugyanolyan értékű, mint a nehézsúlyúaké. Egészen mást, vagy legalábbis egészen másként kell mérni az ilyen játékoknál. Még azt sem mondom, hogy az arányok ugyanazok. Bizonyos szempontok egészen eltörpülnek akkor, ha 45-50 percen keresztül játszunk, és nem 2-3 órán át. Szóval fontos a legelején leszögezni, hogy a Couleurs de Paris (és azért sem Old Masters) egy legfeljebb 1 órás családi játék – igaz, a gyakorlottabb játékosok számára.

tovább

Előre tudtuk, hogy ez egy jelentős esemény lesz, olyan, amire sokáig emlékezni fogunk. Fel voltunk készülve arra, hogy hosszú lesz, hogy gőzölög majd az agyunk, és hogy talán néha csapkodjuk az asztalt. Megegyeztünk, hogy akármi is történjék, nem állunk fel az asztaltól (tehát nem fejezzük be a partit idő előtt), bekészítünk enni- és innivalót, némi csokoládét, és olyannyira beharangoztuk ezt az eseményt, hogy még a gyerek is szinte várta a napot, amikor kicsit sem érünk majd rá. Mindez a Colonists miatt – “Tudod, a leghosszabb játék Apáék gyűjteményében”. Hogy mi történt ezek után? Alább kiderül, ha van türelmed hozzá (de sokkal kevesebbre van szükség, mint ami pusztán a Colonists setupjához kell).

tovább

(+Fields of Fame +Hall of Heroes)

Shem Phillips első játéksorozatával, ami a vikingek idealizált, mondhatni képregény szintűre egyszerűsített világát dolgozza fel, később találkoztam, mint a hasonlóan nagy sikerű “piros” játékaival, amik az elképzelt, középkori “Nyugati Királyságban” játszódnak. Talán az “északi-tengeri” sorozat témája nem fogott meg igazán, talán nem volt szimpatikus, ahogy egyre-másra tolultak az epizódok és kiegészítők, de talán az is számított, hogy a Nyugati királyság építőmesterei és lovagjai már magyarul is megjelentek, és persze még az is lehet, hogy nem vagyok annyira oda Mihajlo Dimitrievski markáns stílusáért.

tovább

Az esseni játékvásár óta nem keveset várt a polcon ez a doboz arra, hogy végül előkerüljön. És most meg a vírushelyzet miatt csak kettecskén tudtuk kipróbálni. Megjegyzem, hogy ez nem tett rosszat az első benyomásoknak. Kifejezetten szeretek a feleségemmel játszani, mert ügyes és elemző is, no meg cserébe épp olyan lassú és bizonyos helyzetekben AP-re hajlamos, mint én. Egy a tempónk, na. Így aztán nem lepődtünk meg, hogy az első Cooper Island játszmánk sem volt rövidebb három órásnál, és a másodikból sem faragtunk le félóránál többet. Mert ez a játék különösen igényli a lehetőségek alapos átfésülését.

tovább

A Craftsmen akkor is egy ritka kincs, ha nem egészen annyira értékes, mint amennyire első (és még talán a második) ránézésre is tűnik. A lengyel szerző nem ismeretlen (Grimmoir, Mercatores, Urban Panic stb.), a G3 pedig Lengyelország talán legjelentősebb társasjáték kiadója, mindamellett lefogadom, hogy a Craftsmen a 2013-as megjelenése óta jóval kevesebb játékost hódított meg, mint pl. Vital Lacerda művei. Pedig tulajdonképpen egy lapon lehet azokkal említeni, még akkor is, ha gyanús, hogy a Craftsmen sosem lesz a díszes társaságban a zászlóvivő. Viszont majdnem. Így annak, aki az összetett, jócskán előre tervezős, egészen agyégető játékokat keresi (és nem bánja, ha sok idejét veszi el egy-egy játszma), azért érdemes próbát tennie a Craftsmennel.

tovább