Rejtély a babaházban

Ennek a játéknak a története a megjelenésénél jóval korábbra nyúlik vissza – és most itt nem a hasonló című dalomra, illetve debütáló nagylemezemre akarok utalni –, egyértelműen régebbi munkám, mint az Irány a Kincses sziget. Talán 2014-ben készítettem (a pontos időpontra nem emlékszem) a székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeum számára. Az AGON: 24 táblajáték a nagyvilágból c. kötetem kapcsán ismerkedtem meg a múzeum nagyon szimpatikus és nyitott igazgatónőjével, aki akkoriban, a könyv megjelenése után (2012-ben?) előadásra hívott Székesfehérvárra. Talán akkor, talán később merült fel az ötlete egy olyan társasjátéknak, ami kifejezetten a múzeum zömmel babaház enteriőrökre fókuszáló kiállítására épül.

A felkéréssel együtt szóba került, hogy stílusos volna, ha egy klasszikusnak számító játékot dolgoznánk fel e célból, de ezzel kapcsolatban kezdetben voltak bizonytalanságaim. Később azonban eszembe jutott, hogy régi vágyam a szerintem méltán népszerű, de idővel korszerűtlenné lett Cluedo játék felújítása, azaz egy, a mechanikai hagyományaira építő új társasjáték létrehozása. Az elképzeléseim találkoztak a múzeuméival, így végül ezek nyomán indult el a Rejtély a babaházban fejlesztése.

Mockup a játék asztalképéről – felülnézetben.

Igyekeztem mindent kissé „kifordítani” a példaműhöz képest, valamint bátran bővítettem az elemeken, hiszen úgy éreztem, hogy egy picit emelhető a nehézségi szint, ma már a családi kategória felső határa némileg kitolódott. Több szobával, több rejtekhellyel, több lehetséges gyanúsítottal számoltam, elhagytam a dobókockát, cserébe egy modernebb akciópontos megoldást vezettem be, valamint még néhány egészen más úton megszerezhető információmorzsát, ami összességében színesítette, gazdagította a játékmenetet. Ettől formai szempontból is átalakult minden, a táblára egy hatalmas villa vertikális metszete került, ami jobban is feküdt a múzeum céljainak: bemutatni a babaházi miliőt.

Példa az egyik nagyszerű babaházi enteriőrre – Szaradics Antónia munkája.

A tematika nagy kérdés volt: sem a múzeum, sem én nem akartam egy ilyen környezetben “gyilkosságosdit” játszani, így lett a bocsánatosabb bűn, a tolvajlás a sztori központjában, amiben a babák tulajdonképpen nyomozókként vesznek részt. A helyzet felvázolásához egy komplett kis novellát írtam a játék szabályfüzetébe, amit sokáig csak Hetedhét Játékmúzeum látogatói élvezhettek. Ugyanis a társasjáték eleinte csak ott volt elérhető, mégpedig egy gigászi méretű játéktáblán, öklömnyi bábukkal. Tudtommal ez a készlet a mai napig megvan még nekik. A grafikát az a Szaradics Antónia készítette, aki később az Irány a Kincses sziget! dobozképét is festette. A feladata az volt, hogy az igazgatónő által lefotózott több tucatnyi bababútort elrendezze a játék meghatározott helyiségeibe, majd 12 elképzelt enteriőrt hozzon létre ebben a „félbevágott házban”. Igazán heroikus munkát végzett, és az eredmény nagyon szép lett.

Hogy később ez a társasjáték a boltokba került, az annak köszönhető, hogy a Piatnik igazgatója, Gyöngyösi Gábor is meghívást kapott a játékmúzeumba egy előadás kapcsán.

S ha már ott volt, Vera, az igazgatónő megmutatta neki az óriási babaházas táblát. Nem sokkal később csörgött a telefonom, és megállapodtunk a játék kiadásáról.

Nagy Zoltán festménye a doboz címlapjához – szerintem izgalmas, de nem rémisztő.

A játékhoz néhány plusz elemet kellett készíteni, a méreteket a kijelölt dobozhoz igazítani, és elkészíteni magát a játék címlapját is. Ebben már Nagy Zoltán grafikus volt a segítségemre, aki szerintem nagyon hangulatos címlapképet alkotott, de dacára annak, hogy mindketten igyekeztünk elkerülni a porcelánbabák láttán kialakult általános, popkulturális okokra visszavezethető viszolygás kiváltását, úgy tűnik, hogy ez túl mélyen gyökerezik már az emberekben. A nyomozás feszültségét sokan horrornak érezték, vagy a másik véglet szerint inkább gyerekjátékot láttak bele a nagy dobozba. Szóval talán nem kapta meg a kiérdemelt visszhangját a Rejtély a babaházban, de azért megtette a dolgát: második megjelent játékkal már nem voltam egyszerű „kiránduló” a műfajban, a céljaim láthatóvá váltak: a jövőben szeretnék a társasjátékaimmal is a közönség elé kerülni. És ezért hajlandó vagyok fejlődni, tanulni is.

Büszke vagyok erre a művemre is, még akkor is, ha kissé kilóg a sorból.

Már csak azért is, mert ezzel a szerződéssel megkezdődött a szoros együttműködésem a Piatnik kiadóval, akiknek nagyon sokat köszönhetek az elmúlt években, és remélem, hogy még sokáig dolgozunk majd együtt újabb és újabb címeken.