Pilgrim (Zarándok)

A Zarándok egy kissé összetettebb családi játék (10+) 2-4 fő részére, amelynek középpontjában középkori szerzetesek európai zarándokútja áll. Budától Avignonig tart a hosszú vándorlás, két közbülső város (Bécs és Köln) érintésével. Formailag versenyjáték, tehát a partinak az vet véget, ha valamelyik szerzetes beér Avignonba, azonban a játék során összegyűjtött pontok szerint alakul a végeredmény, még maga a végpont elérése sem alapkövetelmény.

A Zarándok moduláris táblára épül: kilenc, egyenként 7 hatszögből álló tereplapka, valamint város- és piaclapkák alkotják, ezek speciális „felfedezés akcióval” nyílnak meg a játékosok előtt – a felrakásuk véletlenszerű, ám meghatározott rendben történik. Az egyes tereplapokon ötféle tereptípussal találkozhatunk: mezővel, szántófölddel, erdővel, tóval és hegyvidékkel. Ezeken a területeken pedig bizonyos épülettípusok érhetők el: kunyhó, kápolna, malom, fogadó és kastély.

A különféle épületekben más és más igények és problémák merülnek fel,

és ezekhez más és más gyógyfőzetek készítése szükségeltetik. A szerzetesek elsősorban e gyógyfőzetek segítségével tartják el magukat az út során, ezekért cserébe megszállhatnak, ehetnek és ihatnak, valamint gyakorolhatják a vallást is. Az egyes tereptípusokon pedig begyűjthetik a főzeteikhez szükséges növényeket – ezeket a játékban megfelelő színű kockák szimbolizálják. Az egyik legfontosabb feladatuk emellett egy-egy szép és ritka havasi gyopár beszerzése a hegyekből. Ezeket az ajándékokat a városok püspökeinek szánják, akik cserébe áldásukkal és pecsétes menlevelükkel támogatják őket az útjukon.

A játékos személyes tábláján látható a szerzetes vitalitásának, „istenességének” és vagyoni helyzetének állapota.

De itt gyűjti a cselekedetei nyomán szerzett tapasztalati pontjait (piros kockák formájában), valamint a havasi gyopárokat és a püspöki pecséteket is. A tábla felső és alsó oldalaihoz pedig az akciókártyák illeszthetők: körönként kettő, az egyik a haladás, a másik a további akciók számára. Egy forduló négy akcióból áll, ehhez minden játékos felhasználja mind a négy dupla funkciós akciókártyáját, amihez a legtöbb esetben dobókockát rendel a közös készletből. A növények beszerzésére egy külön ún. kosárpakli szolgál, ezzel legfeljebb 3 körülöttünk lévő területről gyűjtögethetünk. A szerzeteseknek kísérőik is lehetnek, akik állandó képességekkel ruházzák fel őket, velük a piacokon ismerkedhetünk meg, ahol természetesen egyéb áruk is beszerezhetők.

Egy Zarándok játszma játékosszámtól függően kb. 4-6 fordulón át, kb. 90 percen keresztül tart.