Océanos

A szerencsefaktor egy igen vitatott téma játékos berkekben. Van, aki ádáz ellenségként tekint minden dobókockára, zsákból húzott lapkára, ismeretlen kártyapaklira. Mások pedig egyenesen azért adnak súlyos tízezreket, hogy a döntések jó részét ezek az elemek végezzék el helyettük, hogy úgy érezzék, viszonylagos sodródásuk által alternatív sorsukat élik meg, amire kevés ráhatásuk van. Amellett, hogy eurójátékosként én inkább az első tábort erősítem (bár nem tartom kerülendő komponenseknek a fent említetteket, csupán szeretem a minél nyíltabb, áttekinthetőbb helyzeteket), játékszerzőként hamar rá kellett jönnöm, hogy a véletlen szerepe a játékokban a szórakoztatást szolgálja – ha az megfelelő ponton hat a mechanizmusokra.

És ennek a legjobb példái a családi játékok, ahol egész egyszerűen kötelező használni a véletlent. nem csupán a szórakoztatás miatt – ugye mindig izgulunk, hogy mit húzunk a zsákból? –, hanem a kevésbé ügyesen játszók (új versenyzők vagy gyerekek) számára ez egyfajta felzárkóztató eszköz. Ami persze nem jelenti automatikusan, hogy a szerencsére alapozó játékosok nagyobb eséllyel nyernek, de legalábbis nem érzik magukat elveszve azok mellett, akik már könnyebben eligazodnak az adott játék döntéslabirintusában.

Hogy mindezeket miért mondom? Szerintem a következőkből kiderül.

A TÉMA:
A neves játékszerző, Antoine Bauza (7 Wonders, Takenoko, Hanabi, Tokaido stb.) tervezte kaland a víz alá hív minket, egy meghatározhatatlan célú tengeralatti küldetésre, ahová igazán extra kivitelezésű tengeralattjáróinkkal indulunk. A mélyben az akváriumunk kapacitásától függően vízi állatkákat gyűjtünk, feltérképezzük a korallzátonyokat, időnként fejlesztjük a járművünket, a nehézbúvárjaink kincsesládákat húznak fel a felszínre, és piszkosul örülünk, ha elkerüljük a találkozást a Krakennel (vagy annak gyermekkorú utódaival). Igazság szerint ez a téma legfeljebb a grafika terén jön át az Océanos (a kiejtése valószínűleg franciásan: „oszéánosz”) játékon, a tevékenységünk nemigen van párhuzamban vele, de cserébe iszonyatosan szép, jó hangulatú és kedves minden elem, egy igazán magas kvalitású produkció.

A JÁTÉKMENET:
A játék 3 forduló alatt 1-1 pakli kártyát fogyaszt el, minden fordulóban 5-5 kört játszunk. Egy kör elején az adott osztó (a „kapitány”) mindenkinek minimum 2 lapot oszt – később akár többet is, ha az illető fejleszti a tengeralattjárója fedélzetét. Ő maga azonban nem kap lapot. A többiek megtartják az egyik kártyájukat, a maradékot pedig visszaadják a kapitánynak, aki ezáltal – normál esetben – több lapból választja ki a sajátját. Ezután mindenki felfedi a kiválasztott lapját és lehelyezi maga elé. A kártya lerakásával megkezdünk előttünk egy kártyasort, az első fordulóban a vízfelszínközeli merülési szintet. Az öt kör alatt megtelik a sor (lehetőségünk van több lapot is megtartani és ezáltal lerakni), majd az első közbülső értékelés történik. A három pakliból – egyre mélyebb vízi rétegeket felfedve –

végül mindenki felépíti a saját mélytengeri kincsvadász területét.

Az egyes értékelések alkalmával pont jár a kártyákon feltűnő cuki lényekért, halacskákért, polipokért, teknősökért; mindegyikért kettő, így összesen akár 16 is, amennyiben sikerült az akvárium részt a harmadik szintre fejleszteni a tengeralattjárón. De pontot hoz a különböző fejlettségű hajtócsavar is, valamint a Kraken arra veti ki a csápjait, aki a legtöbb „kraken-szem” ikont gyűjtötte a fordulóban. Ez általában némi pontlevonást jelent. A játék végén még értékeljük a legnagyobb egybefüggő „korallmezőket”, azaz az egymás mellett található korall ikonos kártyákat, illetve kincsesládákat, amiket a búvárok hoznak fel a víz alól (szigorúan függőleges irányban). Az utóbbiak tartalma titkos, erre a kék zsákból kell húznunk lapkákat. Szerencsére csak pozitív eredmény lehet, 2 és 4 között pontoznak a kincsek.

Menet közben még érdemes figyelni a kristályokat és a tengeralatti bázisokat mutató ábrákat, mert ezek bizonyos konstellációi teszik lehetővé, hogy egy általunk választott elemet jobbítsunk a tengeralattjárón. Márpedig az fontos: így két lépésben maximálhatjuk az akvárium méretét (több vízi lényt tudunk becserkészni), az üzemanyagtartályt (többször tudunk megtartani és kijátszani kártyákat), az utasteret (több búvárunk lesz), fedélzetet (több kártyából választunk), vagy éppen a hajtócsavart, amiről már szó volt.

AMIÉRT TETSZIK:
Azért nagyon könnyű elolvadni ettől a cuki grafikától! Talán nincs is olyan, aki teljesen immunis volna a rajzfilmek bájos világára. A játék elsősorban Jérémie Fleury (Yamatai, Fertility, Histrio, Deep Blue, Timeline stb.) illusztrációi miatt képes újra és újra felkéredzkedni az asztalunkra. Az egyre sötétülő tengerszinteken megjelenő állatkák és egyéb ikonok színes gyöngyökként gurulnak végig a kártyasorokon, a puzzle elemekből álló 5 különféle tengeralattjáró tarka és részletgazdag, a doboz pedig egyenesen egy műalkotás. De félreértés ne essék: szeretem az Océanos igazi „családi hajtómotorját”, ami jó nagy marokkal méri a véletlent, de ha erre felkészülünk, ha nem stratégiai játékként, merő szellemi kihívásként tekintünk a játékra, borzasztóan jól fogunk szórakozni. A kártyalapok előkerülésénél még talán bosszankodunk, de ha elérünk a harmadik forduló végére, a húzózsákból már nevetve húzzuk fel a 2-es értékű lapkákat, és nem ijedünk meg a Kraken -4 pontos csapásától sem, ha balszerencsénkre az hozzánk kerül.

Szeretem még azt is, hogy gyors, elég könnyen tanítható, és nem szokványos tematikájú játék.

ÖSSZEFOGLALÓ:
Családok számára tökéletes választás az Océanos. Ahol két gyerkőc is van, simán bevonható az egyik 8 éves kor alatt is. Nálunk 1 van csak, de ez az a játék, amire könnyű rávenni a nagymamát is. Vagy bárkit, aki először lát bármit a Monopoly-n túl. Nincs hosszú setup, nincs hosszú játékszabály magyarázat, nincs hosszú holtidő. Több pontozási lehetőséget ad a játék, ráadásul valahogy mindig kis távolságok jönnek ki a játék végi pontozásnál, tehát sírás-rívás sem várható a vesztes részéről. A tengeralattjáró fejlesztése önmagában nagyon szórakoztató elem (bár vigyázni kell, mert a kartonelemek ugyan vastagok, de sérülékenyek), a tenger képe pedig minden alkalommal másképp alakul, így viszonylag magas az újrajátszhatósága. Akár öten is játszható – magyar szabályról nem tudok, de a játék minden egyéb tekintetben nyelvfüggetlen. Kezdő kis búvároknak kötelező darab!