Legutóbb a máltai johannita lovagokról esett szó, így jutott eszembe, hogy van egy doboz a polcunkon, ami a korabeli konkurens lovagrend, a templomosok emlékét őrzi. Jesús Torres Castro (akinek többek között a Pandemic: Iberiát, a Watson&Holmes-t és a tavalyi Patios játékot is köszönhetjük) műve a Templar: The Secret Treasures címet viseli. Igazi családi játék, mégis félve mutattam meg a 9 éves gyermekemnek, ugyanis Matyi különösen nincs oda a történelmi témákért. Láttam is rajta a fanyalgást, egészen addig, amíg elő nem került a tábla. „Ez egész jól néz ki!” – mondta akkor felcsillanó szemekkel.
A TÉMA
A híres-hírhedt templomos lovagrend 1118-ban jött létre, deklaráltan a szentföldi zarándokok védelme érdekében. Vitatott működésük alatt azonban befolyásukat, birtokaikat jelentősen kiterjesztették, valamint komoly vagyont halmoztak fel. Szerte Európában és a Közel-Keleten mindenhol „állam az államban” formában működtek, sorsuk csak a pápától függött. 1307-ben végül csellel és villámtámadással egyetlen éjszaka alatt véget vetett uralmuknak IV. „Szép” Fülöp francia király, és hamarosan a pápát is rávette, hogy oszlassa fel a rendet.
A legendás lovagok kimentett és elrejtett kincseiről rengeteg legenda kering a mai napig. Valahol ezt a témát dolgozza fel a Templar c. játék is.
JÁTÉKMENET
A Templar műfaját igazán nehéz volna meghatározni. A játék során a figuránkat egy részletgazdagon megfestett kolostor falai között mozgatjuk kártyák segítségével. Minden körben kijátszunk egy tetszőleges kártyát, és a táblán lévő bábu annak képességei szerint cselekszik. Az egyik lap (a harangozó) arra szolgál, hogy kijátszásával visszavegyük az összes kijátszott lapunkat. Így tehát ugyan azonos szortimenttel indulunk, mégis gyakran különböző lehetőségek közül válogatunk – amire nagy szükség is lehet, ugyanis a szabály előírja, hogy adott körben nem játszhatjuk ki azt a kártyánkat, amely még bármelyik játékostársunk dobópaklijának tetején látszik. A 10 lap persze sok mindenre elég, izgalmas, hogy ilyen sok lehetőségből válogathatunk. Hogy mit csinálunk a kolostorban? Templomos kincseket, könyveket, gyűrűket, kelyheket rejtünk el a többi tárgy közé, így menekítve át az értékeket. Tetteinket szimpatizáns és ellenséges szempárok követik. A kövér Remigius és a kis növésű Vitus testvér díjazza a tevékenységünket, azonban a nagy méltóságú Severus perjel előtt vigyáznunk kell, mit teszünk. A játékban tehát több belső értékelés történik (amint Remigius megtekinti az eredményeket), de a játék végén is kapunk pontokat például azért, ha sok helyiségben ott a kezünk nyoma.
AMIÉRT TETSZIK
Matyival értek egyet: a játék egyszerűen jól néz ki. Jó érzés sétálni az ódon, vastag falak között, szinte hallani a lépteink visszhangos kopogását, a filmzene gregorián aláfestését. A főtábla mellett a kikötővárost szimbolizáló melléktábla is szép, nem beszélve a kártyák illusztrációiról. Apropó kártyák: nagyon szeretem, hogy ha a templomos téma nem is annyira, de a kolostori világ szinte életre kel a kártyalapok által. A karakterek – a szerzetesek, a kapuőr, a csintalan templomszolga és a városba el-elszökő Maria – felbukkanása sztorit kölcsönöz ennek az ízig-vérig euró játéknak. És tetszik néhány izgalmas mechanikája miatt is: ahogy a városból már nem csak a főkapun térhetünk vissza a kolostorba, ahogy Vitus automatikus mozgása megakadályozza a csiki-csuki értékeléseket, ahogy az áthelyezendő zárt ajtó szerepe megnő a játék vége felé, és ahogy
egy akciómmal épp annyi borsot törhetek valaki orra alá, mint amennyi lehetőséget kinyitok számára.
ÖSSZEFOGLALÓ
A Templar valóban egy hamisítatlan családi játék, ahol ugyan mindenki ugyanazért a jó ügyért harcol, de mégis versenyez a többiekkel. Kiváló lehetőséget kínál az ügyeskedésre és a csipkelődésre is, de sosem válik igazi konfrontatívvá. Épp ezért bátran ajánlom olyan családoknak is, ahol az egyik gyermek legfeljebb 8 év körüli, mert ha megérti a szabályokat, már magát az épületben való bolyongást is élvezni fogja. Emellett ugyan erénye a játéknak, hogy alig befolyásolja a működést a szerencse, de cserébe az AP (analízis-paralízis) veszélye fennáll az arra hajlamosoknál, így akár kissé elhúzódhat a parti, nőhet a holtidő. Kettesben nem próbáltuk játszani (egy harmadik játékos jelenlétét kell imitálni egy kártyapakli segítségével), de hárman és négyen nagyszerű. A játék elvben öten is játszható, azonban úgy nem ajánlom. Mivel a kártyák kijátszásának lehetősége függ attól, hogy a többiek mit tettek le maguk elé, bizonyos helyzetekben gúzsba kötve érezné magát a társaság. Ez a könnyed, de kicsit sem buta játék pedig úgy jó, ha mindvégig velünk van a döntés szabadságának érzése.
jatekrahivlak.blog 