A Round House egy tipikusan kínai játék. Ezekben az érzékeny időkben finoman kellene bánni az általánosításokkal, egyes vélt vagy valós nemzeti karakterek emlegetésével, de azt kell mondjam, hogy a korábbi évtizedek nyomán sikerült olyannyira megismerni Ázsia jellegzetességeit, hogy bátrabb vagyok ezekkel a kijelentésekkel.
Már csak azért is, mert a játék tényleg kínai emberek munkája: tajvaniak a szerzők és grafikusok is.
De ami miatt valóban “kínainak” nevezném a Round House c. játékot, az a “mi tudni véljük, hogy ti hogyan gondolkodtok ott Európában” c. jellegzetes attitűd megnyilvánulása. Az eredménye épp olyan, mint minden más területen, ahol a kínaiak igyekeznek hasonulni a nyugati világhoz: igen, már majdnem az, de itt-ott megmosolyogtató, mert azért nem egészen így gondolkodunk. Ami természetesen nem baj! Sőt! Inkább az a kérdés, hogy hová kellene helyezzük Kínát (pardon: Tajvant) a társasjátékok térképén. Feltétlenül az európai (vagy amerikai) hagyományoknak kell megfelelnie egy ázsiai szerzőnek? Rengeteg táblajáték ősi forrásának őrzőiként nem kellene másképpen meghatározniuk magukat? Nem volna értelme esetleg meghonosítani valami sajátos gondolkodásmódot? Messzire vezető kérdéssor…
A Round House egyébként némiképp elindult ezen a vonalon: a tematika legalább dicséretesen “hazai”: a 17. századi Kínában, Fujian tartományban alakultak ki azok a klánszerű, családi alapú közösségek, amik létrehoztak egy igazán egyedi lakóhelytípust. Itt generációk éltek és működtek együtt egy-egy erődítményszerű, hatalmas, ám meglepően lakályos épületben. Ezek a körházak, a toulu-k a hakka népcsoportnak jelentették a bázist, a védelmet, és az összetartozás szimbólumát egyben.
Különleges világ lehet ez, így nagyszerű ötlet témaként felhasználni egy játékban. Az megint másik kérdés, hogy a feldolgozás hogy sikerül.
Mechanikai szempontból a Round House játékban egy igazi vegyes salátával találkozunk, de végül is minden egy jópofán (egyedi módon?) használt rondellára épül, ami maga a körház többemeletes rendszere. Két bábut tudunk végigléptetni az egyes “menüpontokon”, azaz épületrészeken, az óra járása szerinti irányban, váltva a kettős rondella traktusai között, és bizonyos “asszisztensek” ügyes elhelyezése (a toulu-n kívül vagy belül) szintén hozzájárul a lehetőségek fokozatos feldúsulásához. Pénzt, háromféle megnevezett nyersanyagot (teát, gyümölcsöt és mázas cserépedényeket), illetve aranyat adunk-veszünk a falakon belül, valamint szóba kerülnek mindenféle amulettek. Fontos elem a játékban az imádkozás a templomban, az ősök oltára előtt, illetve feltűnik egy szekérkaraván, ami kering a körház körül, érintve négy független kis falut. Egész jól hangzik, olyan kifejezetten tematikus játéknak ígérkezik.
De nem az. Sajnos nagyon nem. Amíg az egyes funkciók tulajdonképpen remekül összekapcsolódnak a kis mechanizmusok által, és ebben vannak kifejezetten jópofa, eredeti ötletek is, az egyes részleteknek csak neve van, de valójában nem kötődik semmilyen történés a valósághoz, illetve a tematikához. Ezt legkésőbb már akkor mindenki észreveszi, amikor megpróbálja memorizálni az összefüggéseket, és ehhez természetes módon a tematikára próbál támaszkodni, de az nem segíti őt.
Mi a túró pl. az a szekér, amire mint valami buszra, jegyet kell vennünk, és csak akkor tudunk (pénzért) leszállni róla a megfelelő állomáson, ha szemfülesek vagyunk? Miért köröz az ott a hatalmas ház körül, és mi szerepet töltenek be az asszisztenseink a négy faluban, amikor csak egyetlen hasznukat látjuk a játék során: őket lehet elküldeni csapatostul imádkozni a templomba. Érthetetlen. Ha pedig imádkozik a rokonság, tulajdonképpen mindenféle bónuszokat szerzünk, miközben elhagyunk egy családtagot, aki hirtelen ott, a templomban megöregszik. Nem folytatom. De tudni kell, hogy a “szakértőkártyáknak”, a megrendelések kártyáinak és az amuletteknek hasonló módon indokolatlan szerepe van a tematika oldaláról nézve.
Mechanikailag természetesen minden érthető.
Mármint alapvetően nehezen érthető. A szabályfüzet (az angol nyelvű változat alapján tanultuk a játékot) nem mondható rosszul strukturáltnak, mégis csikorogva magyarázza a játékot, de ami igazán nem könnyen lenyelhető a Round House-ban, az az “interfész”, azaz az ikonok és színek alkotta infografikai rész. Ez nem csak nem különösebben esztétikus, de nem is mondható egyértelműnek. Természetesen azért megszokható, és mire akár az első játék közepéhez érünk, nagyjából el is sajátítjuk a játék nyelvezetét.
A látvány tekintetében a Round House meglehetősen szélsőséges képet nyújt. A címlap és a szakértőkártyák illusztrációi szépek, üdítően ázsiaiak, a táblán maga a toulu szekció is rendben van, ám minden egyéb leveri az átlag eurogame lécet. És nem csak az ötlettelen bábukra és a színes kockákra gondolok, hanem például azok minőségére (pedig igazán nem tűnik nagy feladatnak egyforma méretű kockákat gyártani), valamint a következetlen grafikai stílusra, a hol túl nagy (megrendelések kártyái), hol túl pici (asszisztensek) illusztrációkra, a kihasználatlanul tátongó (a templomtábla jobboldalán) és túl szűk helyekre a táblán (a szekér helye a körház és a templomtábla között).
Összefoglalva: sokkal szebbet és jobbat is el tudnék képzelni, sőt, a játék egyszerűen többet érdemelne.
Mert egyébiránt kifejezetten érdekes, okosan felépített játék a Round House, gondolkodtató, sokféle úton végigjárható, amiben viszonylag magas az interakció és alacsony a szerencsefaktor, a játékidő ideális hosszúságú, és megfelelő arányban vonultat fel ismert és újszerű fordulatokat. És mint mondtam, a témaválasztása is eredeti, majdhogynem hangulatos – egyedül a kivitelezés az, ami nem éri el a játékmechanika színvonalát, és ebben sajnos érintve van az ikonrendszer és a szabályfüzet is.
Lehet, hogy átlagos játékosként könnyen legyintenék a Round House felett, hiszen vannak olyan játékok, ahol nagyobb az egység a működés és a vizualitás tekintetében (tematikailag nem feltétlenül), de Kína az én szívemben olyannyira fontos helyet foglal el, hogy mégsem teszem. Megpróbálom inkább elfogadni azt, ami miatt ez a játék ilyenre sikeredett, hogy attól tipikusan kínai, hogy kissé esetlenül próbál európai lenni.
7/10
jatekrahivlak.blog 