Deus

Engem mindig nehezebben nyűgözött le egy olyan játék, ami elsősorban kártyákra épít. A hatalmas játéktáblákat valahogy jobban kedvelem; hamarabb beszippantanak a tematika adta világba, és én szívesen elveszem a részletekben. Az engine-building, azaz a „motorépítés” mechanizmus azonban főként kártyákkal működik, pláne akkor, ha ez a fő mozgatórugója egy játéknak. Márpedig én szeretem az engine building játékokat. Ezért is kaptam fel a fejem annak idején a Deus-ra, és ezért kerül elő időről-időre azóta is, mióta megvásároltuk.

Ez egy középnehéz játék, mindamellett se nem hosszú, se nem bonyolult – de azért inkább a mi kettőnkké Vikivel. Matyit érdekli ugyan a téma és a látvány is vonzó számára, de maga a játékmód még nem köti le úgy, mint más játékok esetén. Egyre jobban körvonalazódik, hogy milyen játékokat érdemes ajánlanunk neki: nem az összetett szabály, de nem is az ötlettelen, lapos vizuális elemek tartják őt távol egyes daraboktól. Akkor élvezi a partit, ha a tevékenysége folyamán jelentős, látványos változások mennek végbe az asztalon, ha minden lépésnél érzi, látja, hogy hatással van a működésre. A Deus ilyen szempontból határeset.

A TÉMA:
A szerző (Sébastien Dujardin – Solenia, Troyes, Tournay, Black Angel stb.) óvatosan fogalmaz: egy laza szövésű civilizációépítésről mesél, amihez az ókori Róma vívmányait és isteneit kapcsolja. És valóban, építünk hajókat, lakóépületeket és korabeli üzemeket, kulturális és hadi célokra szánt épületeket, templomokat, seregeinkkel vándorlunk, dominanciát gyakorlunk mindenféle területek felett, és legyőzünk barbárokat – hogy a végén megpróbáljuk a legtöbb győzelmi ponttal megnyerni a vetélkedőt. A vizuális megoldások jó része igyekszik sugallani ezt a római tematikát, ám az ennek ellenére olyan halovány marad, hogy

egészen sokáig meg voltam győződve, hogy az ókori görög világban tevékenykedünk. Azonban ez mit sem változtat a játékélményen, ezt bátran mondhatom.

A JÁTÉKMENET:
Öt kártyalappal indítja mindenki a játékot (meg némi költőpénzzel és négy nyersanyaggal a raktárában). A játékosok a körükben kétféle akciót végezhetnek: vagy kijátszanak egy lapot a saját táblájuk mellé, azaz építik a saját játékmotorjukat, vagy bármennyi kártyát eldobva feláldozzák azokat valamelyik istenségnek.

Ha az első utat választják, ki kell jelölniük egyet a hat lehetséges kártyahely, épülettípus közül – egész pontosan ezt maga a kártya jelöli ki a színe által – és oda kell lehelyezniük a kártyát. Ekkor a személyes tábláról az adott épülettípus fafiguráját át kell rakniuk az asztal közepén lévő terepre. Ez a terep, mint moduláris tábla csupa korongnak álcázott hexagonból áll, és hat különböző tereptípusból épül fel. Egy ilyen „régióba” bármilyen épület felépíthető, sőt azokból több is, egész pontosan minden helyre legfeljebb típusonként egy. A hajó az egyetlen kivétel, de ez logikus: hajó csak vízre építhető, és vízre más nem építhető, csak hajó. A tájon barbár falvakat is találunk, ezeket legyőzhetjük, ha körbevesszük őket (akár közösen) az ellenőrzésünk alatt álló területekkel.

Azonban a kártya lerakása nem csak a táblán hagy nyomokat. Mindegyik saját funkcióval bír, amit a lehelyezéskor már ki is használhatunk. Sőt: legközelebb, ha ugyanerre a „sávra” hasonló kártyát helyezünk, a már korábbi kártyák sorra újra aktiválhatók. Hozhatnak pénzt, nyersanyagot, győzelmi pontot, és mindenféle egyéb képességet, ami hasznos lehet a felépített birodalmunk tükrében.

De természetesen nem minden kártya hasznos számunkra a véletlenül felhúzott lapok közül.

Ezeket a másik akciótípussal tudjuk mégis a hasznunkra fordítani: többedmagukkal eldobjuk őket, és kijelölve egy istenséget (az egyes kártyahelyek dedikáltak Neptunusznak, Marsnak, Minervának és másoknak), annak a speciális akcióját végezhetjük el az eldobott kártyák számának megfelelően. Ezzel nyersanyaghoz, pénzhez, épületekhez és további kártyákhoz juthatunk, és kezdődik minden elölről addig, amíg fel nem építjük az összes kijelölt templomot, vagy el nem foglaljuk a barbár falvakat.

AMIÉRT TETSZIK:
Elsősorban azért, mert egy nagyon okos játék. Ugyan a szerencse dönti el, hogy milyen lapok kerülnek hozzánk, de aki átlátja a lehetőségeket, átlátja a táblát és a saját épülő „motorját”, könnyen fittyet hányhat a szerencsére. A Deus tipikusan az a játék, amelyben veszteni sem rossz. A játék folyamán összerakott kombinációs lehetőségek önmagukban katartikus élményt jelentenek, szinte mindegy, hogy végül mennyi pontot sikerül összegereblyézni. Tetszik a motorépítős kártyajáték és a moduláris tereptábla összhangja, együttműködése, egymásra hatása. Számtalan stratégiai lehetőséget biztosít mindkettő, a kártyákkal ugyanúgy lehet reagálni a táblára, ahogy fordítva. És tetszik az elegáns, egyszerű alapszabály is, amit gyorsan el lehet sajátítani, és könnyű alkalmazni – annak dacára, hogy a kártyák mind-mind új szabálydarabkákat hoznak a játékba.

Igaz, ez utóbbiak könnyen leolvashatók magukról a lapokról.

ÖSSZEFOGLALÓ:
A Deus haladóknak való, de nem agyégető, körülbelül 1 órán át tartó társasjáték. Működik 2-3-4 fővel is. Némileg nyelvfüggő, mert a kártyákon van szöveg, de egyben ikonok is, így egy magyar segédlettel (ilyen elérhető a BGG-n) könnyen elsajátítható az összes funkció, főleg akkor, ha a játék többször is az asztalra kerül. Grafikai oldalon kissé vegyes saláta – ez véleményem szerint annak köszönhető, hogy négy különböző grafikus is dolgozott a projekten –, de az összkép kellemes, és a funkcionalitását tekintve is kiváló. Nagy dobozban kapható (amikor kapható), de a kellékei nem foglalnak sok helyet, így akár magunkkal vihetjük kirándulásokra, nyaralásokra is. Változatos, rengeteg lehetőséget, komoly mélységeket rejt, szóval bátran rá lehet bízni egy-egy estét vagy délutánt bármikor.