Liguria

A társasjátékok egyre népszerűbbek a világon, a hatalmas dömping, ami az utóbbi években elérte Magyarországot is, mindenki számára érzékelhető. A vásárlóközönség ilyenkor azt érzi, hogy jól jár, hiszen mindenki a kegyeiért küzd, értünk történik minden. Azonban, ha valaki megjárta már az ázsiai vagy észak-afrikai piacok valamelyikét, nyilván emlékszik azokra a kereskedőkre, akik szinte ráöntötték az áruikat, lefegyverezve, mozgás- és döntésképtelenné téve őt, a tudatlan vásárlót. Egy idő után mindenkiben kialakul a reflex, felszegett állal, gyakran alkalmazott tiltakozó gesztusokkal igyekszünk távol tartani magunkat az erőszakos tukmálástól, és végül dicsőséggé válik, ha úgy értünk haza a szállodába, hogy nem vettünk senkitől semmit.

De vajon ez a megoldás? Mi van azokkal a remek vételekkel, amiket elszalasztottunk? A tényleg értékes szuvenírekkel, amik évtizedek múltán is fontosak lesznek nekünk? Ez a piaci nyomás, és a kialakuló ellenreakció rengeteg elveszett lehetőséget generál, rengeteg portéka megy veszendőbe, csak mert mindig a leghangosabb árustól vásárol az utca népe, vagy már eleve csak azért megy a piacra, mert keres valamit. A játékok piacának dömpingje hasonlít erre a bazárhangulatra, és a választásaink, válogatásaink rendre sodródások ilyen körülmények között. Igyekszem tehát a továbbiakban is különleges alternatívákkal szolgálni ebben a nagy zajban. Ezért is szeretném bemutatni az egyik méltatlanul alulértékelt játékot, a Liguriát.

A TÉMA:
A játék az egyik legkisebb olaszországi régióról kapta a nevét. Ez az elsősorban a riviérájáról (talán kevesen tudják, de a riviera ligure az eredete ennek a kifejezésnek, azaz eredetileg csak a liguriai tengerpartot hívták riviérának), a sanremói dalfesztiválról, a Cinque Terre gyönyörű városkáiról, és persze Genováról híres terület a játék szabályfüzete szerint egy időben, talán valamikor a késői középkorban, nagy festékfelvásárló volt. – Ezen a ponton nyilván sokan elmosolyodnak: nem, természetesen nem igaz, talán egyetlen olasz régióról sem mondható el, hogy valaha festékek kereskedelmével foglalkozott. Mindez csupán azért jutott eszébe a kiadónak, mert néhány évvel korábban hatalmas sikert értek el a Fresco c. játékkal, és szerették volna a Liguriát valamiképp a Fresco „előhangjaként” népszerűsíteni. De bármi is az állítás, a játék nem sokat kezd a festékekkel, csupán három árutípus beszerzésével és leszállításával (v.ö.: pick up and delivery) foglalkozik, és ezeket történetesen a három alapszínnel (piros, sárga és kék kockákkal) jelöli.

A városok és szigetek közötti hajós kereskedelem azonban akkor is érdekes, ha maga a ráhúzott tematika nemigen passzol.

A JÁTÉKMENET:
Elsőként „választási lehetőséget választunk” egy központi táblán, amelyen 12-15 különféle lapka és 3-4 kártya látható (játékosszámtól függően). A körsorrendben leghátul lévő játékos dönti el, hogy az adott fordulóban feláldozza-e az elsőségét a választásban, hogy cserébe több (maradék) lapkához jusson. Ugyanis az erre a fázisra dedikált sávon elfoglalt sorrend dönti el majd a következő, beszerzési fázis körsorrendjét, márpedig itt az előny azé, aki a többieknél szerényebb az aktuális fordulóban.

Ezt követően egymás után elvesszük a nekünk tetsző lapkákat a sorból – bármelyik lapot kiválaszthatjuk, és a közvetlenül mellette lévők felvétele ingyenes lesz. Azonban, ha kihagynánk egy vagy több lapkát, hogy az utánuk következőt vegyük fel, a kihagyott lapkákért pénzzel kell fizetni (a pénzt egyébként ugyanúgy a választó sávon lehet beszerezni). És itt még nem ért véget a kezdőjátékos előnye: elsőként ő választ egyet a felcsapott akciókártyák közül is. Ezek a kártyák meghatározzák, hogy milyen áru érkezik az illető saját kikötőjébe (amit ő maga sosem vehet fel, de mások igen), befolyásolják a mozgását a hajójával, valamint beleszólnak a pozitív/negatív megítélésébe is, ami végeredményül a játékvégi pontjait érintheti.

A harmadik fázisban hajózunk. Egy olyan asztalképen, ami elsőre nem olyan mutatós, de egészében nagyon ügyesen megszerkesztett.

Mindenkinek van egy városa (kikötője), ahonnan indul, ahová az árukkal hazatér, és ahol a képességeit fejleszti, pontszámait gyűjti. Ehhez tartozik egy sok mindent rejtő paraván is. Valamint a játékosok kikötővárosai között 2-3 sziget is elérhető, néhányuk értékes árukat termel.

És a hajó elindul: útja során meghódíthat, vagy más játékosoktól elhódíthat szigeteket, diplomatákat küldhet mások városába, felvehet rakományt az egyes állomásokon (legfeljebb 10 kocka fér a raktérbe) vagy lerakhat árut, ha hazaért. A kikötőjében látható, folyamatosan bővíthető alapképességeit (milyen távolságra utazhat, hány árut vehet fel egy körben) az adott körre felhúzott kártya befolyásolja (hosszabb utazási távval, egy köztes megálló, vagy éppen egy irányváltás lehetőségével). Ez a kártya azonban még mást is tud. A kikötő lapkáiból általa tudunk felfordítani tetszőlegesen választott lapkákat, amik ezután már pontot hoznak, de elvesztik képességeiket.

A helyzet folyamatosan változik, és még az is lehet, hogy a mi fejlődésünkkel mások malmára hajtjuk a vizet.

AMIÉRT TETSZIK:
Nagyszerű mechanikai ötletek kerültek megvalósításra a Liguriában. A lapkaválasztási fázis módszere alapvetően nem új, de az, hogy az első lapka felvétele határozza meg, melyek lesznek számomra az ingyenes vagy drágább tételek, mindenképpen különlegessé teszik. A kártyák szerepe remekül kitalált. A zömmel igen sok negatív pontot hozó „piros lapok” rengeteg jó lehetőséget nyújtanak az utazás során, azonban, ha nem figyelünk arra, hogy kellő mennyiségű, pozitív hatású „zöld lapunk” (vagy más forrásból származó „zöld pontunk”) legyen, a játék végén csúnyán elbukhatunk. Ugyanis minden negatív pont 5 presztízspontot ér – míg a zöld pontok önmagukban nem érnek semmit, csak kompenzálják a pirosok hatását. És még nagyszerűnek tartom a diplomaták ügyeskedését is. Ha – megfelelő lapkák beszerzésével és azok eljuttatásával – az ellenfelem városába, egy általam választott képességének sávjára egy diplomatát delegálok, az

a játék végén minden egyes lapkáért, amivel az illető játékos bővítette a saját tábláját, nekem hoz pontokat.

ÖSSZEFOGLALÓ:
Az, hogy a Liguria nem tartozik, és sosem tartozott az ünnepelt játékok közé, az nem a szerző, Alessandro Zucchini hibája. A játék komponensei szépek, de nem kiemelkedőek, az asztalképe talán kissé karakter nélküli, de az, ami ezeket működteti, mindenképpen első osztályú. Egy igazán okos játék, amelyben érdekes fordulatokkal, jelentős és sajátos interakcióval, igazán izgalmas döntéshelyzetekkel találkozhatunk, miközben a működtetése könnyed és gyors. A ráragasztott téma nem dobja fel, de végül nem is bántja a játékmenetet, de még az is lehet, hogy valahol ezen a területen keresendő az ok, hogy miért is nem pukkant nagyobbat a megjelenésekor.

A Liguria számomra egy igazi rejtett kincs, egy manapság viszonylag olcsón beszerezhető játék, ami sokkalta többet ér, mint amennyit az ára mutat. Nem menő a polcon, nem ismert a szerzője, és általában kevesen tudnak róla, de ha valaki jót akar játszani, ez nem lehet befolyásoló tényező. Mint ahogy a BGG értékelése sem – ezt tapasztalatból mondom. Egy kicsit erősebb a hagyományos családi játékoknál, mi azonban a nagymamát is rá szoktuk venni egy partira, aki élvezi, és remekül veszi az akadályokat. Jó szívvel ajánlom hát mindenkinek.