Úgy gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem a naptár szerint, hanem októbertől a következő év októberéig számítom az évet – társasjátékos szempontból. Ez már csak a karácsonyi piachoz igazodó dömping miatt is létjogosultsága volna, de igazság szerint a nagy ciklust az esseni kiállítástól számítom, amikor is a legtöbb számomra érdekes játék megjelenik.
Így volt ez a covid vírussal földbe döngölt tavalyi évben is, amikor isten igazából „nem is volt Essen”, azaz az évtizedek óta először elmaradt a show, helyette a szánalmasból a röhejesbe forduló online erőlködésnek lehettünk tanúi – már aki hajlandó volt egyáltalán elmenni addig, hogy belenézett a szervezett „programokba”. De akárhogy is: minden szerencsétlensége ellenére még mindig fontos megjelenési dátumnak számított ez az október 22-e is. Százával jelentek meg az új játékok, és a szemfülesek a hírek mellett néhány első példányt is elkaphattak. Ezúttal kipróbálás nélkül.
Nekem idén (ugye a társasjátékos év nekem 2020. októberében kezdődött) ismét volt egy tízes listám, ami a leginkább figyelemre méltó játékokat tartalmazta. Azonban ezúttal sokkal kevesebb infóból táplálkozhattam, és az a kevés is több utánajárás hatására volt csak megszerezhető. No de szép lassan szűkült a kör, és megvolt az Top 5, amit mindenképpen szerettem volna megszerezni. Ezt már tovább nem szoktam szűkíteni, de kimondva-kimondatlanul a Merv c. játékot tartottam a befutónak. Csak benyomásaim voltak róla, nem voltam hajlandó előre lelőni minden poént egy végigjátszással, vagy teljes szabálymagyarázattal. De nem is árasztott el a sok ismertető.
És aztán megérkezett. Elég későn, közel a karácsonyhoz.
Türelemmel és nyugalommal várta ki a sorát, amint a karácsonyi eufóriában sorra előzték az asztalon a kedves, mindenki érdeklődésére számot tartó családi játékok, hiszen tőlem már titkon megkapta a fejedelmi rangot. Aztán egyszer csak előkerült. Előre fentem a tollamat, hogy azonnal írok róla ezen a fórumon, hiszen egyértelműen ide való egy ilyen nagyszerű játék ismertetése. Aztán úgy álltam fel az asztaltól, hogy mégsem vettem elő azt a tollat. Talán érdemes még egyet játszani vele – gondoltam, és néhány nap múlva újra nekiültünk, ezúttal hármasban, újult lelkesedéssel. Végül akkor sem írtam meg azt a review-t. Még két játékalkalom kellett ahhoz, hogy eljussak ide, és elmondjam, megérdemli-e a fejedelmi rangot. No de kezdjük a bemutatással:
A Merv hátteréül egy izgalmas helyszínt és izgalmas korszakot választottak az alkotók (Fabio Lopiano – Calimala, Ragusa – és az Osprey games – The King is Dead, The Lost Expedition, London stb.): a 11. században fénykorát élő hatalmas oázisváros, Merv a mai lepusztultságában csupa rejtély. Akkoriban azonban túlzás nélkül a világ legnépesebb és talán leggazdagabb városa volt a Selyemút mentén, a mai Türkmenisztán területén. Végül a 16. századra a mongolok bekebelezték, de az általuk végzett pusztítás után már nem sikerült helyreállítaniuk, hamarosan az enyészeté lett. A virágzó időszak színpompás elképzelt világát remekül fogja meg napjaink talán legfelkapottabb illusztrátora, Ian O’Toole, akinek a tábláit és egyéb játékelemeit mindig is nagyon szerettem, de nem úgy az emberábrázolásait.
Szerencsére ezúttal a kiadó nem ragaszkodott egyetlen emberalakhoz sem, így a borító is remekül sikerült.
Szóval a játék fejedelmi módon mutat az asztalon a viszonylag hosszú setup után. A szabályfüzet is gyönyörű, nagyszerűen illusztrált, kellemes látvány. Ugyanez sajnos nem mondható el viszont a szerkesztéséről. Nem azzal van bajom, hogy valaki elhagyja a megszokott struktúrát, hanem azzal, ha olyankor hagyja el, amikor azzal nem segít a játék megértésén. És nem is elsősorban akkor mutatkozik meg egy játék esetében, amikor szép sorban felolvasva az összes bekezdést, magunkévá tesszük a szabályokat, hanem amikor egy esetleges elakadásnál visszalapozunk, hogy megtaláljunk valamit. A Merv szabálya nem hosszú, de egy lapozgatás komolyan megnöveli a játékidőt.
Mire azonban átverekedjük magunkat a nehézkes írásgyűjteményen, bizonyára mindenkit megnyugtató érzés száll meg: ez egy jól összepattintott, mesteri munka, ami ráadásul egy zseniális, pontosabban zseniálisan egyszerű alapmechanizmusra épül. Hogy is van ez?
A Merv játéktáblájának közepén a város stilizált képét látjuk felülnézetben, 5×5 parcellára felosztva a területet. E körül keskeny sáv fut, minden parcella által alkotott oszlop és sor végein egy-egy mezővel, a sarokban 4 további, kiemelt mezővel. Az akcióválasztó meeple-jeinket itt mozgatjuk majd, egy-egy fordulóban a négyzet egy-egy oldalán kiválasztva magunknak egy sort vagy oszlopot. Amikor egy oszlop kiválasztásra került, az azon belül található 5 parcella egyikét aktiválhatjuk. Ha már van rajta ház, akkor úgy, ha nincs, akkor tehetünk rá egyet a saját készletünkből. Az aktivált ház akcióját végezzük el a körünkben, de közben minden, ebben a sorban vagy oszlopban található azonos színű ház által „termelt” nyersanyagot (megnevezetlen színes kocka) is felveszünk magunkhoz. Talán nem egyértelmű, de ez azt is jelenti, hogy más játékos házát is aktiválhatjuk, rögvest be is gyűjtve a nyersanyagokat az összes kapcsolódó ház mellől, igaz, ekkor a tulajdonos vigaszdíjat kap. Jelentem, ez a belső motor tökéletesen működik (a hozzá kapcsolódó játékossorrend választóval együtt), minden tekintetben mestermunka.
A fejedelem délceg mivoltában feszít előttünk.
Az apróbb problémák egy réteggel ezek után kezdődnek. Akkor, amikor az akcióválasztóról az adott épülettípusnak megfelelően szétröppennek a lehetőségek egy adott küldő területre; a mecsetbe, a városfalra, a palotába, a piacra, a könyvtárba, vagy a karavánszerájba. Sajnos az említett területek nevei ugyan szépen hangzanak, de vajmi kevés közük van az általuk megidézett épületekhez, azok funkciójához. (Talán csak a városfal kivétel: azon a helyen ugyanis csinos plasztik – vagy fa? – falelemeket lehet a város köré építeni amúgy 3D-ben, hogy a későbbi mongol támadásoknál védelmet jelentsenek az épületek számára.) Mindegyik tulajdonképpen egy jogosítvány egy olyan pontszerző helyhez, ami a megszerzett színes kockák által válik használhatóvá számunkra. Ezek között természetesen itt-ott összefüggések is vannak, kereszthivatkozásként megjelennek az egyik épületen más épületek ikonjai, de összességében mindegyik önálló élettel bír, egy-egy minijáték, amely saját stratégiát igényel.
A tapasztalatok alapján nem is kell több a Merv esetén, mint kiválasztani két valamelyest összefüggő területet, és igyekezni ezeket gyakorta aktiválni, hogy egyre magasabbra szökhessenek a lehetőségek. Láttunk már ilyet, szerettünk is már ilyet, szóval nincs ezzel baj önmagában. Valami mégis zavaró. Mintha lötyögne az a ruha a fess fejedelmen. A választási lehetőségek a megcélzott nehézségi szinthez képest talán kissé egyértelműek. Az összefüggések elsőre csábítóak, de a játékosok a gyakorlat alapján már nem dőlnek be ennek a szirénéneknek, ha kitartóan követik a terveket (és nincs esemény, ami erről letérítené őket), hamarosan nagy léptekkel szaladnak majd a tábla körüli pontozósávon. És az a furcsa, hogy ez már érezhető az első játékalkalommal is. De a másodiktól már biztosan tudható a rejtvény megfejtése,
és a Merv sajnos nem kínál annyi különböző stratégiát, hogy olyan érzésünk legyen, legközelebb másként kellene megpróbálni.
Senki ne értse félre, nem egyetlen nyerő stratégiáról beszélek, hanem felfedezhető stratégiai vonulatokról, amikről sokszor semmi nem képes letéríteni, elcsábítani, és a sokadik játékra egyszerűen a színét veszti ez az amúgy nagyon színpompásnak mutatkozó játék. Pedig az alkotó mindent bevetett: van sávokon előrejutás egyre magasabb bónuszokért vagy éppen más területek kapuinak nyitásáért, vannak a három értékelésnél hasznos szorzók, külön lapkák az egyes épülettípusok értékelésére, vannak papirusztekercsek, áruk messze földről, tevék, mint befolyásoló eszközök, és vannak fűszerek kártyákon, amikből készletet gyűjthetünk. Mondhatni, a szokásos arzenál, de ezt önmagában nem rónám fel a játéknak. A témátlanságát, valamint a mechanikai integrációk gyengeségét igen.
Szóval most, a negyedik játék után is csak ültem szemben az előre kinevezett fejedelmemmel, és tanácstalanul bámultam bele a fess, de kissé kifejezéstelen képébe. Kétségtelenül remekbe szabott forma, csinos külső, de nem ő az, akire vártam. Érezhette ezt az egészet ő is, mert egy szót sem szólt, amikor szépen összecsomagoltam, és felraktam ismét a polcra. Nem leszünk rosszban, de az ez évi jogart sürgősen át kell adjam valaki másnak.
8/10
jatekrahivlak.blog 