Himalaya

Az akciók előre programozásának mechanizmusát annak idején, jó tíz évvel ezelőtt valaki a Himalaya c. játékon mutatta be nekem. Emlékszem, hogy nagyon izgalmasnak és újszerűnek találtam, és csodálkoztam, hogy annak ellenére, hogy a játék tíz évvel korábban jelent meg (2002-ben), micsoda magas színvonalú produkció. Az is előttem van viszont, hogy a nagyszerű játékélményt némileg elrontotta számomra a játékvégi, viszonylag agresszív pontozási metódus, ami során új játékosként természetesen már az elsők között kiestem, el sem jutottam a döntő összehasonlításig. Aztán hosszú évek teltek el, és én nem is olyan régen tettem szert végre egy nagyszerű állapotban lévő példányra, hogy újra belevessem magam a tibeti kalandba. Kicsit féltem, hogy a régi emlékeim és az ezekből fakadó elvárások miatt könnyen okozhat csalódást a játék, ráadásul az sem volt feltétlenül jó ötlet, hogy a családnak is jó előre beharangoztam: izgalmas játék érkezik hamrosan. Az, hogy végül néhány parti lejátszása után itt írok róla, nyilván jó jelnek számít…

A SZERZŐ:
A francia Régis Bonnessée mindössze 23 évesen alkotta meg a Himalayát, amit akkor a viszonylag kis francia kiadó, a Tilsit jelentetett meg. Fokozatosan lett ismert a mű és alkotója, majd végül a játékot 2005-ben Spiel des Jahres díjra is jelölték. Az ígéretes start után elég sokáig, 2010-ig kellett várni Bonessée új művére, a Fabulára – de ez a kedves, de nem túl jelentős, sztoriorientált játék nem durrant nagyot. Annál inkább a két évvel később, immáron a szerző saját alapítású kiadója, a Libellud címkéjével ellátott Seasons! A fantasy témájú kártyás-kockás játék a mai napig az egyik legkeresettebb mű a játékosok között. A két nagyobb kiegészítőt is megélt Seasons után Bonessée a kiadója élén fejébe vette a Himalaya újra dolgozását, és több mint tíz évvel az eredeti kiadás után Lords of Xidit címmel egy áttematizált, átszerkesztett, és látványát tekintve is erősen felturbózott változatot kreált az eredeti művéből. Aztán ismét csend, évekig. 2017-ben azonban a Dice Forge kapcsán megint slágert alkotott, bár ezúttal a könnyed sanzonok ihlették a dalát. Tudni kell azonban, hogy időközben a Libellud kiadó a mennybe ment a Dixit c. játék sikere révén, és van egy erős sejtésem, hogy a Lords of Xidit címe sem véletlenül alakult ilyen formán…

A TÉMA:
A Tibeti-fennsík hólepte vidékein vándorlunk egy jakkaravánt vezetve településről településre. Talán valamiféle törzsfőkként, hogy személyesen gyűjtsük össze népünk számára a legfontosabb árucikkeket, és közben egyfajta diplomáciai küldetést is végezzünk, no meg erősen növeljük a jakcsordánk létszámát. A kicsit döcögős, a kor eurójátékaira jellemző stilizáltságával felvázolt tematika hamar szétfolyik az amúgy elég absztrakt játékmeneten, de annyira egyedi és különleges, hogy a látványvilággal megsegítve mégis jelen van végig a játszmák során. Bennem is élénken megmaradt a fehér tábla és a sok kis manószerű szerzetes képe tíz év távlatából, és hatott rám a tibeti hangulat. Mindazonáltal a játék nem kifejezetten szép, pláne a papíralapú komponensek, nem beszélve a funkcionális, de meglehetően egyszerű fakockákról. Ellenben egy kis kiadó kis játékához képest

megdöbbentően helyes, részletgazdag, apró miniatűrök vannak a dobozban, és ezek még a mai, sokat látott játékosokat is lenyűgözik talán.

A JÁTÉKMENET:
A Himalaya tábláján 20 települést találunk, amelyeket utak kötnek össze. Három típusú települést és három típusú utat kell felismernünk: a legkisebb (értékű) település az egyszerű falu, nagyobbnak számít a templom, és végül a legértékesebb a kolostor, míg az utak közül van kővel kirakott, földút, és egy kékkel jelölt „jégút” is, ami azért nehezen értelmezhető számomra.

Az egyes településeken – egész pontosan öt állomáson – áruk tűnnek fel: ötféle színes kocka jelzi a sót, az árpát, a teát, a jádét és az aranyat. Ezek értéksorrendje is ez. Másutt viszont – szintén öt helyszínen – lyukas korongok formájában áruigény formálódik. A feladatunk tehát elsősorban az, hogy az áruk begyűjtésével és leszállításával foglalatoskodjunk.

A viszonylag sablonos „pick up and delivery” típusú feladványt két csavar dobja fel igazán. Az egyik az áruk leszállítása utáni jutalmazásnál jön elő. Ugyanis a sikeres játékos két lehetőséget választhat a következő három közül: magához veszi az igénykorongot, ami ezáltal fix mennyiségű jakhoz juttatja őt (növelve a csordát, ami az egyik győzelmi feltétel), lehelyezhet egy sztúpát (egy településen csak egyetlen sztúpa állhat – és ezzel egy másik győzelmi feltételnek tesz eleget), vagy elküldheti néhány emberét a település közvetlen környezetébe egyfajta politikai befolyásszerzés céljából (ami természetesen a harmadik győzelmi feltétel).

Izgalmas döntések a helyzet feltérképezése után!

A másik izgalom az a bizonyos akcióprogramozás. Hat négyzet formájú lapka megfelelő irányba állításával minden fordulóban 6 lépést, illetve akciót tervezhetünk előre. A négyzetek 3 oldala a 3 úttípust jelöli, a negyedik oldal pedig az „üzletelést”, ami jelenthet árufelvételt és -eladást is. A lapka túloldala a pihenést jelzi, azaz egy olyan kört, amikor részünkről nem történik semmi. Ezt a kivárásos technikát meglepően sokat használhatjuk egy parti során, ugyanis az időzítés nagyon is fontos a Himalayában.

Amint egy játékos a jakjával egy áruval feltöltött állomásra érkezik, csupán egyetlen árucikket vehet ott fel, abból is az elérhető legkisebb értékűt. Eladni meg persze az ad el, aki előbb beér a megfelelő településre. A játék során háromszor kisebb belső értékelés is zajlik, ilyenkor további teherhordó állatokat kapunk az egyes áruk többségéért, majd a harmadik ilyen, azaz a tizenkettedik forduló után véget ér a játék. És jön a pontozás, az a rémes pontozás – amúgy Knizia módra. Négy szereplő esetén előbb az egyik győzelmi feltétel ejt ki egyet a játékosok közül, majd a második egy másikat, és végül a harmadikban méri össze a teljesítményét a versenyben maradt kettő, hogy végül kihirdethető legyen a nyertes.

HELYE A POLCON:
A legendás játékok közé helyezném, amelyek úttörők voltak a maguk módján, a maguk idejében. Nyilván húsz éve még sokkal könnyebb volt új, eddig még le nem játszott melódiát találni a zongora klaviatúráján, de a Himalaya szerintem örökbecsű sláger. Számomra különbözik minden más kortársától, és ugyan egyértelműen egy régebbi játékkészítői attitűd terméke, a mai napig elég látványos és elég szórakoztató ahhoz, hogy sokszor előkerüljön. Nem hosszú játék, alig egy órás, a szabályokat könnyű megérteni, az interakció meglepően nagy a játékosok között, és ugyan az akcióprogramozás hagyományosan AP-veszélyes műfaj, a holtidő viszont nagyon csekély a lépések között. Az eredeti doboz is tartalmaz egy kissé nehezített (vagy inkább gonoszabb) játékvariációt, de én sokkal jobb ötletnek tartom a kiegészítő beszerzését, vagy legalábbis annak szabályvariációit, amelyek

csökkentik a szerencsefaktort, kiszámíthatóbbá teszik a történéseket, és további játékosokat is bevonnak a játékba.

A JÁTÉK MA:
A Himalaya egyes elemei – kiemelten a kizárásos végjáték – szerintem nem állnának már meg a mai piacon, de ismerve jó néhány korabeli művet, annak idején ezek a megoldások nem lógtak ki a sorból, a játékok jóval kevésbé voltak finomkodók és barátságosak. Ráadásul 2-3 személyes játéknál ez a módszer nem is kerül elő: nálunk mostanában mindig sima pontozásos verseny döntött a győztes felől. Látvány tekintetében is legfeljebb a cuki műanyag komponensek lennének valamelyest megtévesztők – az egész produkción meglátszik a kor. Ezzel szemben még mindig komplettebb, egészségesebb, arányosabb kiadványnak tartom, mint a kissé túltolt Lords of Xidit változatot, amelybe természetesen bekerültek okos továbbfejlesztések is – de felesleges csavarok ugyanúgy. Emellett a 2014-es verzió az én ízlésemnek túlzottan színes-szagos, ráadásul a fantasy világ sem olyan vonzó számomra, mint a Tibeti-fennsík. A Himalaya meglepő módon tartja az árát a használt piacon, 35-50 euró körül kapható, a kiegészítője szintén, míg a Lords of Xiditet már a feléért is kínálják.

Játékötlet (0-3): 3
Hangulat (0-3): 3
Látvány (0-3): 2
Szubjektív (0-1): 1

= 9/10