Feuville

A napokban két társaságban is felmerült témaként a szerencse szerepe a társasjátékokban. A véletlen fordulatokkal kapcsolatban sokféle vélekedés alakult ki, még egészen szélsőségesek is. Hiszen olyan is van – zömmel a gyakorlott eurójátékosok, vagy az absztrakt játékok szerelmesei között –, aki számára vörös posztó egy dobókocka vagy egy húzózsák az asztalon. De az ellenkezője sem ritka: sokan képesek órákat játszani úgy, hogy a nehezen felépített stratégiájuk végül egy-két kockadobás által összeomolhasson, vagy a lépéseikhez kártyát húznak, ami determinálja a lehetőségeiket.

Mindkét félnek igaza van, mert ezek itt műfaji kérdések a társasjátékokon belül. Ám nagy általánosságban, ahogy ez szokott lenni, valahol a kettő között van az igazság. A kiszámíthatóság azokat szórakoztatja elsősorban, akik szeretik a saját döntéseik szerint élni az életüket, és élvezik, ha sikeresek a felépítményeik. De még számukra is sokkal izgalmasabb és érdekesebb egy játékelem, ha abban van valami véletlenszerű, némi kockázat. Ennek a mértéke pedig leginkább attól függ, mennyire nehéz játékkal van dolgunk. Az igazán heavy eurogame-ek csak úgy viselik el a szerencsefaktort, ha az utána rengeteg választási, döntési helyzetet hagy még maga után, illetve bőven van lehetőség a „kidobott eredmény” módosítására. Éppen ezért nem ördögtől való ebben a műfajban sem a dobókocka vagy a kártyapakli használata, csak nem mindegy, hogy milyen szerepet szán ezeknek az alkotó. Mert ugyan mit számít, hogy mit dobtam a kockával, ha minden érték használható valamire? Ha nem jobb a 6-os, mint az 1-es (mint ahogy megszoktuk a Ki nevet a végén? típusú versenyjátékoknál)?

Erre, a szerencse egyszerű megzabolázására szeretnék hozni egy nagyszerű példát,

egy játékot, amelyet minden gyermekes családnak szívesen ajánlok, mert megtanítja, hogy minden dobásból (ölünkbe hullott esélyből?) bizony lehet hasznot húzni.

A TÉMA:
A Feuville (nagyjából: „Fővill” – francia nyelven kb. annyit tesz, mint „Tűzváros”) egy színtiszta családi játék, jópofa, sárkányos, középkori témával, nekünk magyaroknak talán a Süsü meséket juttathatja eszünkbe. A sztori szerint a király kéri minden alattvalóját, hogy segítsék újra felvirágoztatni a címszereplő várost, és ebben mi játékosok is részt veszünk valamiféle építőkként, a település egyes részeinek felújítóiként. De több mesealak is dolgozik még az ügyön, a kocsmárostól a tündéren, manón, udvari bolondon és varázslón át egészen a tolvajig. Nos, ezzel az igencsak heterogén csapattal kell az építkezések végére érnünk úgy, hogy közben rettegünk Dragomir, a sárkány eljövetelétől, aki időről időre felégeti az egyes városrészeket. Szóval mindannyian a város felvirágoztatásán dolgozunk, de azért versengünk is egymással, hiszen aki a legeredményesebb, az lesz a győztes – és ezzel Feuville díszpolgára.

A JÁTÉKMENET:
A játék központi, és egyben leglátványosabb eleme maga a játéktábla. Az alsó részén a hat emberi segéderővel: balról az udvari bolonddal kezdve a varázslóig mindegyik egy-egy dobókockát tart a kezében. Felettük 6 oszlopban a város két épületszintjének lapkái – a falak és a tornyok – sorakoznak, valamint még feljebb az égbolt szereplői, a griffmadarak és/vagy a felhőpamacsok, végül pedig királyi dekrétumok minden sor tetején, amelyeket madárkák lobogtatnak. A tábla legfelső részében kétoldalt a tündér és a kissé morcos kobold foglal helyet,

középen pedig maga a tüzet okádó Dragomir, karmai közt megint csak két dobókockával.

A tábla tehát a központi elem, de nem a főszereplő. A játék magja ugyanis az a két igen nagy méretű piros dobókocka, amire a tábla rajzai is utalnak. Mindenki azzal kezdi a körét, hogy dob ezzel a két kockával. A kidobott két értékkel aztán pedig kezd valamit. És itt van a kutya elásva: tulajdonképpen nincs igazán rossz dobás, vagy legalábbis minden ellen van gyógyír ebben a mesében. Az egyes dobókocka értékek az egyes karakterekre, illetve a felettük húzódó lapkasorokra vonatkoznak. Tehát ha 1-est dobtam, játszhatok az udvari bolonddal (az ő funkcióját aktiválom), vagy választok egyet a fölötte sorakozó lehetőségekből. Ez utóbbiakat akár azonnal beépíthetem a városomba, vagy félretehetek egyet-kettőt későbbre. A dekrétumok pedig pontot hoznak az által, hogy bizonyos állapotában kiértékelik az épülő városrészemet. A 6 dobáshoz összesen 30 lehetőség társul, egyenként mindegyikhez 5.

És ez még nem minden! A tündérke ugyanis bármilyen kockát elfogad, és cserébe ad egy kisebb varázslatot, amellyel megvédhetjük magunkat a sárkánytól, a tolvajlástól, vagy amely a lapkaválasztásnál, vagy módon hasznosítható számunkra. A manó pedig átveszi tőlünk a két kockát (az értékük indifferens), hogy cserébe válasszunk egyet a 30 lehetőség közül. Így tehát még a leghőbben áhított fallapka is megszerezhető! A veszteségünk mindössze egyetlen akció, hiszen mások abban a körben általában kockánként egyet választottak.

Dragomir az azonos számok dobásánál libben a város felé, de a támadása megint csak kivédhető:

Dragomir az azonos számok dobásánál libben a város felé, de a támadása megint csak kivédhető: a város felett lévő felhők nedvesítik a tornyokat és falakat, ha pedig mégis leég egy-egy építési terület, a 6-os értékért a varázslónk két épületszakaszt nyomban „meggyógyít”. A játéknak akkor van vége, ha elfogynak a dekrétumlapkák, azaz majd’ mindegyiket felhasználtuk értékelésre, vagyis pontszerzésre.

AMIÉRT TETSZIK:
A Feuville gurul, mint a dobókocka, nem kell sokat magyarázni. Tetszik, hogy az egyszerűsége mellett azonban sokféle választási és döntési helyzet elé állítja a játékosokat, és ugyan még mindig van szerepe a szerencsének (egy családi játékban a felzárkóztatás miatt ez tulajdonképpen kötelező elem), ezek a döntések határozzák meg végül a sikeres játékmenetet. És tetszik azért is, mert a segítő karakterek egy része amolyan minijátékokkal szórakoztat bennünket: az udvari bolond egyenesen meri vagy nem meri?(push your luck) típusú kockadobálásra hív – nagy kedvence a gyerekeknek. És végül a veterán illusztrátornak számító Dennis Lohausen mesélő rajzai miatt is tetszik.

Ez a kedvesen felfestett Süsü-világ remek hátteret ad az egyáltalán nem rémisztő kalandnak, amelyben igazán nem járhat rosszul senki.

ÖSSZEFOGLALÓ:
A Feuville nem csak a szerencsefaktor – jelen esetben két dobókocka dobásának – ügyes kezelésére szolgál jó példaként, hanem mint szórakoztató családi játék is kiemelendő. Nem váltja meg a világot, de van olyan jó, mint néhány napjainkban futó játéksláger, amit a gyermekeink is szeretnek 7-től 12 éves korig (a játékdobozon 10 év a korhatár – ha akarom, értem az okát, de ennek ellenére bátorítok mindenkit, hogy fiatalabb srácokkal, vagy akár a nagyszülőkkel is kipróbálja). Kiváló minőségű komponensei, látványos, színpompás grafikája, viszonylag gyors setupja meghálálja a vásárlást – ráadásul napjainkban sok helyen, külföldi webshopokban erősen leárazva is kapható. Magyar szabály kering az interneten, egyéb tekintetben pedig teljesen nyelvfüggetlen – szóval nem kell tartanunk a sárkánytól.