Tang Garden

Eredetileg tavalyi születésnapi ajándéknak szántam, mert április végére számítani lehetett rá. Aztán elmúlt a nyár, sőt a karácsony is. Idén végre, másfél év csend után megérkezett, és még a soron következő áprilisi születésnap előtt. Még sosem vártam annyit egy megrendelt, előre kifizetett termékre, mint a Tang Gardenre.

Nem szoktam hozzá: korábban sosem backeltem semmit a Kickstarteren, és ennek nyilván oka van: a tapasztalataim és a megfigyeléseim azt mutatják, hogy az arra a platformra kerülő játékok nagy része nem nekem lett kitalálva. A gyűjtők, tárgyfetisiszták, divathuszárok vadászterülete elsősorban, amit pedig én keresek, azok a működésüket tekintve jó játékok. Nagy szerencse, hogy könnyen ellenállok a szemfényvesztésnek, hogy számomra sokszor kilátszik a kulissza, és hogy nagyon nem szeretem a fantasy témakört, de

a Cthulhu mítosz és a zombi apokalipszis is teljesen hidegen hagy.

Amiért mégis megtört a jég, az a Tang Garden projekt békés világa, ráadásul Kína megidézése. Aki ismer, tudja, hogy Ázsia régi becsípődésem, rengeteget utaztam arrafelé, rengeteg olvasmány, tanulmány, zenei és egyéb élmény köt valamely ázsiai országhoz, főként Kínához. A kedvenc korszakom a Qing-dinasztia időszaka, de kétségtelen, hogy a birodalom szempontjából az egyik legfontosabb mégis a Tang császárok kora valamikor az első évezred második felében. A játék különösen szépnek is ígérkezett (így ajándéknak is jó ötletnek tűnt), valamint a szerző, Pierluca Zizzi neve némi garanciát jelentett, miután a Signorie c. játékát nagyra tartom. Miatta nagyon bíztam benne, hogy ez esetben nem találkozom a KS projektek jó részénél tapasztalt “tákolmány” problémával, a kidolgozatlan, teszteletlen, fércmunkák szindrómájával – bár ez nyilván sok tényezős dolog.

Végül 3 nagy doboz és két kicsi érkezett hozzám a nagyszerű Szarka Balázs elosztóközpontján keresztül. A legnagyobb egy túlméretezett, négyzet alakú, ami semmilyen polcra nem fér majd fel. Ez az alapjáték. A másik kettő – isten tudja, milyen megfontolásból – már hagyományosnak mondható méretű doboz, pedig ezek kiegészítők. Ezen túl pedig plusz karakterek és plusz kártyák és tokenek voltak a kisebb csomagokban. Már fogalmam sem volt, hogy mit is rendeltem. Természetesen az alapjáték kipróbálásával kezdtünk mindent, később kerültek csak elő a kiegészítők. Igyekszem az ezekkel kapcsolatos élményekről röviden beszámolni.

Az angol nyelvű játékszabály volt a tanulás alapja. Ez azonban itt-ott olyan nyakatekert nyelvezetűnek tűnt, hogy eleinte csak ellenőrzésképp, aztán végül az egész szabály bebetonozása végett egy videóhoz fordultam. Mit ne mondjak, volt néhány meglepetés – pedig általában nem szokott problémát okozni egy eredeti szabálykönyv feldolgozása.

A füzet szép, jól illusztrált, de valahogy idegen, nehézkes a szövegezése, könnyű részleteket félreérteni.

A játék setupja első ízben még molyolós, de a második játéktól kezdve nem okoz gondot, átlagosnak mondanám. Pedig viszonylag sok kis bigyót tartalmaz, ráadásul (tadam!) egy tucat miniatűr figurát is kapunk hozzá. (Ezekről majd szeretnék külön is beszélni.) Kétségtelenül az egyik leglátványosabb játék, amihez szerencsém volt az elmúlt évek során, és ez elsősorban nem is az apró mütyűröknek, hanem a vertikálisan kimagasló kartonált elemeknek köszönhető. A design ügyesen egyensúlyoz a minimalista és a csiricsáré között, mintha nem tudná eldönteni, hogy Kínát vagy Japánt kívánja hátteréül. Ez a pánázsiai attitűd meg is marad mindvégig, már csak azért is, mert igen kevés, a Tang korra és Kínára kifejezetten jellemző elem tűnik fel a játékban; a karakterábrázolástól sok stilizált elemen át minden inkább amolyan chinoiserie, azaz “majdnem kínai”, mint a barokk korban népszerű stílus virágzása idején. (Sajnos sokadjára bebizonyosodott az is, hogy bármily kiváló is egy illusztrátor, ha európai, képtelen hiteles ázsiai arcokat rajzolni.) Emellett a tájképek festményei, a dobozok és a kártyák illusztrációi színpompásak és gyönyörűek, erősen meghatározzák a hangulatot, és igyekeznek kontrasztban maradni az alig 1-2 színnel festett alaptáblával és a már-már puritán személyes táblával. A két stancolt elemből keresztben összerakott kartonfákkal már találkoztunk nem is egyszer, de a fa és műanyag alkatrészeket együtt alkalmazó pavilonok és hidacskák kétségtelenül újdonságnak számítanak, és uralják is a felépülő teret. Igaz, a pavilonok sajnos elég instabil szerkezetek (gondolkodom az összeragasztásukon), és mivel végül a pontszerzésből fakadó érdekeink és nem pediglen az esztétikum építteti velünk a kertet, sokszor igen idétlen elrendeződésben képesek tömörülni a játszma végére. Akárhogy is: a hibákat feledteti az összkép. Számomra az Everdell látványosságával vetekszik a Tang Gardené, és talán mindez funkcionalitásában itt még jobban indokolt.

A játék alapja a lapkalehelyezés. Az egyik főakcióként 2-4 látható tereplapka közül választhatunk egyet, és azt menten le is kell raknunk a kert nagyjából négyzetes táblájára. A 2-4 lapka a játékban használt három terep alaptípus (bokrok, sziklák, vízfelületek) közül vonultat fel néhányat valamilyen elrendezésben, közöttük, illetve a lapkák szélén gyakran kikövezett ösvények illetve cseréppel fedett falak húzódnak. A 4 lapkát kitevő kezdőmezőt bővítve jutalmat kapunk, ha hasonló típusú terepek találkoznak vagy épp körbezáródnak (ekkor a személyes táblán haladunk az adott terepnek megfelelő színű jelölővel). Ha pedig az ösvények találkoznak, vagy épp kisebb szentélyek épülnek meg lapka formájában, pénz áll a házhoz. Ez utóbbi pedig ebben a játékban egyenlő a ponttal. A feladat tehát a Carcassonne óta ismerős, nem is feltétlenül bonyolultabb idáig, még ha kicsit más is. A másik lehetséges főakció a dekorációk lehelyezése. Gazdag kártyapakliból húzunk 2-4 lapot, ezekből választunk 1 kártyát, amivel valamilyen kertszépítő elemet (pavilont, hidat, fát, madáretetőt, aranyhalat, virágokat stb.) telepítünk az egyik már lerakott tereplapkára, egy olyanra, ami annak épp megfelel – a hal így csak vízbe kerülhet, a pavilon sziklára, a madáretető a bokrok közé és így tovább. Vannak speciális jelölések is bizonyos lapkákon, no meg ilyeneket látunk a pavilonokban és a hidakon is:

ide a kert élvezői, a népes és eléggé heterogén karaktersereg miniatűr figurái kerülnek.

A karakterek és a kertet klasszikus színházi díszletként körbevevő tájképelemek teszik igazán különlegessé és persze látványossá is a Tang Gardent. Minden játékos egyetlen karakterrel indít. Nehéz tematikailag helyre tenni a dolgot: ez a karakter nem ő. A szabály szerint egy illető, akit ő “befolyásolni tud” – bármit is jelentsen ez az eredeti elképzelés szerint. Konkrétan viszont annyit tesz, hogy amíg a kártya aktív, a miniatűr nálunk van, a karakter képességét használhatjuk, majd miután egyszer csak lehelyeztük őt egy adott pozícióban a kertbe, az ő “igényeit kiszolgálva” szerzünk további pontokat a kertépítéssel. Ezeknek az alakoknak ugyanis kívánságuk van arra nézvést(!), hogy a lehelyezésük után mire vetül a tekintetük. Ők szoborként megmerevedve állnak a formában és színekben gazdag térben, és azt akarják, hogy csak bizonyos elemeket lássanak az ő nézésirányukban, legyen ez lapka vagy tájkép a háttérben. Példaként: XY azt szeretné, ha minél több vízfelületes lapkát látna. Minden ilyen lapkát 2-2 ponttal (pénzzel) jutalmaz a játék végén. YZ viszont a tájképen, vagyis a távolabb lévő tájon állatokat szeretne látni, így minden feltűnő szarvasért 2-2 pontot ad majd. És egyikőjüket sem zavarja, ha hidak, fák, pavilonok és hasonlók állnak az útjukban, miközben a tájra merednek. Sőt, 1-1 pontot adnak minden egyes dekorációs elemért, ami a nézésirányukba esik.

A karakterek képességei és látvánnyal kapcsolatos igényei igen változatosak – és ez igaz az általuk hozott maximális pontszámra is. Az alkotók igyekeztek balanszot vonni a két funkció között (azaz azon képességek mellé, amelyek menet közben is sok pontot hozhatnak, gyengébb pontszerző képességek társulnak a kerti távolba nézési versenyben), de ez összességében egy elég nagy kilengésű szortimentet hozott. És miután lényegében minden játékos 2 felcsapott lap közül választja a következő karaktereit, és összesen legfeljebb 4 karakterrel lesz dolgunk fejenként, ez azért elég egyenetlen eredményt okozhat. A mi esetünkben akkor kezdett kissé kiegyenesedni a dolog, amikor bekerültek a kiegészítők által hozott további karakterek, és emellett rendre elhasználtuk a pakliból való szabad válogatás jogát adó speciális lehetőséget (egy ún. lámpáskorong megfordításával).

A játékban tehát a lapkalehelyezések után, a dekorációs tárgyak set collection módszerei által, valamint a lehelyezett bámészkodóink látóterébe kerülő tárgyak révén kapunk pontokat/pénzt, ami a mi esetünkben (három személy három játéka után) 80 és 120 körül alakult.

A játékmenet normál esetben legfeljebb egy órás, persze mi képesek voltunk több mint 2 órán át játszani, de ezen itt senki nem akadt fenn, megszoktuk, hogy így van.

A Tang Garden tökéletesen kimeríti az “overproduced” játék fogalmát. Egy nagyszerű, viszonylag egyszerű (a dobozon a 14+ jelölés helyett a 10+ sokkal pontosabb volna), kerek játék, ami lényegesen egyszerűbb és olcsóbb megoldásokkal is állna a lábán, és még talán nagyobb érdeklődésre is számot tarthatna ezáltal. (Érdemes megnézni például a nagyon hasonló témájú, ám jóval kevésbé esztétikus Miyabit, Michael Kiesling és a Haba kiadó közös művét. Nos, talán abból is lehetett volna Tang Garden, ha a csillagok úgy állnak. https://boardgamegeek.com/boardgame/285533/miyabi ) Mindamellett mégsem mondható öncélúnak a legtöbb extra megoldás! A pavilonok és a hidak azért is ekkorák, mert azok helyet biztosítanak egyes karaktereknek, így igazodnak a méretekhez. És még a miniatűrök is játékmechanikai funkciót kaptak a maguk háromdimenziós mivoltukban: mivel ezt a furcsa, boborjáni távolba bámulást kapták feladatul, fontos a tekintetük iránya, tehát az, hogy lássuk, merre áll az orruk. Szóval elmondható, hogy nincsenek erőltetett megoldások, pusztán szokatlanul maximalizált minden ábrázoló elem, és ilyen formában sok jellemzően kickstarteres csingilingi végül indokolttá vált. A Zizzi/Testini szerzőpárosnak csak nagyot kellett sóhajtania, és egy angyal mindent a projekt alá tolt.

Sehol tehát a megszokott túlzás, mókusvakítás, óvatos átverés és aránytalanság, ami a KS felületén oly megszokott? De, ott van az, csak átcsúszott mindez a kiegészítők dobozaiba. A Golden Age nevű még hagyján. Annak tartalmával kapcsolatban legfeljebb a kisördög kezd el mocorogni, miszerint pontosan ez a plusz kellett volna ahhoz, hogy az alapjáték kiegyensúlyozottabb és érdekesebb legyen. Plusz kártyák és karakterek, dekorációs elemek és tájképes díszletek, meg természetesen 8 új miniatűr – simán összemoshatók az alapjátékkal. Viszont itt vannak a kartontokeneket lecserélő fakorongok is, hogy valami igazán felesleges plusz is a dobozba kerüljön a tárgyfetisiszták számára. A Ghost Stories nevű másik doboz merőben más. Az itt megjelenő 4 új figura sűrű gonoszságot, huhogó sötétséget, emellett erős interaktivitást és konfrontációt visz a játékba, jönnek erőltetett plusz elemek is, mitikus állatos táblák és a táblától független palotalapkák, fémből készült nagyalakú érme, díszes húzózsák, és mindenféle, a játék békés alapkarakterével és egyszerűségével szembemenő megoldások. Ez lehetett a gyűjtőmágnes, ami az extra kellékekre vagy éppen a lidérces szörnyvilágra érzékeny rezidens KS vásárlókat is bevonzotta. Cserébe ezek az elemek valóban csak a szabályban felvonultatott ún. scenariók segítségével működnek jól (ezek tulajdonképpen alternatív, kicsit lötyögő szabályok, szóval sztorit ne várjon senki),

míg a Golden Age scenariói inkább csak ötletek, javaslatok.

Összefoglalva: a Tang Garden minden elemén érezhető a Kickstarter produkciók látványosan túltolt világa, de emellett nem lehet panasz magára a játék működésére: az kifejezetten szórakoztató, még ha jóval egyszerűbb is, mint ami várható a nagy csinnadratta mellett (v.ö. a kő egyszerű Museum nevű felhalmozással vagy a Foundations of Rome csodadobozzal). A Golden Age kiegészítő véleményem szerint egyenesen a játék része, így mindenképpen ajánlom, a Ghost Stories viszont csak annak ajánlható, akinek nem jön be az alapjáték, és valami mást akar (de akkor inkább vegyen mást).

Én megszerettem a Tang Gardent, és örülök, hogy így alakult, hogy végül egy megkésett születésnapi ajándék gyanánt találtam indokot egy komolyabb kiadásra, de ha csak az ár-érték arányt nézem, egy ilyen játék a 8-as értékelésem ellenére sem éri meg ezen az áron.

8/10