Kategória: Megjelent!

Egész pontosan nem emlékszem, mi adta az első szikrát, de arra igen, hogy egyszer csak közöltem a feleségemmel, hogy én szeretnék csinálni egy városépítő játékot. Pedig nem játszottunk addig sok ilyennel! Talán a ravaszt nem is egy konkrét játékélmény, mint inkább egy újabb, megjelenő játék képe húzta meg.

Tovább

Amíg a történelmi témákat nagyon szeretem, egyáltalán nem vagyok oda a konfrontatív játékokért. Az erősen szerencsefüggő wargame-ek végképp nem a lieblingjeim, mert néha úgy érzem, hogy egyetlen rossz dobással könnyen összeomolhat minden, akár több fordulón át építgetett stratégiám. Épp ezért játékfejlesztőként eszembe sem jutott volna csatajátékot készíteni – hacsak nem talál meg egy kedves felkérés.

Tovább

Minden ott kezdődött, amikor az én négyéves kisfiam kapott két Playmobil kalózfigurát. Az egyiket Tobair-nek, a másikat Pat Inch-nek nevezte el. Nagyon kedvelte őket, de tovább nem tudott játszani vele, mert nem tudta, milyenek a kalózok. Engem kért, hogy meséljek róluk. Nem csak a valaha élt marcona fickókról, hanem konkrétan arról a kettőről, akiket a kiságya mellett tartott nagy becsben. És esténként mesélni kezdtem. A mesékből pedig további Playmobil valóság lett, majd végül egy, a sztorikból összefűzött meseregény, amelynek Tobair és Inch a két főhőse.

Tovább

A játék ötletét az a nagyszerű, ritkán használt mechanizmus adta, amelyet a Board Game Geek angol nyelven “I Cut You Choose-nak” nevez. Valóban kevés, talán mindössze három játékban találkoztam vele, és csak egyetlen egy használta főelemként. Pedig az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy egy játékost nehéz helyzet elé állítsunk. A helyzet ismerős lehet: én felezem meg a csokoládét, de te választod majd az egyik felét. Nos, nehéz a saját érdekem szerint tenni, így a célom a legkiegyenlítettebb eredmény, ha úgy tetszik, a legpontosabban elfelezett csokoládé. Ez természetesen akkor még nehezebb feladat elé állít, ha a helyzet nem olyan egyértelmű, mint az édesség esetében, azaz több szempont szerint is lehet értékes a leválasztott csomag, még akár másként is nekem, mint másnak.

Tovább

Talán elsőre nem tűnik egyértelműnek, de a Roundforest alapmechanikája közvetlen rokoni kapcsolatban áll a Társasházéval. Ugyan két nagyon más karakterű játékról van szó, az alapötlet mindkettőben a szomszédos mezők (és az a mellettiek) véletlenszerű viszonyáról szól. De amíg a nyomozós játéknál ez a módszer azt dönti el, hogy az adott lakó mely szomszédjait ismeri és melyeket nem, a Roundforest esetében egy folyamatosan változó labirintust kreál a moduláris táblából, hiszen annak egyes elemei még el is fordulnak időnként.

tovább

A Társasház játéknak rövid, de érdekes története van, és egyértelműen 2017 decemberéhez kapcsolódik. Akkor kapta kézhez a kisebbik fiam az apósommal közös erővel készített adventi naptárt. A fa polcszerkezet a nagypapa műve volt, jómagam a látványos címlapot készítettem, no meg teleraktam a 24 kis rekeszt kisautóval, játékfigurákkal, mindenféle aprósággal. Ezekhez az előlap számozott ablakain keresztül lehetett hozzájutni – ahogy ez illik. A méretes (30-40 cm-es) képen 24 ablak látszott, mintha egy budapesti régi bérház homlokzatát idézné. A hol sötét, hol világos ablakokban itt-ott sziluettek engedtek pici betekintést a lakók életébe. Volt, aki lámpafénynél olvasott, mások ölelték egymást, egy anyuka felemelte a kisbabáját, de a 6-os ablak mellett épp a Mikulás parkolt a szánjával, a 24-esben pedig már világított egy karácsonyfa színes izzósora.

tovább

Már többen is kérdezték tőlem, hogy hogyan pattant ki a fejemből az ürgeöntés témaköre az Underground Panic! kapcsán. De sajnos máig nem emlékszem rá. Arra viszont nagyon is emlékszem, hogy a mechanikai alapötlet (akkor már a téma nyilvánvalóan megvolt a fejemben) a Balatonon született meg. Évente egy-kétszer eltöltünk néhány napot a család közösen használt nyaralójában, és ilyenkor mindenki azt csinál, amit máskor nem. Kivéve engem. Én alig várom, hogy nyugalomba helyezzem magam egy kockás füzettel, és felvázoljak egy játékot. A földalatti kaland esetén ugyanígy volt: míg a család hangosabb fele a vízparton volt, én a füzetbe lerajzoltam mindent, ami működtette a rendszert.

tovább

Abban az időben, amikor a Répáskert ötlete összeállt a fejemben, már javában dolgoztam más, mondjuk úgy, komolyabb játékokon. Szerettem volna valami összetettebb projekttel előállni, bár látszott, hogy a kiadók az egyszerű családi játékokat kultiválják. És ezt meg is értettem: gamerből mindig is kevesebb lesz, mint kocajátékosból. Így aztán a nagy, összetett mechanizmusok fogaskerekeinek erdejében végül nem feledkeztem meg az egyszerűbb megoldásokról sem. Egész pontosan egy interjú juttatta eszembe, hogy a legelsők között, még tizenhárom évesen kreált Pac Man játékom talán működőképes lenne ma is. Azonban tudtam, hogy ahhoz komoly plasztikai műtéteken kell átesnie.

tovább

Ennek a játéknak a története a megjelenésénél jóval korábbra nyúlik vissza – és most itt nem a hasonló című dalomra, illetve debütáló nagylemezemre akarok utalni –, egyértelműen régebbi munkám, mint az Irány a Kincses sziget. Talán 2014-ben készítettem (a pontos időpontra nem emlékszem) a székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeum számára. Az AGON: 24 táblajáték a nagyvilágból c. kötetem kapcsán ismerkedtem meg a múzeum nagyon szimpatikus és nyitott igazgatónőjével, aki akkoriban, a könyv megjelenése után (2012-ben?) előadásra hívott Székesfehérvárra. Talán akkor, talán később merült fel az ötlete egy olyan társasjátéknak, ami kifejezetten a múzeum zömmel babaház enteriőrökre fókuszáló kiállítására épül.

tovább

Az Irány a Kincses sziget az első forgalomban megjelent játékom volt, de messze nem az első, amit készítettem. 2016 előtt már jó néhány felkérés jutott el hozzám, így egyedi célok kiszolgálására, reklámtermékként, vagy különleges alkalmakra már több társasjátékot is szerkesztettem. Hogy miért pont én? Nem tudom. A vonzalmam talán korábban kiderült a széles ismeretségi körömben, és hát a 90-es években kevesen foglalkoztak ilyen dolgokkal.

tovább