The Wardrobe (Gardrób)

A Gardrób egy olyan kártyajáték, amely 2-4 játékos számára készült, de tökéletesen élvezhető egyedül, pasziánszként játszva.

Témája kifejezetten nőies, amennyiben a játék alapját egy nyitott szekrény képezi (ez található az opcionális playmat grafikáján is), alul két próbababával, felül két polccal. Az játékosok az alsó traktusban gyűjtik az adott napra elképzelt ruhakompozíciót, aminek 6 összetevője van, összesen 4 színben, a felső polcokon pedig az azonos típusú ruhadarabokat, amelyek különböző színűek.

A játékos a körében mindig 2 kártyát húz (az egyiket mindenképpen vakon, a másik lehet a dobópaklijának legfelső lapja) és azt azonnal maga elé helyezi. Két húzás kötelező, három vagy négy húzás lehetséges összesen. Az első húzásnál a ruhadarabok kerülhetnek a próbababák valamelyikére, de akár képezhetünk velük gyűjteményt a polcon. A második húzásnál még megtehetjük ugyanezt, de az opcionális húzásoknál már csak akkor tehetünk a polcra ruhát, ha korábban már létrehoztuk ott a csoportot, amit ez által most bővítünk.

A játékos fordulója legkésőbb a negyedik húzás után véget ér,

ekkor összesen két általa megjelölt gyűjteményt (a próbababákon vagy a polcokon saját választása szerint) értékelhet. Az értékelésből kimaradt – akár elrontott – csoportokat a dobópaklira rakja képpel felfelé, a többit végleg eldobja, a kialakult pontszámot pedig felírja magának, mint az adott forduló eredményét.

A Gardrób általában 8 fordulón át tart, függően attól, hogy egy játékos hány alkalommal használta ki mind a négy húzási lehetőséget. Miután minden játékos egymás után 1-1 fordulót játszva végül elfogyasztotta a ruhák pakliját, a játék véget ér, így az összpontszámok kerülnek összehasonlításra. A legnagyobb pontszámot elért játékos lesz a győztes.

A gardrób egy különleges hangulatú játék. Amellett, hogy mindenki a többiektől teljesen függetlenül játszik, a játékélmény – a tesztek bizonysága szerint – egyáltalán nem magányos.

Minden játékos izgatottan végigköveti a többiek játékát és drukkol, vagy épp tanácsokat osztogat. Kevés szoliter típusú játéknál tapasztaltuk ezt. A játék megjelenhet 1 dobozban 4 paklival, playmat-ekkel vagy azok nélkül, és gyárthatók hozzá kiegészítőként speciális kártyapaklik, más stílusú (akár extrém, vagy férfi) ruházati elemekkel is.