Paris

Wolfgang Kramer és Michael Kiesling minden idők egyik legösszeszokottabb és legsikeresebb játékszerző párosa. Olyan játékokat köszönhetünk nekik, mint a Coal Baron, a Torres, a Palaces of Carrara, az Adventure Land, a Maharaja és sok más. Mindazonáltal az 1942-es születésű Kramerrel kapcsolatban a visszavonulásának híre kevésbé lett volna meglepő, mint egy újabb nagyszabású játéké. Ráadásul egy olyannal lepett meg szerzőtársával, ami már a témáját tekintve is nagyon közel áll hozzám.

A 80-as évek elején, amikor még csak háromévente járhatott hazánk fia nyugat-európai országban, nekem álmaim álma vált valóra az első franciaországi utazással. Azt a nyarat sosem felejtem el: biztos vagyok benne, hogy nem ugyanaz a 13 éves fiú jött haza Párizsból, mint aki oda kiutazott. Az az út azért is fontos volt, mert azóta átélhettem, ahogy időről-időre visszalátogatva minden korszakomban mást és mást fedeztem fel ebben a páratlan városban. Ilyen előzmények után csoda-e, hogy amint lehetségessé vált, tavaly megnyomtam a rendelés gombot a kiadó webáruházában, és máris a virtuális kosaramban landolt ez a játék?

A TÉMA:
La Belle Époque – így hívják a franciák az európai gazdasági fellendülés, a gyarmati terjeszkedés, az általános optimizmus, valamint a technikai, tudományos és kulturális fejlődés kirobbanó időszakát a múlt századforduló környékén, amit nagyjából 1880-tól 1914-ig szokás számítani. Párizs épp ebben az aranykorban tartotta a dicsőséges 1889-es világkiállítást (Exposition Universelle), aminek ékköve az Eiffel torony, a városkép legmeghatározóbb eleme a mai napig. E boldog békeidőkben virágzott a művészet is. Az egyik legismertebb irányzat, az ekkoriban szárba szökő Art Nouveau, amely túlzás nélkül az egész világot meghódította, és Párizsban kiemelkedően sok nyomot hagyott. Többek között az épületeken, a dekorációs elemeken, a formatervezésben.

Ezt a korszakot idézi meg a Paris játék, amelyben talán építési vállalkozók, vagy éppen gazdag főbérlők vagyunk, mi játékosok

és igyekszünk egyre értékesebb és fontosabb épületekbe fektetni a pénzünket, és ezzel nem csak a vagyonunkat, de a presztízsünket is növelni. Nem hiszem, hogy titok: egy újabb légből kapott tematika, amit pusztán a grafikai megoldások tartanak egyben a mechanizmusokkal, de ez utóbbiak annyira lenyűgözően szépek és hangulatosak, hogy miattuk azonnal hajlandók vagyunk megbocsátani mindent.

A JÁTÉKMENET:
A Paris-ban egy korabeli bérházat formázó paraván mögött zajlik a titkos életünk, miközben a nyilvánosságot a hatalmas, kör alakú, hat kerületre osztott várostábla jelenti, középütt az Arc de Triomphe de l’Étoile, azaz a híres Diadalív, ami a sugárutak kereszteződésének látványos műemléke (1836-ban avatták fel). Mindössze 3 frank vagyonnal és (2 játékos esetén) 10 lakáskulccsal kezdünk, és a körünkben eleinte két dolgot teszünk: először is lerakunk egy épületlapkát valamelyik kerületre, az ő meghatározott helyére, majd egy kulcsunkat elhelyezzük az egyik bankba, illetve a bankból (ha már volt ott kulcsunk) áthelyezhetjük az egyik, már felkerült épületlapkára. Ezzel elfoglaltuk az adott épületet.

Minden egyes kerületben 6 épülettípus található 1, 2, 3, 4, 5, és 8 értékben. Ez a házak értékét, de az árát is jelenti, amit frankban kell befizetnünk, illetve ha a kulcsunk egy alacsonyabb értékű lapkáról érkezik, csupán a különbözetet. Amint a játékban valamivel presztízspontot szerzünk, egy egyszerű jelölőnk elindul a tábla körüli pontozó pályán. Azonban a tábla körül van egy másik körút is, 30 egyedi bónuszlapkával, és ezen egy másik figuránk, egy cilinderes úr közlekedik, tetszőleges sebességgel. Amint erre lehetőséget kapunk (például egy alacsonyabb értékű épület elfoglalásával), a cilinderes bábut előre léptethetjük bármilyen távolságba, és ott felvehetjük a bónuszlapot. Ezek a bónuszlapkák részben játék közbeni egyszeri képességeket, nyersanyagokat, lehetőségeket biztosítanak, de vannak olyanok is, amelyek pontozzák a tulajdonosának aktuális állapotát. Az ilyen belső értékelés viszont akkor történik, amikor a játékos számára az optimális. Tehát ha a 4-es épületlapkákért egyenként 4 presztízspontot kínál az egyik bónuszlapka, érdemes akkor kijátszani, amikor sok kulcsunk van éppen 4-es lapkákon.

A kerületenként hat középületen kívül lehetőségünk van kiemelt látványosságok megépítésére is.

Ezek sokkal több pontot érnek, de cserébe sokkal drágábbak is, és építésük olyan nyersanyagokat is felemészt, amelyekhez csak más épületek birtoklása esetén jutunk hozzá – ha mások még nem halászták le azokat előlünk. A játék vége felé elfogynak az épületlapkák, és egy utolsó szakasz kezdődik, ami némiképp változtat a stratégián: extra lehetőségekhez juthatunk (akció gyanánt) egy trikolór lapkapakli aktiválása révén. A játék végül nem csak az idő közben szerzett presztízspontokat, de az egyes kerületben az értékesebb helyek foglalását is díjazza, de ennek szabályzóját is magunk állítjuk be a játék során.

AMIÉRT TETSZIK:
A Paris elsőre könnyed sétakocsikázásnak tűnik, de közben jelentős mélységet, rengeteg okos döntési lehetőséget kínál. Számos út vezet a győzelemre, választási lehetőségek sora áll rendelkezésre a körünk elején, de a játék az ebből fakadó AP (analízis paralízis) veszélyt könnyedén fékezi a rövid holtidővel, ami a kevés, kifejezetten egyszerű akciólehetőségnek köszönhető. Nagyon tetszik a játékban, hogy mer azzal operálni, hogy sok dolog fix példányban létezik (pl. a kulcsok száma és a körberakott bónuszlapkáké és véges), vagy éppen egy ideig nem kalkulálhatunk vele, mert nincs, majd mi hozzuk létre az első készletet (így a nyersanyagokkal járunk, amik eleinte nem vásárolhatók).

És persze el vagyok ájulva a látványvilágtól.

A hatalmas korong formájú tábla az egyik legszebb asztalképet adja, amit valaha láttam, a Diadalív pedig méltó módon koronázza meg a felépítményt. Igaz, egy viszonylag jelentéktelen funkciót emel ki ezzel a játék, de be kell valljuk, az a gimmick egyszerűen kell oda és kész. A festett részletek csodálatosak, az illusztrációk képeskönyvbe valók – sajnálom, hogy viszonylag kicsik, így csak az feledkezik bele a nézegetésükbe, akihez éppen közel kerül egyik-másik. Emellett a játék könnyen befogadható, a viszonylag bonyolult magyarázatok is érthetővé válnak a szépen kivitelezett ikonok és ábrák alkalmazásával.

ÖSSZEFOGLALÓ:
A Paris kellemesen megtévesztő játék. Az andalító téma és vizualitás könnyen az asztalhoz csábíthatja a kezdőket is – és még az is lehet, hogy ők is jól elszórakoznak, hiszen a szabályok nem bonyolultak –, azonban meggyőződésem, hogy igazán csak a haladóbb játékosok élvezik a játék által felkínált mélységet. Számukra azonban van itt minden: izzasztó döntések, a másik lépéslehetőségeinek felmérése, hatalmas kombók, és emellett csak nagyon kevés lehetőség a direkt gonoszkodásra.

Mivel a játék főként a közös táblán zajlik, az interakció foka elég magas, nálunk az izgalom mindig kitart a többiek lépése során is.

Legtöbbször ketten játszottunk a Paris-val, de így is tökéletesen működik, a játékosszám változása nem hoz jelentős változást magában a játékmenetben. Tökéletesen nyelvfüggetlen, és bár létezik magyar kiadása is, az, mondhatni egyetlen címoldali z-betűben különbözik a nemzetközi, néha még olcsóbban is beszerezhető változattól. De bármelyik verzió is kerül végül az asztalra, a Paris egy különleges, múltidéző atmoszférát teremt, megidézve a Belle Époque zsongását, és közben jól megdolgozza az agytekervényeinket is.