Abban az időben, amikor a Répáskert ötlete összeállt a fejemben, már javában dolgoztam más, mondjuk úgy, komolyabb játékokon. Szerettem volna valami összetettebb projekttel előállni, bár látszott, hogy a kiadók az egyszerű családi játékokat kultiválják. És ezt meg is értettem: gamerből mindig is kevesebb lesz, mint kocajátékosból. Így aztán a nagy, összetett mechanizmusok fogaskerekeinek erdejében végül nem feledkeztem meg az egyszerűbb megoldásokról sem. Egész pontosan egy interjú juttatta eszembe, hogy a legelsők között, még tizenhárom évesen kreált Pac Man játékom talán működőképes lenne ma is. Azonban tudtam, hogy ahhoz komoly plasztikai műtéteken kell átesnie.
Az a játék először is kétszemélyes volt. Ez a felállás ma már ha nem is teljességgel népszerűtlen, d mindenképpen hendikeppel indulna a többi hasonló produkció között. Másrészt erősen aszimmetrikus, azaz amíg az egyik játékos menekül (és zabál), a másik többedmagával igyekszik elkapni őt. Ez sem volna szimpatikus. Harmadrészt ez a téma akkoriban is licencköteles lett volna, de legalább vonzó is – ma azonban inkább unalmas. Akár le is tehettem volna erről az egészről, azonban egy alkalommal a kádban valahogy sikerült kifésülni a játékkal kapcsolatos gondolataimat, és
megszületett valami új, amiben csak kevés maradt az eredeti ötletből.
Talán csak egyedül a menekülés téma maradt meg egy labirintushoz hasonló helyen. Ebből a labirintusból lettek sövények, a sövényekből kert, a kertből nyuszik, a nyuszikhoz répák, az üldözőkből pedig vérmes szelindekek. Az apróságok csak ezután következtek. Beleszerettem a kártyavezérelt haladási módba, és ez izgalmas lehetőséget kínált arra nézvést is, hogy az ellenfeleket is a játékosok irányítsák – mindig a másik hátrányára vagy a maguk előnyére. A lépéskártyák ugyanis kétféle lehetőséget is kínálnak: kijátszhatjuk a nyulak vagy a kutyák számára is. Eleinte sokféle kártyát terveztem, majd szép sorban estek ki a lehetőségek, ahogy a tesztek megmutatták, hogyan is zajlik egy parti.
És rengeteg teszt volt! Egy baráti házaspárral zsinórban 5-7 partikat játszottunk több alkalommal, külön családokat szerveztek nekem a székesfehérvári játékmúzeumba, hogy általuk gazdagodjak tapasztalatokkal, és nem utolsó sorban zsinórban játszottunk a feleségemmel egymagunk is négy személyként, és írtuk a statisztikákat. Végül megszületett a Répáskert. Bár ezt már csak akkor mertem kijelenteni, amikor Nagy Zoli a grafikát is elkészítette hozzá. Boldogság volt látni a kicsit Beatrix Potter világára hajazó világot, amiben szaladtak a korongnyuszik – akik néha elpottyantanak egy kocka nyúlbogyót.
Magabiztosan mutattam meg a játékot a Gémklubban, és hamar döntés is született: kell nekik ez a játék. Jól működik, egyszerű, de nem szokványos, cuki és szép. Hogy aztán mégsem a madaras embléma került a dobozra, annak hosszabb története van, amit talán nem lenne szerencsés részletezni. Azt hiszem, hogy a rettenetes időhúzás és az e mellé kitalált erőltetett változtatási javaslatok után már könnyen elpattant a húr, amikor a kiadó azt kérte, hogy rajzoltassak Nagy Zolival egy nagy, gőzölgő nyúlbogyót is a címlapra.
Hamarosan visszakértem a prototípust.
Nem akartam lemaradni az az évi megjelenési lehetőségről, meg akartam mutatni, hogy nem egyslágeres előadó vagyok, ráadásul a nyuszis téma miatt a húsvét volt a legjobb idő a megjelenésre. A Modell&Hobby segített ki a szorult helyzetben, és a Keller&Mayer nyomdájában gyorsított eljárásban megtörtént a gyártás is. Máig az egyik legszebb kiadványnak tartom, a komponensei és a papírminőség mind európai színvonalú.
Emellett a Répáskert nem hozta az elvárásaim szerinti sikert a korosztályában, és ugyan ezért elsősorban a forgalmazás körül keresendő a vétség, mégsem vetem a kiadó szemére. Egyrészt hálás vagyok, hogy amikor kellett, segítettek, másrészt ez bármely másik kiadóval is előfordulhatott volna, ha ennyire nincs gyakorlata saját kiadású társasjátékokkal. Azt is tudom, hogy a játék szerethető és jópofa, a visszajelzések már a tesztidőszakban is nagyon jók voltak, de csak az választhatja, aki már hallott róla valamikor. Ebben a nagy zajban igazán nehéz kitűnnie egy kedves, csibész nyuszinak.
jatekrahivlak.blog 