Kategória: Játszóruhában

Ahogy az ember játékgyűjteménye ötszáz példány fölé kúszik, és az általa közelről megismert játékok száma pedig eléri ennek a számnak a dupláját is, joggal gondolhatja, hogy nemigen éri már meglepetés. Sőt: annak sincs nagy valószínűsége, hogy egy nagyszerű játék olyan forrásból kerül az asztalára, amire kicsit sem számít. És mégis vannak csodák – vagy legalábbis furcsa fordulatok az életben.

tovább

– A „Játszóruhában” rovat rendkívüli adásának vendége a híres filmrendező, Bab Ilon, akinek legutóbbi filmje számtalan díjat nyert a tavalyi évben. Kérem, árulja el, sok nehézség árán készült el a Szerelem első látásra c. alkotás?

– Nos, nem, azt hiszem, elég szerencsések voltunk a forgatás során. Természetesen azért akadt néhány kisebb fennakadás. Talán ezek között említhetném, amikor a forgatási helyszínen logisztikai problémák következtében osztoznunk kellett egy karate-sportkörrel. De a gyerekek kedvesek és alkalmazkodók voltak, és nem is tartott sokáig az edzés. Igaz, ennek az is volt az oka, hogy végül a szomszédunkba egy katonai rezesbanda próbaterme települt. Azonban a remek gyártásvezetőnk ezt az akadályt is hamar elhárította…

tovább

Amikor megismerkedtem a modern kori társasjátékokkal (ki sem mondom, hány éve volt ez – ijesztő távlat), azt gondoltam, hogy nehéz játékot kitalálni a legnehezebb feladat. És még akkor is hasonlóan vélekedtem, amikor próbálgattam a szárnyaimat, mint játéktervező. Később azonban rá kellett jönnöm, hogy valóban kell egyfajta felkészültség ahhoz, hogy valaki egy igazán összetett, mechanizmusokat halmozó játékot csináljon, de semmiképp nem ördöngösség, ha egyszer elindul a vezérhangya. Ami igazán nagy feladat: egy könnyed, gördülékeny játékot kreálni, amely nem csalja be az erdőbe a játékosokat, hogy aztán feladatul kapják, hogy verekedjenek ki valahogy onnan, hanem egy igazán egyszerű, csomómentesre kevert szabályötlet mentén engedi őket játszani, hogy közben rájöjjenek, nem a szabályok bonyolultságán múlik egy játék nehézsége. Erre talán egyre kevesebb lehetőség is kínálkozik, hiszen a legtöbb viccet már hallottuk. És erre jön egy orosz fiatalember, és csinál valamit, amire elismerően csettintek – pedig ez olyan gyakran azért nem fordul elő.

Tovább

Egy-egy sikeresebb játék sorsa az, hogy idővel kártyajáték lesz belőle, és ha meg még mindig van benne lendület, akkor meg kockajáték. Legalábbis így ment ez uszkve 10 évvel ezelőtt, amikor egy játék „polcideje” jóval hosszabb volt, mint manapság. Néha a kártyás verziók nem is voltak gyengébbek, mint az eredeti mű – a Coal Baron (Glück Auf! – Szénre fel!) vagy a Castles of Burgundy kártyás verziói igen ügyesen, de talán kissé zanzásítva adják vissza az alap játékélményt. Nem is véletlen: a kis dobozos változatot általában az eredeti szerzők készítették, vagy legalábbis némi segítséggel. Napjainkra ez a divat megkopni látszik. Egyszerűbb egy új játékkal rövid távon sikereket elérni, mint egy olyan veretes címet létrehozni, aminek további változatai születhetnek.

Tovább

Van egy különleges csoport a társasjátékok világában. Igazán nincs közöttük valódi kapcsolat. Sem mechanikai, sem tematikai értelemben nem tartoznak együvé, számomra mégis egyetlen kategóriát testesítenek meg, a “kis-nagy játékokét”. Tudvalevő, hogy a nagy, jobbára 30×30 cm-es kartondobozokban polcra került termékekért könnyebben ad ki sok pénzt is a vásárló. Minél kisebb a doboz, annál kevésbé foghat vastagon az árképzés ceruzája.

Tovább

Tegye fel a kezét, aki járt már úgy, hogy a gyereknek vett társasjátékot ő maga jobban élvezte, amint az ajándékozott! Ugye? És most tegye fel a másik kezét az is, aki már vett úgy a gyereknek (vagy a párjának) társasjátékot, hogy tulajdonképpen azzal önmagát is megajándékozta! Szerintem legalább az egyik karja mindenkinek a magasba lendült. Nos, ez nálunk sincs másképp. Matyi karácsonyra kapta a Bad Company c. játékot.

Tovább

Ha valaki tizenöt-húsz évvel ezelőtt azt mondja, hogy egyszer játszom majd egy olyan társasjátékkal, amelynek a tudományos örökléstan az ihletője, biztos kinevetem. Manapság már ez kevésbé hat furcsán, de tény, hogy a genetika, sőt, általában a tudomány nem épp a legnépszerűbb tematika ebben a műfajban. Nem véletlenül: az ember a játékokban általában eszképista, igyekszik kiszakadni a hétköznapokból, és a tudomány csak nagyon keveseknek szórakozás, inkább munka vagy tanulmány. És akkor jön a Genus Games kiadó, akiknek nem csak sikerült játékosítani (v.ö.: gamification) egyes tudományágakat (több hasonló típusú kiadványuk is megjelent már), de a játékaikat egyenesen az átlagember számára is fogyaszthatóvá tették. Matyi fiam alapvetően nem idegenkedik az extra játéktémáktól, de amikor először mutattam neki a Genotype-ot, kissé felhúzta a szemöldökét. Úgy sejtette, ama rafinált ötleteim egyikével találkozik, amiket pusztán az okítására vezetek elő. Nem erőltettem. Az első partit kettesben játszottuk Vikivel, de már közben láttuk a gyermek érdeklődő tekintetében, hogy legközelebb bővül majd a játékosszám.

tovább

Talán az ún. eurójátékok nem alkalmasak arra, hogy történetet meséljünk általuk, de kétségtelenül remekül alkalmazhatók ismert történetek “megidézésére”. Amikor nem a játéknak kell mesélnie, hiszen mesél a fantáziánk, mesélnek az emlékeink a könyv vagy a film nyomán. Ilyenkor nem az események alakulását élvezzük elsősorban, hanem azt, hogy az ismert környezetben, szereplőkkel és eszközökkel mi is érintkezésbe kerülünk. Az irodalmi feldolgozásokkal a német Kosmos kiadó jár az élen, és amit az elmúlt két évtized során tettek ez ügyben, igazán megsüvegelendő. 2000 óta több mint egy tucat olyan társasjátékot jelentettek meg, amelynek az alapja egy-egy sikeres regény. Így kapott játékos adaptációt Ken Follett katedrálisos sorozata, vagy olyan neves ifjúsági regények, mint a Tintaszív vagy az Arany iránytű. Nem annyira meglepő, hogy ebbe a sorozatba két Jules Verne téma is belekerült; a fantasztikus útleírások nagymesterétől Michael Rieneck dolgozta fel a „80 nap alatt a föld körül” történetet, Rüdiger Dorn pedig elvállalta „Az utazás a Föld középpontja felé” c. másik sláger feldolgozását. Mindkettő megjelent magyarul is, és mivel Matyi aktuális olvasmánya indokolta, a napokban előkerült néhányszor az utóbbi. Elmesélem, hogy milyen

Tovább

Sosem gondoltam volna, hogy egy komplett iparág, amelyre különösen jellemző, hogy témáit illetően meglehetősen színes palettával rendelkezik, amelynek komoly hagyománya van különféle izgalmas helyzetek feldolgozását illetően, ennyire képes uniformizálódni valamiféle egymással versengő proaktív igyekezet révén. Félreértés ne essék, korábban is kedvelt témát adott – a többiek mellett – a természet és az állatvilág, és örömmel játszottunk kertépítő meg erdőjáró játékokat, de valahogy a Wingspan és az Everdell sikere, és a fent említett, kissé hamiskás küldetéstudat az utóbbi időben elmozdította a mutatót, érzésem szerint túl a piros vonalon. Egyes kiadók kínálatában már minden harmadik játék zöld, minden értelemben, és egyre kiütközik a nehézkes névadás okozta izzadságcsepp a doboz fejlécében. Lassan a teljes botanikai és zoológiai szakzsargon megjelenik a címekben, és az egyszeri vásárló (pláne a magyar) csak kapkodja a fejét: vajon az, amit lát éppen, vajon újdonság-e egyáltalán.

tovább

Egyre inkább az a véleményem, hogy nagyon nem mindegy, hogy egy játékos mikor találkozik egy bizonyos játékkal. Vagy másképp: egy játék sorsa azon is múlik, hogy közvetlenül a megjelenésekor eléri-e a célközönségét. Néhány kivételes esetben előfordulhat afféle másodvirágzás, de bizonyára sokkal több játék tűnik el a süllyesztőben csupán azért, mert ilyen-olyan okokból kifolyólag egyszerűen nem jött létre időben a „nagy találkozás”. Én emlékszem jól az Archon: Glory & Machination megjelenésére, és emlékszem a legyintésemre is. Ahogy szokták mondani: abban az évben is oly sok jó játék jelent meg, hogy egyszerűen kiszorult a listáról, mert találtam olyan érvet, amivel kiszorítsam. Pedig akkor még nem volt dugig a piac (de a fejem és a polcaim sem) munkáslehelyezős játékokkal, pláne rafinált pakliépítősökkel. Ha akkor mégis találkozom vele, bizonyára az egyik kedvenc játékom lesz – és most ennek úgy kell kiderülnie számomra, hogy kölcsönkaptam egy kedves barátomtól kipróbálásra. A mi „nagy találkozásunk” ugyan elmaradt, de hátha másnak még hátra van ezzel a nagyszerű, kissé agyonhallgatott játékkal, elsősorban ezért szeretném bemutatni az Archont.

tovább