Genotype

Ha valaki tizenöt-húsz évvel ezelőtt azt mondja, hogy egyszer játszom majd egy olyan társasjátékkal, amelynek a tudományos örökléstan az ihletője, biztos kinevetem. Manapság már ez kevésbé hat furcsán, de tény, hogy a genetika, sőt, általában a tudomány nem épp a legnépszerűbb tematika ebben a műfajban. Nem véletlenül: az ember a játékokban általában eszképista, igyekszik kiszakadni a hétköznapokból, és a tudomány csak nagyon keveseknek szórakozás, inkább munka vagy tanulmány. És akkor jön a Genus Games kiadó, akiknek nem csak sikerült játékosítani (v.ö.: gamification) egyes tudományágakat (több hasonló típusú kiadványuk is megjelent már), de a játékaikat egyenesen az átlagember számára is fogyaszthatóvá tették. Matyi fiam alapvetően nem idegenkedik az extra játéktémáktól, de amikor először mutattam neki a Genotype-ot, kissé felhúzta a szemöldökét. Úgy sejtette, ama rafinált ötleteim egyikével találkozik, amiket pusztán az okítására vezetek elő. Nem erőltettem. Az első partit kettesben játszottuk Vikivel, de már közben láttuk a gyermek érdeklődő tekintetében, hogy legközelebb bővül majd a játékosszám.

tovább

Journey to the Center of the Earth

Talán az ún. eurójátékok nem alkalmasak arra, hogy történetet meséljünk általuk, de kétségtelenül remekül alkalmazhatók ismert történetek “megidézésére”. Amikor nem a játéknak kell mesélnie, hiszen mesél a fantáziánk, mesélnek az emlékeink a könyv vagy a film nyomán. Ilyenkor nem az események alakulását élvezzük elsősorban, hanem azt, hogy az ismert környezetben, szereplőkkel és eszközökkel mi is érintkezésbe kerülünk. Az irodalmi feldolgozásokkal a német Kosmos kiadó jár az élen, és amit az elmúlt két évtized során tettek ez ügyben, igazán megsüvegelendő. 2000 óta több mint egy tucat olyan társasjátékot jelentettek meg, amelynek az alapja egy-egy sikeres regény. Így kapott játékos adaptációt Ken Follett katedrálisos sorozata, vagy olyan neves ifjúsági regények, mint a Tintaszív vagy az Arany iránytű. Nem annyira meglepő, hogy ebbe a sorozatba két Jules Verne téma is belekerült; a fantasztikus útleírások nagymesterétől Michael Rieneck dolgozta fel a „80 nap alatt a föld körül” történetet, Rüdiger Dorn pedig elvállalta „Az utazás a Föld középpontja felé” c. másik sláger feldolgozását. Mindkettő megjelent magyarul is, és mivel Matyi aktuális olvasmánya indokolta, a napokban előkerült néhányszor az utóbbi. Elmesélem, hogy milyen

Tovább

Meadow

Sosem gondoltam volna, hogy egy komplett iparág, amelyre különösen jellemző, hogy témáit illetően meglehetősen színes palettával rendelkezik, amelynek komoly hagyománya van különféle izgalmas helyzetek feldolgozását illetően, ennyire képes uniformizálódni valamiféle egymással versengő proaktív igyekezet révén. Félreértés ne essék, korábban is kedvelt témát adott – a többiek mellett – a természet és az állatvilág, és örömmel játszottunk kertépítő meg erdőjáró játékokat, de valahogy a Wingspan és az Everdell sikere, és a fent említett, kissé hamiskás küldetéstudat az utóbbi időben elmozdította a mutatót, érzésem szerint túl a piros vonalon. Egyes kiadók kínálatában már minden harmadik játék zöld, minden értelemben, és egyre kiütközik a nehézkes névadás okozta izzadságcsepp a doboz fejlécében. Lassan a teljes botanikai és zoológiai szakzsargon megjelenik a címekben, és az egyszeri vásárló (pláne a magyar) csak kapkodja a fejét: vajon az, amit lát éppen, vajon újdonság-e egyáltalán.

tovább

Archon: Glory & Machination

Egyre inkább az a véleményem, hogy nagyon nem mindegy, hogy egy játékos mikor találkozik egy bizonyos játékkal. Vagy másképp: egy játék sorsa azon is múlik, hogy közvetlenül a megjelenésekor eléri-e a célközönségét. Néhány kivételes esetben előfordulhat afféle másodvirágzás, de bizonyára sokkal több játék tűnik el a süllyesztőben csupán azért, mert ilyen-olyan okokból kifolyólag egyszerűen nem jött létre időben a „nagy találkozás”. Én emlékszem jól az Archon: Glory & Machination megjelenésére, és emlékszem a legyintésemre is. Ahogy szokták mondani: abban az évben is oly sok jó játék jelent meg, hogy egyszerűen kiszorult a listáról, mert találtam olyan érvet, amivel kiszorítsam. Pedig akkor még nem volt dugig a piac (de a fejem és a polcaim sem) munkáslehelyezős játékokkal, pláne rafinált pakliépítősökkel. Ha akkor mégis találkozom vele, bizonyára az egyik kedvenc játékom lesz – és most ennek úgy kell kiderülnie számomra, hogy kölcsönkaptam egy kedves barátomtól kipróbálásra. A mi „nagy találkozásunk” ugyan elmaradt, de hátha másnak még hátra van ezzel a nagyszerű, kissé agyonhallgatott játékkal, elsősorban ezért szeretném bemutatni az Archont.

tovább

A Fistful of Meeples

Olyan kevés nagyszerű vadnyugati témájú társasjátékkal találkoztam, hogy azonnal felcsillant a szemem, amikor két éve felfedeztem a Sierra Westet, majd nem sokkal később a Colomát. Ezek ráadásul középnehéz eurójátékok, mondhatni a kedvenc műfajom képviselői, így hamarosan be is szereztem őket. Mint kiderült, mindkettő szerzője ugyanaz a Jonny Pac nevű (nem mellesleg amerikai) fickó, akinek a 2019-es évben még egy western tematikájú játéka megjelent: A Fistful of Meeples. Nos, erre a harmadikra nem sok figyelmet fordítottam, mert hát legyen elég a fenti kettő. De bárcsak fordítva gondolkodtam volna! A két megrendelt játék nagy csalódás volt számomra – hamarosan meg is válok tőlük –, míg a kisöccsük egyértelműen az év egyik legkellemesebb meglepetése: amióta megérkezett, nem képes sokáig a polcon maradni. Egyben visszaadta az esélyt, hogy valaha még Jonny Pac játék vásárlására adjam a fejem.

tovább

Penny Lane

Bevallom, a hagyományos értelemben vett kártyajátékokkal nemigen barátkozom. És ez alatt elsősorban az ütésvivős alapfelállást értem. Amikor az egyik játékos kezéből kijátszott lapra a saját kezemből választott lappal reagálok. (Mindamellett játékfejlesztőként ilyet is készítettem már – nem tudom megmagyarázni.) Viszont a reakcióm épp ellenkező azokban az esetekben, amikor egy ún. kártyaalapú játékkal találkozom, főleg olyannal, ami a maga kissé leegyszerűsítő és minimalizáló módján tulajdonképpen egy táblajátékot imitál. Izgalmasnak tartom a nagyobb játékok kártyajáték verzióját is, de amikor kifejezetten ez a „kis dobozban nagy játék” elv sikeresen megvalósul, elégedetten szoktam csettinteni. Így történt ez akkor is, amikor a Penny Lane-t megismertem, és – ugyan elég kevés információ állt rendelkezésemre – felkerült a kívánságlistámra. Azóta itt van, és jó néhány partit játszottunk már vele.

tovább

Paris

Wolfgang Kramer és Michael Kiesling minden idők egyik legösszeszokottabb és legsikeresebb játékszerző párosa. Olyan játékokat köszönhetünk nekik, mint a Coal Baron, a Torres, a Palaces of Carrara, az Adventure Land, a Maharaja és sok más. Mindazonáltal az 1942-es születésű Kramerrel kapcsolatban a visszavonulásának híre kevésbé lett volna meglepő, mint egy újabb nagyszabású játéké. Ráadásul egy olyannal lepett meg szerzőtársával, ami már a témáját tekintve is nagyon közel áll hozzám.

tovább

Ceylon

Furcsa ezt így leírni, de bizony már évtizedek óta szenvedélyes teaivó és -gyűjtő vagyok, a számos ázsiai utam valahogy mindig kapcsolódott valahogy a helyi teakülönlegességekhez. Amióta gyermekünk van, az utak ugyan megritkultak, de cserébe itthon megszaporodtak a hazai teaházak és olyan delikát boltok, ahol könnyen beszerezhetők még ritkaságok is. Akárhogy is, ez a téma régóta vonz, bármilyen területen is tűnik fel, így nincs másként a társasjátékok esetében sem. Nem volt véletlen, hogy felkaptam a fejem a Ceylon megjelenésekor. Azonban nem csak a téma volt szívemnek kedves, de a látvány is: bátran állítom, máig az egyik legszebb játék a polcunkon. Mert hát természetesen hamarosan beszereztük, valamivel az esseni megjelenése után. És azóta nem egy olyan Táblajáték Szalon rendezvényen sikerrel szerepelt, ahol más, kapcsolódó tematikájú játék is asztalra került – az elmaradhatatlan teakóstoló után. Az utóbbi időben azonban leginkább csak ketten játsszuk – de természetesen egy csésze dimbula vagy nuwara eliya szürcsölése mellett.

tovább

Moorea

A Splendor c. kártyaalapú, motorépítő (lásd: engine building) játék, valamint a némileg hasonló felfogásban készült Century: Fűszerút az egész világon, így Magyarországon is nagy népszerűségnek örvend. Az teszi ezeket a játékokat igazán szerethetővé – azon túl, hogy viszonylag olcsók és kis helyet foglalnak –, hogy egyszerű szabályokra épülnek, a kezelésük nem bonyolult, a kártyák szépek, a játszmák gyorsan leperegnek – pláne sokadik alkalommal. Az Orléans és az Altiplano játékokról elhíresült (de általam inkább a Bohemian Villages miatt kedvelt) Reiner Stockhausen is megorronthatta, hogy egy ilyen típusú kártyajáték nagy érdeklődésre tart számot, így a dlp Games és a veterán illusztrátor, Klemens Franz közreműködésével belevágott egy hasonló projektbe. Ennek gyümölcse a Moorea, ami gyakori vendég a mi asztalunkon.

tovább

Sanssouci

Az idei nőnapon egyszerűen lehetetlenné vált a feleségem felköszöntése, pláne úgy, hogy még némi meglepetést is okozzak vele. Az egyetlen ötletem a csomagrendelés volt, de hamar letért a figyelmem a virágosokról. Ugyanis mondhatni, a szívem szerint egy egész kertet adtam volna neki, sőt, a kertek legszebbikét, egy barokk kastélykertet. Mindehhez persze az is hozzájárult, hogy tudom, nem csak kedveli a kertépítő, lapkalehelyezős játékokat, de kifejezetten ügyes is ezekben. Az eBay-en találtam végül egy nagyszerű ajánlatra, így lett egy végül a Sanssouci című játék Viki ajándéka. Ez a 6-8 évvel ezelőtti Michael Kiesling (Azul, Heaven&Ale, Riverboat stb.) által jegyzett családi játék azóta jó párszor asztalra került már.

tovább