Elhatároztam, hogy naplót írok. Játékfejlesztési naplót. No nem olyan hagyományost, amikor naponta valamennyit mindenképpen körmölök egy bőrfedeles könyvbe, hanem olyat, amikor időnként leírom, amikor valami új eszembe jut az aktuális játékkal kapcsolatban. Mindezt két okból teszem. Egyrészt mert érdekel, hogy ez milyen. Vajon érdekes-e később visszaolvasni a gondolatokat? Természetesen amolyan „fejlesztői füzetem” mindig is volt, szerintem egy jó tucatnyit elnyűttem már, de abban sokszor csak száraz számok és adatok, meg tétova skiccek vannak, töprengések – pontosan lekövethető fejlődési útvonal nemigen. Másrészt azt gondoltam, hogy ilyen fejlesztői naplóval ritkán találkozhat a külső szemlélő. És értem is, hogy kevesen teszik közszemlére a fejlődési állomásokat, a girbegurba útvonalat az ötlettől a megvalósításig. Emellett azonban a játékszerző dolgozószobája nem alkimista műhely, semmi titokzatos, sőt, semmi takargatni való nincs benne – és betekinteni ide érdekes lehet azoknak, akik pusztán műélvezők, műértők.
De hadd szögezzek le valamit: nem „tanítani” akarok. Nem kent fel erre senki sem, és ráadásul nincs is ebben a tekintetben semmiféle „comme il faut”, mindenki úgy csinálja, ahogy neki tetszik. Sőt: eddig majd’ minden játékomnál másképp indult ez az egész, tehát nincs konkrét szabályzó még nálam sem. Nem mondom tehát semmire, hogy ez a követendő módszer, és az is lehet, hogy a napló olvasói tanúi lesznek annak, hogy megy vakvágányra egy projekt – vagy akár, hogy miként lesz jópofa játék és siker egy középszerű ötletből. Nem tudom. Kicsit olyan, mint egy valóságshow: majd az élet diktálja a forgatókönyvet – én meg itt megírom.
(Fontos megjegyzés: a naplót végül hónapokkal a fejlesztés megkezdése után teszem közzé.)
- rész: Lapkalehelyezés
Lapkalehelyezés. Ez az egyetlen szó, ami beégett nálam napok óta. Biztos volt az elmúlt hetekben lapkalehelyezős játékélményem, de nem emlékszem. Viszont még én magam nem csináltam ilyet. Egész pontosan a Cogburgh esetén már felmerült, mint részmechanizmus, a bányában, az erdőben és a mezőkön eleinte lapkákkal próbálkoztam, de bonyolult volt tőle a setup és macerás volt a kezelés. Nem ilyesmire gondolok. Inkább arra, amikor ez a központi tétel: amikor a lapkák által alakul, formálódik a világ. Nyilván van már ilyen. Sok. Még akkor is, ha csak a jobbakat nézem. Az a nagy kérdés, hogy találok-e olyan felfogást, ami számomra túlmutat az általam ismert megoldásokon, tehát én szívesen játszanék vele, és persze az is fontos, hogy ne fedjen le olyan játékot, ami már létezik.
és persze az is fontos, hogy ne fedjen le olyan játékot, ami már létezik.
A véletlen persze csúful közre játszhat… Emellett egyáltalán nem baj, ha megfogja azokat, akik szeretik ezt a műfajt, csak legyen benne elegendő nóvum, eredetiség.No de először vizsgáljuk meg, mit is kedvelek én ebben a „lapkalehelyezésben” – közben majd előkerülnek talán a mérvadó játékok is, amikre nem kellene túlzottan hasonlítani. Érdekes módon elsőként az olyan kertépítő játékok jutnak eszembe, mint amilyen a Gardens, a Tang Garden, a Zen Garden, és tulajdonképpen a Maharani is (bár az ott padlócsempékkel operál). Ezeknél a találkozási pontok az érdekesek, a hasonló a hasonlóval elv, az érintkezések nyomán kialakuló formák, a színek stb. Ezeket szeretem, de meglehetősen absztraktnak érzem mindegyiket, ennél valami érdekesebbre vágynék, és semmiképp nem kertépítésre. Helyes téma, de van ebből a típusból elég, és mintha kicsit telítődne is a piac.
A másik ilyen kategória a műfajon belül a Carcassonne és rokonai. Nos, ezt az összehasonlítást tényleg jó lenne mindenáron elkerülni – ha bár nem volna rossz, ha a Carcassonne rajongói szeretnék az én művemet. Magam az eredeti Carcassonne-nal talán csak egyszer játszottam, viszont néhány újra tematizált változatával többször is, így például megvan a gyermekem polcán a Déltenger és az Amazonas verzió is, és ezeket nagyon jópofa játékoknak tartom. Amellett nekem már kissé lapos a „felhúzok egy lapot és csinálok vele valamit” döntéshelyzet.
Jó lenne ennél több stratégiát alkalmazni, nagyobb szortimentből választani lapot stb.
Nagyszerű játék a műfajban az Isle of Skye! Az egyik legjobb talán – ha nem a legjobb. Viszont emlékszem, hogy a kiegészítői révén szerettem meg még jobban. Vajon miért? A Druids csak a választást, a hozzáférést teszi érdekesebbé, meg ad néhány értékelési bónuszlehetőséget. A Journeyman volt számomra az igazi reveláció! És tudom is az okát. Mert a lapkalehelyezési folyamattól nem függetlenül, ám arra egyfajta réteget építve egy újabb játékot fűzött az alaphoz. Egy utazó figura (a jouneyman) lépked a kialakult tájon, és a lépései során elér bizonyos dolgokat, ezek pedig egy külön táblán hoznak pontokat. Ez tetszik. Igaz, a Journeyman szerintem rettenetesen megnehezíti az Isle of Skye-t, elhúzza a játékidőt, és nagyon érezhető a két játékstílus ötvözése, ami nem probléma egy kiegészítőnél, de probléma egy önálló játéknál. Mindenesetre izgalmas ötlet: egy másik út a kialakuló táj felett.
Apropó út: a fent említett elődök miatt elkerülném a konkrét utak alkalmazását, viszont elképzelhető, hogy valamit érdemes megörökölni a kertépítők érintkezés által kialakított formáiból. Ez mindenképpen hozhat egy másodlagos összefüggést az egyes lapkák között. A Cacao az egyik legjobb és legkülönösebb lapkalehelyezős játék – ebből a szempontból is. A közös táblára építkezés egyébként is a lieblingem, bár kétségtelen, hogy azt is szeretem egy ilyen játéknál, ha közben a saját kis világom épül-szépül. Ráadásul a közösködést már kipróbáltam az Állatkertnél és a Monopolisnál is, most jöhet inkább egy saját tábla.
S ha saját tábla, akkor kiszámolható az is, hogy mekkora lehet az a tábla.
Feltételezzük, hogy semmiképp sem egyetlen lapkát tudunk csak lerakni a táblánkra egy körben. Lehet többet is, mondjuk 1-3 lapka az ideális, tehát átlag 2. Akkor most már csak azt kell megállapítani, hogy hány fordulót játszik majd egy asztaltársaság. A szokásos családi elv azt mondja ki, hogy 45-60 perc alatt kell lemennie egy partinak. Ha nagyjából 1 percet számolunk egy játékos ténykedésére a saját körében, akkor 4 játékos, 12 forduló során, 48 perc alatt játssza le a játékot. Ez ideálisnak tűnik, ugyanis, ha van még időnként némi fordulók közti átrendezés, netán több fázisból áll egy forduló, akkor ez könnyen nyúlhat még. (Ha meg kiderül, hogy nehezebb lesz a játék, akkor bátran növelhetünk a játékidőn még legalább 30 percet.)
Szóval 12 forduló alatt átlag 2 lapka, az annyi mint 24 lapkahely. Ez még természetesen változhat később, de így várhatóan egy 4×4-es tábla kicsi lesz, a 6×6-os tábla meg már nagy, biztosan sosem lenne teljes „betelepítés”. Gondolkozzunk tehát 5×5-ös táblákban! A 24 lapkából pedig az is következik, hogy legalább 96 ilyennel számolni kell a teljes készlet esetén. Ez elég nagy csomag! De hát egy lapkalehelyezős játék. És mivel nem ártana némi változatosság is, így számoljunk előzetesen mondjuk 120 lapkával.
A méreteket is tudhatjuk akár. Egy 30×30-as dobozba nagyjából 28×28 cm-es punchboardok és táblák férnek.
Ha négy személyes tereptáblánk van, akkor azokat már nem illene hajtani is, tehát maximum ez lehet a méretünk: négy darab 28×28 cm-es tábla. Ha a lapkák 5×5 cm-esek, akkor 25×25 cm-t adnak ki együtt, és az némi szép keretezést számolva használhatónak is tűnik. Szóval 5×5 cm-es lapok. Pont jó! Az elvetélt első Cogburgh prototípusból épp ekkora lapok maradtak fent – ha jól emlékszem. Majd le kell hozni a padlásról a csomagot.
Nos jó: legyen mára ennyi elég. Felfeszítettem a vásznat, megvan a kompozíció kerete és megvan a szándék is – pontosabban még lapkalehelyezés tekintetben töprengeni fogok –, ideje rajzolni valamit, hogy formálódjon a dolog, fixálva az alapvetéseket.
(folyt köv.)
jatekrahivlak.blog 