Celtica

Az igazán jól sikerült régi játékok azért képesek megőrizni a kiemelt helyüket a panteonban, mert egy-egy zseniális mechanikai ötlet elsőként jelent meg a szabályfüzetükben, vagy olyan markáns karakterrel rendelkeznek, amely egyszerűen egy kitörölhetetlen pontot jelent a műfaj térképén. Amíg az első feltételt inkább könnyedebb művek teljesítik, az utóbbi inkább az összetett darabokra jellemzők. Nem véletlen tehát, hogy egy egyszerű, sajátos ötlet igyekszik megtelepedni több, egyre összetettebb játékban is, de már mint részmechanizmus, feltételezve, hogy az új környezetben halhatatlanságot hoz a „gazdatestnek”. Az meg pláne gyakori, ha a szerző tulajdonképpen a saját ötletét örökíti tovább addig, amíg nem érzi, hogy az végképp kifutotta magát. Wolfgang Kramer a Heimlich & Co. c. játékával nagyot dobott 1984-ben, és még 2006-ban sem érezte úgy (többek között jóval az 1996-os Top Race után), hogy kimerült az abban lefektetett zseniális alapvetés: mi van, ha egy versenyjátékban nem csak a saját figurádat mozgatod?

A SZERZŐ:
A Celtica két szerző műve, két veterán szerzőé, akik régóta együttműködnek: Wolfgang Kramer és Michael Kiesling. Számtalan, a Polckopott rovatba illő játékot alkottak együtt, így biztos vagyok benne, hogy beszélünk még róluk. Ezért Kiesling úr bocsánatát remélve ez alkalommal kivételesen szeretnék elsősorban a szerzőtársáról beszélni (aztán majd lesz fordítva is). Wolfgang Kramer 1946-ban született, Stuttgartban (Németország), majd 1988-ig közgazdászként és informatikusként dolgozott. Közben hobbiként foglalkozott játékfejlesztéssel, hogy utána minden erejével erre a tevékenységre koncentrálhasson.

Németország első fulltime game designere 200 játékkal és 10 millió eladott példánnyal a háta mögött!

A dokumentumok szerint a Tempo c. műve volt az első (1974-ben), amit még hobbistaként alkotott, de a piacra is került. Az első sikere pedig a fent említett Heimlich & Co., ami a megjelenése után két évvel (1986-ban) megkapta a Spiel des Jahres nagydíjat is. Kramer ázsiója ettől kezdve nőttön-nőtt, egy évvel később (de néhány kiadott játék után) újra elhozta a díjat, ezúttal az Auf Ahse (kb. „Úton”) c. családi játékával, majd jöttek sorban a sikerek, a 6 Nimmt! (’94), az El grande (-95 – Richard Ulrichhal együtt), a Top Race (’96 – ez manapság Downforce címmel sláger ismét a játékpiacon), vagy a Torres (’99), ami már Kieslinggel közös munkája.

A 90-es évek közepétől kezdve egyébként is szívesen osztozik a játékszerzői tevékenységen, és eleinte úgy tűnt, hogy csak szekundánsokat keres, ám az Ulrich mellett feltűnő Kiesling önálló karrierje is említésre méltó. Az előbbivel utoljára kiadott kollaborációs kiadvány a rengeteg díjat nyert The Princess of Florence (2000), az utóbbival viszont épp az új évezredben kezdődtek a közös sikerek: az utánozhatatlan „Maszk trilógia” tagjai, a Java, Mexica, Tikal, a Pueblo, a Maharaja, cikkünk tárgya, a Celtica, valamint a Cavum, az Asara, a The Palaces of Carrara, és sorolhatnám hosszan (és még csak 2012-nél tartunk).

Önállóan kevés jelentős művet alkotott (a Hacienda ilyen), de kipróbálta magát más társak mellett is; így született a Colosseum(Markus Lübke oldalán), vagy az El Capitán és a Tycoon (Horst-Rainer Rösnerrel). Wolfgang Kramer ma is aktív. Kieslinggel karöltve manapság olyan futó címeket alkotott, mint a Jubako, a Paris, a Renature vagy a Reworld. Hosszú a lista (és messze nem teljes) –

egy sikeres, tudatos játéktervezői életmű nem is lehetne fényesebb, mint amilyen az idén 75 éves Wolfgang Krameré.

A TÉMA:
A Celtica háttértörténete a 11. századi Írországba repíti a játékosokat. Bátor kalandorokként igyekszünk összegyűjteni a kelta uralkodó, Chu Chulainn egykori amulettjeinek darabjait. A 10 egyforma, egyenként 9-9 elemből álló kiváló ötvösmunka egyben mágikus hatással is bír, ezért rabló viking hordák is fenik rájuk a fogukat, de nekünk kalandoroknak is többet jelentenek, mint holmi ékszerek: a segítségükkel dől el, ki lesz a kelták új királya. A kalandorok – érdekes módon – mégsem maguk kutatnak a kincsek után: 5 druidát vesznek igénybe, akik végigjárják az utat, ahol azoknak nyoma veszhetett. A kissé zűrös mesével felgőzölt történet önmagában mit sem érne, mint hangulatkeltő eszköz, ha nem jönne segítségül a kiváló Eckhard Freytag grafikus, és nem szórná tele a kevés komponenst, főleg a játéktáblát, a kártyákat és az amuletteket visszaidéző karton tokeneket mesés illusztrációkkal. A Celtica egyik fő vonzerejét adja a tematizáltsága, ami elsősorban a grafikának köszönhető.

A JÁTÉKMENET:
A játékosok 2 véletlenszerűen húzott amulettdarabbal és 5 druidakártyával kezdenek. A körükben kijátszhatnak egy vagy több azonos színű kártyát, ezzel előre mozdítva a megfelelő színű druidát az ötből. Ez az öt karakter tehát nem tartozik egyetlen játékoshoz sem, mindenki irányíthatja bármelyiket, de lépéseikkel az irányítójuk felé szolgálnak pozitív és negatív eredménnyel. A táblán háromféle mező található egy lineáris útvonalra felfűzve: mezők, ahol 1 további druidakártya húzható, mezők, ahol 1-5 amulettlapka felvehető a látható sorból (9 db lapka), és mezők, ahol elveszítünk bizonyos számú amuletteket, cserébe azonban felhúzhatunk egy tapasztalatkártyát, ami megint csak bővíti a kézben tartott kártyák sorát, de az ilyen lap önállóan (pontosabban akkor, ha már nincs egyetlen druidakártya a kezünkben) nem kijátszható.

Ha elfogynak a lapok a kezünkből, vagy legfeljebb csak tapasztalatkártyák maradnak, számunkra véget ér egy forduló. Adott esetben bevárjuk a többieket is, majd újból nekigyürkőzünk, és megint húzunk 5 druidakártyát. A játék akkor ér véget, ha valaki eljuttatja az egyik színes figurát a célmezőre. Az utolsó forduló még lefut (mindenki kijátssza a kártyáit), majd végül az nyer, aki a legtöbb teljes amulettet ki tudta rakni az útja során.

HELYE A POLCON:
A Celtica az egyszerű családi játékok sorába illik, de nem azok közé, amelyeknek az elkerülhetetlen porosodás a sorsa. Főleg akkor, ha netán gyermek is van a családban. A tapasztalataim szerint a srácok még most is ámulva közlekednek a mélyzöld tónusú, színes, részletgazdag jelenetekkel tarkított táblán azokkal a nagy méretű fa druidákkal. Imádják a kártyák démonikus alakjait, és a 9 elemből álló amulettek kirakósát. Az eredeti játékszabály ugyan kínál picit átgondoltabb játékmenetet szolgáló megoldásokat (pl. a kezdőjátékos szerepének vándorlását), a domináns szerencsefaktorral, ami főleg a kártyaszerzést jellemzi, nem akar sokat kezdeni. A szerzők iránt érzett maximális tiszteletünk mellett mi egy ideje ez ellen úgy küzdünk, hogy mind a druida-, mind a tapasztalatkártyákból láthatóvá teszünk 3-3 lapot, így megengedjük a választást és a vakon húzást is.

A tervezési lehetőség ugrásszerűen megnő, és pusztán egy olyan módszert alkalmazunk, amit a szerzők is – csak épp az amulettlapkák esetében.

A JÁTÉK MA:
A Celtica manapság nem kapható a boltokban. És ez nem csoda. Nem kifejezetten jelentős játék, ráadásul Wolfgang Kramer ezt a figurakezelési ötletét nem itt alkalmazza a legjobban (lám, a Heimlich & Co. és a Top Race több kiadást is megért). Mégis kevés olyan játékot ismerek, ami ebben a kategóriában és meglett korban ilyen hatásos és szép, így melegen ajánlom mindenkinek: gamereknek fillerként, családoknak akár kiemelt helyre. Könnyű, gyors, izgalmas szerkezetű, ha pedig a fenti módon a szerencse szerepe is csökkenthető, kifejezetten szórakoztató darab. A nemzetközi és hazai használt piacok 15-30 euró körüli áron kínálják, és állítom, hogy ez az ár egy megkímélt példányért nem magas. Az eredeti ajánlás 10 éves kor felettieknek szól, de bátran játszható 8 év körüli lurkókkal is, akár öten – de kifejezetten izgalmas kétszemélyes módban is. A maga nemében nagyszerű alkotás.

Játékötlet: 2 (0-3)
Hangulat: 3 (0-3)
Látvány: 3 (0-3)
Szubjektív: 1 (0-1)= 9/10