Moorea

A Splendor c. kártyaalapú, motorépítő (lásd: engine building) játék, valamint a némileg hasonló felfogásban készült Century: Fűszerút az egész világon, így Magyarországon is nagy népszerűségnek örvend. Az teszi ezeket a játékokat igazán szerethetővé – azon túl, hogy viszonylag olcsók és kis helyet foglalnak –, hogy egyszerű szabályokra épülnek, a kezelésük nem bonyolult, a kártyák szépek, a játszmák gyorsan leperegnek – pláne sokadik alkalommal. Az Orléans és az Altiplano játékokról elhíresült (de általam inkább a Bohemian Villages miatt kedvelt) Reiner Stockhausen is megorronthatta, hogy egy ilyen típusú kártyajáték nagy érdeklődésre tart számot, így a dlp Games és a veterán illusztrátor, Klemens Franz közreműködésével belevágott egy hasonló projektbe. Ennek gyümölcse a Moorea, ami gyakori vendég a mi asztalunkon.

A TÉMA:
Moorea egy sziget Francia-Polinéziában, azaz egy aprócska világ a Csendes-Óceánban, Tahititől komptávolságra. A paradicsomi helyet talán az is ismeri, aki sem földrajzból, sem a gyarmatosítások korának történelméből nem különösebben felkészült, csupán a Facebookot lapozgatja sűrűn, ugyanis a nagy magasságból szív alakúnak tűnő sziget gyakran feltűnik romantikus képeken, esetleg luxusesküvők úti céljaként kínálkozó lehetőségként. A Moorea játék hátteréül azonban nem napjaink cölöpökön álló, jacuzzival felszerelt luxusbungalói szolgálnak, hanem az őslakos polinézek háborítatlan életének mindennapjai, valamikor még James Cook kapitány megérkezése előtt. Azaz a sztori szerint, korabeli helyi „vállalkozókként” árukat, terményeket szerzünk, és ezekkel kereskedünk, ügyeskedünk.

A terményeket termékekre cserélhetjük, de befektetésként raktárakat vagy épp termelőtelepeket is nyithatunk, amik a később a bevételeikkel bőven megtérítik a költséget, amit felemésztettek.

A JÁTÉKMENET:
Hat véletlenül hozzánk került kártyával kezdjük a játékot, és figyelni kell, hogy (egyetlen speciális engedménytől eltekintve) soha ne is legyen több a kezünkben. Igazság szerint a hatodik kártyát már a körünk első fázisaként húzzuk fel, mert minden alkalommal ez lesz az első teendőnk, amikor ránk kerül a sor. Ez után mindössze egyetlen akciót végezhetünk. Egyrészt passzolhatunk, másrészt két bármilyen kártyát eldobhatunk a kezünkből, hogy egyet felvegyünk helyettük a hasonló árukártyák látható sorából. Ezen túl pedig a különböző kombinációkkal fizethetünk is azért, hogy az asztal közepén három sorban látható kártyákból vegyünk magunkhoz egyet. Van egy külön sor, ami 4 extra képességet ad, ha néhány (3-6) azonos típusú lapot adunk értük. Ezekből mindenki megszerezhet típusonként egy-egy példányt. A képességek a játék működését változtatják meg számunkra, tehát csökkentik a szerencsefaktort a kártyahúzásnál, növelik a kézlimitet stb.

Két, három vagy négy azonos kártyalap azonban fizetségül szolgálhat egy ún. termékkártyáért is, ami egyszerűen pontokat hoz a játék végén. De becserélhetünk kártyákat olyan értékes termékekre is, amik közvetlenül ugyan nem hoznak pontot, de fizetségül szolgálnak más, még értékesebb befektetésekhez, például egyes raktárlapokhoz, amik alatt folyamatosan gyűjthetjük majd a megfelelő kártyákat – pontokért cserébe. Egyforma lapokkal bambuszligetet vagy agyagbányát is létrehozhatunk, így a jövőben mindig rendelkezésünkre áll majd egy-két ilyen termény, épp mintha olyan árukártyát húztunk volna. Két kagylóval nekikezdhetünk egy csinos nyaklánc felfűzéséhez is, ami annál értékesebb lesz, minél több hasonló nyaklánckártyát teszünk mellé. És így tovább.

Ha nem is számtalan, de elég sok lehetőség kínálkozik tehát, hogy az egyszerű terményekből egyre értékesebb holmik váljanak, és azok akár maguk is termőre forduljanak.

AMIÉRT TETSZIK:
Inkább vicces, mint bosszantó, ahogy valaki azzal a kritikával illette a játékot a BGG weboldalon, hogy a Moorea nem tükrözi eléggé a polinéz népcsoportok hétköznapi életét, és a grafika sem követi hűen az autentikus motívumokat. Nyilván. Ez a sztori játszódhatna bárhol, bár nekem kifejezetten tetszik, hogy élénk színeivel, vidám vonalvezetésével minden játékalkalommal paradicsomi hangulatot varázsol a nappalinkba. Nagyon jónak tartom, hogy a kevés akciólehetőség könnyen játszhatóvá teszi még a nagymamák számára is, tehát nem kell a működésre koncentrálni, a döntések – és a passzív interakció okozta bosszankodások – csupán a termékkártyák piacterére korlátozódnak. Ott viszont előfordul néhány AP-helyzet (az analízis-paralízis okozta túl hosszú holtidő), így a játékidő elnyúlhat az ilyesmire alkalmas játékosoknál. Ezt, és a viszonylagos repetitivitás érzését könnyen csökkenthetjük, ha valamivel kevesebb kártyával játszunk (ahogy a szabály is javasolja két játékos esetén).

ÖSSZEFOGLALÓ:
A Moorea messze nem tündököl olyan fényes csillagként, mint a bevezetőben említett két sikerjáték. Ez talán így jogos, mégis a viszonylagos ismeretlensége nem csak méltatlan, de számomra furcsa is. A jó nevű szerző könnyed slágere többeknek fel kellett volna tűnjön az elmúlt három évben, és egész biztos vagyok benne, hogy ha a hazai háztartásokba eljutna ez a teljesen nyelvfüggetlen, ügyes, okos kártyajáték, az engine building mechanizmus egyik kiváló példája, nagyon sokan megszeretnék. Akár 5 személlyel is játszható, ami talán rövidesen ismét fontos szempont lesz (ha felszabadulunk a hosszúra nyúló karantén alól), de addig ott a vigasz, hogy kettecskén is tökéletes. És ha a Fűszerút vagy a Splendor mellett a doboz mérete és az ára is szól, jelzem, hogy a Moorea manapság sokkal olcsóbban, és egy jóval kisebb dobozban hozzáférhető a német játékforgalmazó weboldalakon. Szóval szinte karnyújtásnyira van egy színpompás trópusi sziget, és mellé kapunk még egy jópofa, gördülékeny kártyajátékot is!