Archon: Glory & Machination

Egyre inkább az a véleményem, hogy nagyon nem mindegy, hogy egy játékos mikor találkozik egy bizonyos játékkal. Vagy másképp: egy játék sorsa azon is múlik, hogy közvetlenül a megjelenésekor eléri-e a célközönségét. Néhány kivételes esetben előfordulhat afféle másodvirágzás, de bizonyára sokkal több játék tűnik el a süllyesztőben csupán azért, mert ilyen-olyan okokból kifolyólag egyszerűen nem jött létre időben a „nagy találkozás”. Én emlékszem jól az Archon: Glory & Machination megjelenésére, és emlékszem a legyintésemre is. Ahogy szokták mondani: abban az évben is oly sok jó játék jelent meg, hogy egyszerűen kiszorult a listáról, mert találtam olyan érvet, amivel kiszorítsam. Pedig akkor még nem volt dugig a piac (de a fejem és a polcaim sem) munkáslehelyezős játékokkal, pláne rafinált pakliépítősökkel. Ha akkor mégis találkozom vele, bizonyára az egyik kedvenc játékom lesz – és most ennek úgy kell kiderülnie számomra, hogy kölcsönkaptam egy kedves barátomtól kipróbálásra. A mi „nagy találkozásunk” ugyan elmaradt, de hátha másnak még hátra van ezzel a nagyszerű, kissé agyonhallgatott játékkal, elsősorban ezért szeretném bemutatni az Archont.

A TÉMA:
Az Archon a téma tekintetében nem erős. Középkori, mesés (fantasy) klisék sorozata valamiféle gazdag városról, egy királyról, akinek a kegyébe illene férkőzni, udvaroncokról és mesterekről, és még sok más elemről, ami megfelel a toposznak. Sajnos a sztorin az sem sokat segít, hogy mindennek neve van, azaz a város Cardis, a király maga Rhodrig, és mi amolyan gazdag „archonok” vagyunk. A kép valahogy nem akar összeállni, sőt, azt is mondhatnánk, hogy már az első néhány előkészítési lépésnél egyenesen szerte is foszlik. De semmi gond, láttunk már jó néhány kiváló játékot, ami hasonlóképp viselkedett! A témát a markáns látványvilág igyekszik erősíteni, de a kétségtelenül nagyon szép grafikai elemek (főként a kártyákon lévő emberalakok – az épületek kevésbé finom munkák) jelen esetben, a nagy tábla ellenére elsőre igen zűrös asztalképet adnak ki, nehéz fókuszálni a fontos elemekre, sok a figyelemelterelő motívum, erős szín.

Mindazonáltal Cardis„gótikus steampunk” világa szemrevaló, a képregényes, eközben ólomüveg ablakokat idéző kivitelezés pedig egyedi és karakteres.

A JÁTÉKMENET:
Az Archonban mindenki 5 munkással játszik a rendelkezésre álló 9 forduló mindegyikében, körönként egyet vagy kettőt tud akcióba küldeni a képességeiktől függően. Ezeket a képességeket kártyák határozzák meg. Összesen 10 kártyánk van, ezeket minden második forduló után két paklira bontjuk, így a páratlan fordulókban az egyik, majd a párosban a másik paklival játszunk. Maga a munkáslehelyezés tehát egy kártya kijátszásával kezdődik, mert bár a munkásaink teljesen azonos kinézetűek, a kártyák ötfélék lehetnek, így képességeket kölcsönöznek az adott munkásnak. Kezdetben 8 hagyományos munkásunk (pardon: archonunk) van. Két ún. magiszter előzetes vásárlásával egészítjük ki a kezdőpaklinkat 10-re, majd ezeket a lapokat osztjuk be a fent említettek szerint. Később azonban az egyik városi akció révén újabb és újabb magiszterekre cserélhetjük a szimpla archonjainkat, így a játék végéig tulajdonképpen egy pakliépítést is végrehajtunk. Ez a pakliépítés tehát lényegében a saját alapseregünk lecserélése egy jobb összetételű csapatra – ki-ki igényei szerint.

A négy magiszterképesség merőben eltér egymástól. Az egyik adót szed minden egyes helyszínen, ahová lekerült az adott munkás – a többieknek ebben a fordulóban fizetni kell az adószedő játékosnak, de ők akár másutt is kivethetnek hasonló adókat, vagy egy másik adószedő használatával ignorálhatják a haszonleső figurákat. A másik kereskedőként duplán szerez be nyersanyagokat bizonyos helyszíneken, és ez bizony elég hasznos ebben a meglehetősen szűkre szabott játékban. A harmadik lehetővé teszi, hogy a játékos ebben a körben még egy akciót elvégezzen bárhol a szokásos fizetség mellett – és mivel az Archonban komoly versenyfutás történik a lehetőségekért, gyakran jólesne egy dupla akcióvégzés, mielőtt mások befoglalják a tervezett állomáshelyeket. A negyedik képesség épp ezeken a bezáródó lehetőségeken segít; a klerikus által olyan helyre is beállhat a munkásunk, amit már elfoglalt egy másik. Mindazonáltal tudni kell, hogy bizonyos helyekre 1, másokra 2 kártya kijátszásával delegálhatunk munkást – de a magiszterek kártyái minden esetben kettőnek számítanak.

Nem akarom a teljes szabályt ilyen részletességgel elmagyarázni, a fentiek azért voltak különösen fontosak, mert az Archon elsősorban ezzel a különös csavarral emelkedik ki a hasonszőrű játékok közül. A magiszterkártyák beszerzési helyén túl még van egy tucatnyi lehetőség a munkások elhelyezésére, ezek egy része mindenféle trükkös és drága nyersanyagbeszerzési hely (4 egyforma értékű nyersanyag, egy pajzselem és egy deviza szerepel a játékban), a másik részük pedig ezek elköltésére ad lehetőséget. Így aztán mire a két közbülső és a játékvégi értékelés elérkezik, be kell szerezzünk mindenféle kártyát és egyebet, hogy a király kedvére tegyünk, meg érdemes „felépíteni bizonyos épületeket”, amelyek folyamatosan segítenek, vagy a játék végén dobják meg a pontjainkat. Van külső támadás is, így a városfalra delegált katonakártyák nem csak a király számára mérvadók; ez egyfajta félkooperatív elem önmagában, ugyanis ha nincs elég kártya a falon, mindannyiunkat veszteség ér, ha viszont „leverjük a véletlenszerű támadást”, a katonák számát csak a király pontozza.

AMIÉRT TETSZIK:
A fentebb tárgyalt pakliépítés mechanizmus az első helyen áll: ez egy kiváló ötlet, ilyen módon még sosem találkoztam hasonlóval, ráadásul külön izgalmas, hogy a pakliépítés egyben organikusan összefonódik a munkásaink értékével, így az adott szituációban teljesen különféle erők feszülhetnek egymásnak – az aktuális pakli összetételétől függően. Tetszik, hogy a játék viszonylag nehéz. Azaz azonos felkészültségű játékosokkal játszva nehéz az optimalizálás, és ez nem csak azon múlik, hogy mások befoglalják a helyeket, hanem azon is, hogy elég sok út vezet a pontszerzéshez, de a játék igencsak szűk ahhoz, hogy lehetővé tegye a gyors manőverezéseket. Ez azonban jóleső nehézség: nem engedi el a figyelmünket bő másfél-két órán keresztül. A táblát nem szeretem, mert még a harmadik játéknál is összeakadtak a szemeim, ahogy ki akartam bogarászni a szabad lehetőségeket, de a dobozt és a kártyákat nagyon: szemkápráztatóan látványos grafikát kapott a játék, és ez egyértelműen hangulatot,

világot adott az Archonnak, még ha nem is uralkodik a tematika és a történet (ezáltal Rhodrig király sem) Cardis városán.

ÖSSZEFOGLALÓ:
Olvasva a lelkes beszámolókat, sokaknak azok a játékok jelentik a meghatározó élményt, amik aktuálisan a boltokban kaphatók, amikkel először találkoznak. Alapvetésnek tartják például az Architects of the West Kingdom vagy az Everdell játékot a munkáslehelyezés és pakli/tablóépítés terén, ami természetesen jól van így. Azonban ki tudja, hogy mi történt volna, ha elsőként az Archon került volna a látóterükbe? Én úgy érzem, hogy akár ez a játék is lehetett volna az etalon, amihez a többi játékélmény mérendő. És még nem késő: az Archon könnyedén beszerezhető mostanában az európai weboldalakról, igencsak akciós áron, ráadásul teljesen nyelvfüggetlen, és elérhető hozzá magyar szabály is. Kezdőknek nem, de egy picit gyakorlottabbaknak nagyon ajánlom a görög Nikolas Sakaloglou és Sotirios Tsantilas játékát: két és három fővel tökéletesen működik (négyen nem próbáltuk), és ha talán hajlamos hosszúra is nyúlni, mindvégig kifejezetten izgalmas játékélményt nyújt.