Glass Road

Amikor erre a sorozatra elszántam magam, úgy gondoltam, hogy csupa 2010 előtti, tehát minimum 10 éves játékot tűzök majd a tollamra. Ezzel a szándékkal nyúltam a Glass Road felé is, hogy aztán meglepődjek: ez a játék 2013-ban látta meg a napvilágot. Nos, vannak játékok, amik akár éveket letagadhatnak a korukból – mármint negatív értelemben – és a Glass Road is ilyen. Egyes nyomdai megoldások (pl. a lapkák sarokkerekítése) ugyan uralkodnak a valóságról, de összességében számomra elfért volna egy öt évvel korábbi szortimentbe is. Igaz, megtévesztő lehet az is, hogy a használtan vett saját példányom valamiért, minden szellőztetés és szárítás ellenére még mindig erős dohszagot áraszt magából, mintha évtizedeken át a pincében várt volna a sorára.

A SZERZŐ:
A szerző, a német Uwe Rosenberg egy legenda. Alig huszonévesen lépett be a társasjátékszerzők ligájába egy Times című, meglehetősen absztrakt művel, hogy aztán néhány évvel később világra hozza a Bohnanza c. örökbecsű kártyajátékát, amely hatalmas sikert hozott, de emellett – ahogy ez szokott lenni – némi árnyékot is a jövőre nézve. Értem ez alatt a felhorgadó, teljesen idétlen elvárásokat a kiadók és a közönség részéről, valamint az elkerülhetetlen állandó jelzőket, amikre egy megújulni vágyó, fiatal szerzőnek igazán semmi szüksége. Rosenberg egy ideig talán megpróbált megfelelni ezeknek az elvárásoknak (lásd: Mamma Mia, Bargain Hunter stb.), de aztán bölcsen úgy döntött, hogy nyit egy külön ládát a „babos játékoknak”, és amíg arra sűrű igény mutatkozik – a mai napig –, oda dobálja az újabbnál újabb továbbfejlesztéseit (Space Beans, High Bohn, La isla Bohnitá, Al Cabohne stb.), miközben kipróbál egy új irányt is.

Nos, azért erre az új irányra jó 10 évet kellett várnunk

– közben szerzőnket nyilván vigasztalta a tucatnyi sikeres vicces termék utáni royalty összege -, ugyanis 2007-ben jelent meg végül a másik ikonikus műve, az Agricola, amiből idővel ismét egy új „ládát” kreált. A termelős, kereskedős témakört igen változatosan járta körbe az Agricola mellett a Le Havre és az At the Gates of Loyang c. játékával, hogy aztán a későbbiekben inkább ezek parafrázisaival, továbbfejlesztéseivel, finomításaival hozzon újabb, hasonló műveket ebbe a csoportba. Talán még a Merkator lóg ki a valamelyest sorból, de később az Ora et labora, a Farmerama, a Glass Road, a Caverna, majd később a Fields of Arle, a Feast for Odin, a Nusfjord, a Reykhold, és manapság a Hallertau által végül is ugyanannak a termékcsaládnak a tagjait vásároljuk, ha kedveljük Rosenberg alkotásait. Muszáj hozzátenni, hogy ezen művek mindegyike kimagasló minőségű, jól szerkesztett, nagyszerű játék, pusztán rengeteg rokonvonást mutatnak egymással, így kifejezetten rajongónak kell lenni ahhoz, hogy valaki egyenesen mindegyiket begyűjtse magának.

Uwe Rosenberg mellesleg 2014-től egy harmadik fachnak is dolgozik: a Patchwork elindította a polyomino alapú játékainak sorozatát (Cottage Garden, Indian Summer, Spring Meadow, New York Zoo stb.), és újabban absztrakt ötletekkel is bombázza a piacot (Nova Luna, Sagani, Fairy Trails).

A TÉMA:
Rosenberg híres a meglehetősen tematikus játékairól (már ami a fent említett Agricola-sorozatot illeti). Remekül megkreált, apróbb lépésekben folyamatosan fejlesztett mechanizmusaival nagyszerűen tudja modellezni a középkort idéző világok termelési és piaci szisztémáit. A Glass Road ebben a sorban a hétszáz éves bajor tégla- és üvegművességnek állít emléket, igyekezve a mechanikát ennek a két szakmának alárendelni. Sajátos erőforrás-menedzser automatizmusával remekül ülteti át kartonpapírra, hogy az üveg előállításához kvarchomokra, fára, szénre, vízre és a munkások ételadagjára van szükség, az égetett téglákhoz pedig elsősorban agyagra, valamint szénre és ételre ismét.

A játék során a bajor erdőségekben, a különböző munkafázisokon keresztül lezajlott folyamatokat követve, végül az ipari eredményességüket ütköztetik össze a játékosok.

A JÁTÉKMENET:
Mindenkinek saját személyes táblája, egyben termő- és ipari területe van, amelyeket jórészt természetes tájelemek fednek a játék elején. Emellett van a játékosoknak két tárcsája is, az egyik az égetett tégla-, a másik az üveggyártásnak dedikálva. Ezen kezelik a rendelkezésre álló nyersanyagaikat és végtermékeiket. Mindenki rendelkezik egy azonos tartalmú, 12 lapból álló kártyapaklival – amely lapokon 2-2 akciólehetőség szerepel. Végül az asztal közepén van egy beszerzőtábla, erről pedig az egyes épülettípusok választhatók. Az „épületek” segítségével személyre szabhatók a saját területek, egyénileg konfigurálva a pontszerzési lehetőségeket.

A viszonylag szabványos építős alapmechanizmus mellé két sajátos megoldás is került. Egyrészt a kártyakijátszásoké: ha az aktív játékos olyan kártyát tesz le az asztalra (miután mindenki 5-5 lapot választott a kezébe), amely más játékos kezében is megtalálható, az adott kártya 2 akciójából csak az egyiket végezheti el. A többiek az azonos tartalmú lapjukat így ki kell játsszák a másik játékos körében, és ezzel szintén elnyerik a kártya egyik akciólehetőségét. Természetesen, ha egy lap egyedül az aktív játékosnál jelenik meg, mindkét akciót elvégezheti.

Három kártya kijátszása után véget ér egy nagy forduló, és négy ilyen forduló után maga a játék is.

A másik izgalmas mechanizmus a dupla tárcsákhoz köthető. Ennek elvét nehéz elmagyarázni pusztán szavakkal, de a lényege nagyjából abban áll, hogy a két határvonallal („óramutatóval”) ellátott szerkezet egyrészt segít számontartani a nyersanyagokat, másrészt pedig egy mozdulattal automatizál bizonyos funkciókat, például azt, hogy ha a munkásoknak minden alapanyagból elegendő áll rendelkezésre, azt legott fel is használják, így a mutatók elmozdulása után a termékekből több lesz, a nyersanyagok száma azonban megcsappan.

A felépítendő épületek három csoportba tartoznak, a kékek az „engine building” elemei, a sárgák azonnali, egyszeri jutalmat osztanak, a rózsaszínek pedig a játékvégi pontokat hozzák valamelyik paraméter mérésével.

HELYE A POLCON:
Számomra sok egyéb Uwe Rosenberg játék helyett áll, elsősorban azért, mert úgy érzem, ebből a témakörből elég a gyűjteményben 3-4 darab, és én inkább a könnyebbek közül választottam a hármat-négyet. Akinek tetszik az Agricola világa, de szívesen tovább lépne egy kicsit úgy, hogy teljesen ne hagyja el a sajátosan rosenbergi középkori hangulatot, érdemes megismernie a Glass Road-ot. Működési elveit tekintve természetesen jórészt eltér a „termékcsalád” többi tagjától, de bizonyos elemei rokoníthatók egyikkel-másikkal. Viszonylag könnyen tanítható játék, bár a szabályok megértése után komoly fejvakarást okoz az épületek változatossága és mennyisége miatt érzett káosz és tanácstalanság, amin aztán szép lassan mindenki úrrá lesz – remélhetőleg még az előtt, mielőtt véget érne a játék. Mert a Glass Road igazán nem hosszú, ketten akár 40 perc alatt is lejátszható (a szóló módja alig 20 perces), és bizony ez által

a kevésbé optimális döntések pontról pontra meglátszanak a végeredményen.

A JÁTÉK MA:
A Glass Road számomra sem látványvilágát, sem működéseit tekintve nem mai játék. Igazán jó családból származik, de felmenői erősen konzervatívok. Emellett a fentebb kiemelt mechanizmusai máig frissen tartják a játékötletet, a porosnak tűnő megoldásokat pedig elfeledteti a sajátos hangulata és a viszonylag erős tematikai szál. Egészen friss hírek szerint a játék hamarosan újra nyomdába, majd nyilván piacra is kerül, az örömben üröm azonban, hogy a kiadó nem szándékozik változtatni sem a grafikán, sem egyéb kivitelezési megoldáson, az új játék mindössze a korábban megjelent 3 promóciós minikiegészítőt tartalmazza majd (5 plusz épületlapkát és 1 akciókártyát). A játék minimálisan nyelvfüggő, azonban a részletgazdag játékszabály magyarul is elérhető, benne az összes lapka és kártya magyarázatával.

Játékötlet (0-3): 2
Hangulat (0-3): 3
Látvány (0-3): 2
Szubjektív (0-1): 1
= 8/10