Sanssouci

Az idei nőnapon egyszerűen lehetetlenné vált a feleségem felköszöntése, pláne úgy, hogy még némi meglepetést is okozzak vele. Az egyetlen ötletem a csomagrendelés volt, de hamar letért a figyelmem a virágosokról. Ugyanis mondhatni, a szívem szerint egy egész kertet adtam volna neki, sőt, a kertek legszebbikét, egy barokk kastélykertet. Mindehhez persze az is hozzájárult, hogy tudom, nem csak kedveli a kertépítő, lapkalehelyezős játékokat, de kifejezetten ügyes is ezekben. Az eBay-en találtam végül egy nagyszerű ajánlatra, így lett egy végül a Sanssouci című játék Viki ajándéka. Ez a 6-8 évvel ezelőtti Michael Kiesling (Azul, Heaven&Ale, Riverboat stb.) által jegyzett családi játék azóta jó párszor asztalra került már.

A TÉMA:
Sans souci (kb. szanszuszi) franciául annyit tesz: gondtalan(ul). Ez a két szó díszíti egy gyönyörű palota homlokzatát a mai Potsdam (Németország) mellett. A „porosz Versailles-nak” is nevezett palotát Nagy Frigyes építtette a 18. század közepén, hogy a nyári hónapokat itt tölthesse – gondtalanul. A közel száz méter hosszú, földszintes kastélyt és az azt körülvevő pazar kerteket, parkokat az UNESCO a világ kulturális örökségének részévé nyilvánította. A Sanssouci játék ezen parkok építését választotta témájául, bár, amint az Matyinak is hamar feltűnt, elég távolról követi azokat a szempontokat, amik szerint egy gazdag rokokó park felépül. Mindenesetre az illusztrációk, és az ösvényeken végigkísérendő főúri vendégek szerepeltetése nem hagy kétséget a felől, hogy a késő barokk kor pompája vesz körül minket a 18 kertépítő forduló során.

A JÁTÉKMENET:
A Sanssouci ahhoz a játéktípushoz tartozik, amikor egy központi tábla mellett a játékosok a saját világukat építik a személyes táblájukon. Itt tehát mindegyikünknek van egy épülőfélben lévő kastélykertje, ezek némileg különböznek is egymástól, de mindannyian az asztal közepére helyezett tábláról választunk lapkákat, amelyekkel fokozatosan feltöltjük a lapkahelyeket. A központi táblán oszlopokban sorakoznak a megkevert, lefordított lapkák, középütt pedig 10 képpel felfelé látszóból választhatunk, amikor ránk kerül a sor. A 10 lapka 5 kategóriába osztva látszik a táblán, minden kategória egy-egy színnel jelölt: fehér, szürke, narancs, bíbor és türkizkék.

A választás egy kártyalap kijátszásával történik. 18 kártyája van minden játékosnak, 18 különböző lap, de a játékosoknak azonos tartalmú a paklija.

Ezeken a kártyákon vagy egy-egy dekorációs elem látható a lépcsősortól a szobron, lugason, szökőkúton át a kerti pavilonokig, vagy pedig két színjelölés, ami a központi tábla színkategóriáira utal. Ezen kívül még egy abszolút dzsóker kártya is mindenki rendelkezésére áll. Ebből a – jó előre megkevert – pakliból húzunk két lapot, hogy valamelyik kijátszásával végül lapkához jussunk. Az alapfelállás nagyon egyszerű: ha kijátszom egy sövénylabirintus kártyát, akkor a lehetőségek közül bármelyik sövénylabirintust elvehetem, ha egy szürke/narancs színkártyát játszom ki, akkor a két szürke és a két narancs kategóriájú lap közül választhatok egyet. Ezek után a lapkát azonnal le kell helyezzem a kertembe.

A kert azonban izgalmas elrendezésű – és ugyan szabályos, de messze nem olyan szimmetrikus, mint amit egy barokk kerttől elvárnánk. Kilenc oszlopban különböző dekorációs elemek helyei sorakoznak, kezdve az említett sövénylabirintussal, egészen a rózsalugasokig. Ezekben az oszlopokban 6 lapkahely látható; az első már biztosan fel van festve mindegyik esetében, a többi sor pedig megfeleltethető az öt színek, ami a központi táblán is jelen van. Ebből következően, ha azt a sövénylabirintust a fehér mezőről vettem el, csak a fehér sorba, a sövénylabirintusok oszlopába rakhatom. Ergo minden lapkának egyetlen helye van csak a táblánkon! Miközben itt-ott további előre felfestett mezőkkel is találkozunk.

Az előre sejthető ütközéseket a játék ügyesen kiküszöböli:

amennyiben olyan elemet akarok/kényszerülök felvenni, ami már felépült a kertemben (pl. van már sövénylabirintusom a fehér sorban), akkor a lapot lefordítva, „kertészként” veszem magamhoz, és azzal bármit letakarhatok a – példa szerinti – fehér sorban, vagy a sövénylabirintusok oszlopában. Ha pedig olyankor játszunk ki egy adott dekorációs kártyát, amikor abból a típusból egy sincs a kínálatban, a lap ideiglenes dzsókerként funkcionál: bármelyik lap elvehetővé válik, akár a „hivatalos dzsóker” esetén. A játék végén természetesen pontozzuk a kialakult teljes oszlopokat és sorokat, de a játék közben és a célkártyák által a vendégeink is rengeteg pontot hozhatnak, akik minden lapkalehelyezés után mozoghatnak egy, a korábbi pozíciójuknál lejjebb lévő szintre, így a színes sor pontértékét adva a játékosnak.

AMIÉRT TETSZIK:
A Sansouci egy erősen szerencsefüggő játék, hiszen a lehetőségeink elsősorban azon múlnak, hogy milyen lapkák kerülnek a kínálatba, azok milyen színű mezőkön várakoznak ott, illetve ehhez képest mely kártyák vannak éppen a kezemben. Azonban a játék ritka ügyesen igyekszik több választási lehetőséget adni a játszóinak:

az „ideiglenes dzsókerek” és a „kertészek” jócskán megtörik a szerencse hatalmát, és teret engednek a tervezésnek, vagyis inkább az okos taktikázásnak is.

Azért is tetszik, mert Kiesling, a szerző a vendégek kísérésének mechanikájával ravaszul adott a játék lényegéhez egy második réteget is. Olyannyira ravaszul, hogy az általuk kínált egyre magasabb pontlehetőségek könnyen elterelik a figyelmet az ettől független optimális választásokról, vagy éppen az oszlopok és sorok megtöltésének jövedelmező opcióiról. De persze valóban izgalmas kitalálni az útvonalat (akár más oszlopokon és sorokon keresztül), amivel az egyik bábu egy szinttel lejjebb kerülhet. De nem utolsó sorban tetszik a grafika is, ami már az én szememnek kissé apró, de nagyon sok helyes részlettel bír, valamint az is, hogy a dobozban elfért egy mini kiegészítő, aminek használatával – illetve a kerttáblák forgatásával hasonlóképpen – változatosságot vihetünk a sokadik játszmánkba.

ÖSSZEFOGLALÓ:
A Sanssouci az egész család számára szórakoztató, egyszerű szabályokkal rendelkező, könnyen tanulható, szép játék. Épp olyan, mint amilyeneket szívesen ajánlok ebben a kis sorozatban. Ugyan a véletlen gyakran közrejátszik az elért eredményben, de mindvégig azt az érzetet kelti, hogy a lépéseink során csupa nagyon fontos döntést hozunk. És ezt azzal éri el, hogy valóban: egyes csavaros megoldások látványos kombókat eredményeznek. A nagy ugrásokra szükség is van, mert könnyen lehet, hogy hamarosan ínségesebb idők, rosszabb lapok jönnek. A parti egy óra alatt lemegy, és minden játékosszámmal remekül működik, bár én jobban szeretem négyen játszani, ugyanis annál több lapkából választhatunk, minél többen vagyunk, így a variációk száma is nagyobb, több esély van egy adott szobor vagy pavilon előkerülésére a megfelelő színben.

A Sanssouci jelenleg nem kapható, az eredeti, Ravensburger kiadás mindenütt elfogyott,

legfeljebb a használt piacon bukkanhatunk ilyen példányokra. Ellenben jó hír, hogy a spanyol Fractal Juegos kiadó idén újból piacra dobja, változatlan szabályokkal, új grafikával. Tessék figyelni a híreket, jó játék, nálunk jobban bevált, mint bármely rózsacsokor. (https://www.fractaljuegos.com/sanssouci-eng)