Histrio

Már akkor eszembe jutott a Histrio, amikor az Ishtar kapcsán felmerült Bruno Cathala neve. Az Océanos bemutatójánál pedig egyenesen le is írtam a címét, amikor a játék grafikáját méltattam – no meg Jérémie Fleury illusztrátort. Korábban mindössze egyszer volt szerencsém a Histrióhoz, kellemes élményeim fűződnek hozzá, de most új benyomásokat szerettem volna szerezni róla. Már csak azért is aktuális volt (a fentebb említett konstellációkon túl), mert az én Matyim abba a korba került, amikor már ezekkel a játékokkal nem csak képes játszani, de szeretne is. És nem tévedtem. Amikor a német nyelvű játékunk mellé a magyar kártyamagyarázó segédletet készítettem, kiszúrta a számítógép képernyőjén a cuki állatfigurákat, és azonnal beleszeretett. Alig várta meg, míg két példányt nyomtatok ezekből a fordításokból, máris sürgette a játékot. Állítása szerint kicsit sem csalódott. És azóta is imádja – pedig nyernie még nem sikerült.

A TÉMA:
Ma már kevesen ismerik a hisztrió jelentését. Lám, a Word is aláhúzza nekem. Ez a valószínűleg etruszk eredetű szó már az ókori rómaiaknál is a vándorszínészt, a komédiást, a csepűrágót jelentette, a funkció és az elnevezés megmaradt a középkorra is, de mint régies, színészt becsmérlő kifejezés ma is él – csak ritkán használatos. A Histrio itt a szó középkori értelmében van jelen, ugyanis

vándorkomédiások társulatát irányítjuk a játékban, akik két bemutatót tartanak az állatok királyának.

És ez a társulat bizony olyan darabot képes csak műsorra tűzni, amilyet a színészgárdája el tud játszani. Ha több a komikus vénájú a csapatban, a színműnek is vidámnak kell lennie egy igazán emlékezetes előadáshoz, ha viszont a tragikus alkatokból van több, a műfajnak a tragédiához kell közelednie. Igen ám, de a király szeszélyes! Előre nehezen megbecsülhető, hogy a premier napján vajon milyen hangulata lesz; ha vidám, akkor egy komédiának örül majd, ha borúsabb, akkor nyilván egy tragédiát értékel jobban. Észszerű tehát, ha a felkészülési idő alatt is igyekszünk a megfelelő módon alakítani a király kedélyállapotát.

A JÁTÉKMENET:
A Histrio lényegében egy kártyajáték. Azonban a produkció lelke a kétségtelenül csoda szép, kartonból rakott háromdimenziós színpad, aminek kevés funkciója van a játékban, de végig uralja az asztalképet. Először ezen a színpadon állítjuk be a király hangulatát – a véletlen sugallata alapján. majd ezt a tárcsát, amelynek a piros/sárga területén 12-12 beosztás található, folyamatosan kezeljük, amint valamilyen oknál fogva változik az uralkodó szeszélye. A színpad mellett két kártyapakli van, az egyik az ún. találkozáskártyáké, a másik a speciális támogatóké. A harmadik típusú kártyapakli minden játékos kezében van, ebből játszunk ki egyszerre, képpel lefelé fordítva egy lapot, és kezdjük meg vele a fordulót.

A kijátszott kártyán egy város képe, neve, száma található.

Ez megegyezik a színpad előtt végigfutó, hosszú játéktáblán lévő illusztrációk egyikével. A kártyát pedig azért játsszuk ki, hogy ezzel jelezzük, egy bizonyos várost szeretnénk felkeresni – elsősorban színésztoborzás céljából. A városok táblája alatt, minden egyes városképhez kapcsolódva, egy-egy oszlopba kártyalapok gyűlnek a találkozáspakliból. Tematikus: ha egyedül eljutottunk a városba, az adott kártyákat (amelyek elsősorban színészeket, egyéb funkciókat betöltő ún. akrobatákat, valamint sikeres kalapozást ábrázolnak) magunkhoz vesszük, miközben elvégezzük a lapon található mellékakciókat is, azaz eredményes toborzást vagy éppen pénzgyűjtő körutat tettünk. Ezek után az egyik imént szerződtetett, tetszés szerinti színészt elküldhetjük a királyhoz. Az értéke és a színe (na jó: a képzettsége és tragikai/komikai beállítottsága) befolyásolni fogja a király hangulatát.

Ha azonban többen is összefutunk ugyanabban a városban, a tervünk füstbe megy. Az összes városi kártya eldobásra kerül, értékeik azonnal módosítják a királyi kedélyállapotot, majd a helyszínen találkozó impresszáriók/játékosok inkább egy támogatói kártyát húznak vigaszdíjul. Ez azonban nem akkora istencsapása ám!

A támogatók jó csillagállás mellett rengeteg pontot, azaz pénzt, jelen esetben écu-t hozhatnak az adott társulatnak.

A játékban van egy köztes cezúra – épp, mint egy kétfelvonásos darab esetén –, amikor értékelés történik, majd még egy a játék végén. Ekkor a király hangulata szerint pontozzuk az összeállított társulatot, az általuk előadott darabot, valamint plusz pontokat kapunk egy-egy kiválasztott támogatótól is.

AMIÉRT TETSZIK:
Sok Bruno Cathala játék tetszik nekem a szemtelen könnyedségéért, de az biztos, hogy Jérémie Fleury viszont minden általa illusztrált játékot könnyűszerrel elad nekem. Bizonyára itt is ő volt a felelős a dupla csavarért: a titkos választós, motorépítős, eredményjósló mechanizmusok kártyajátékát néhány jól irányzott ecsetvonással nem csak a középkori komédiások világába, de közben a mesék állatai közé is penderítette. Az eredmény kissé még túl is nő magán a játékélményen, de kétségtelenül egyedivé teszi a tematikát (a Histrión kívül hasonlót ismereteim szerint csak a Shakespeare c. játék alkotói választottak, és az sem ül jobban a mechanikán).

Tetszik, hogy ugyan fantázia szülte birodalmak, pompás városok, repülő szigetek között utazunk színházi ügynökként, ráadásul léghajókkal, állatok között, mégsem rugaszkodunk el teljesen a valóságtól.

A középkori színházi gyakorlat és az udvari befolyás, de még az egykori francia pénznem, az écu is (is itt ne az euró elődjére, az ECU-re, azaz a „european currency unit” nevű valutanemre gondoljunk, hanem a IX. Lajos által bevezetett címeres aranypénzre a 13. századból) valóságos alapokon nyugszik. A Histrio tetszik azért is, mert a sok pompa és csillogás mögött egy korrekt játékelv húzódik, ami kevés szabállyal operál, és bár jellemzően sok a kérdőjel az első fordulókban, hamarosan felderül az ég, és minden érthetővé válik.

ÖSSZEFOGLALÓ:
Szerintem a képeken is látszik: ez egy vidám, látványos családi játék, egy igazi, könnyed commedia erudita, 45 perc tiszta szórakozás. Nincsenek nagy döntések, nincsenek túlzottan csavaros megoldások, de senki ne gondolja sekélyesnek: a cselszövések és a váratlan sorsfordulatok végig fenntartják az izgalmat az előadás során. Az igazán nagy színváltásokat maguk a játszók idézik elő, ha okosan játsszák a szerepüket, a véletlen sosem dönt helyettük, legfeljebb felfesti a díszletet, ami persze meghatározó lesz a cselekményben is. A szóvicceket félretéve: ideális délutáni program gyerekekkel – és nélkülük is –, egy jó tejeskávé mellé.

Létezik a Histrióhoz egy borzalmas magyar szabály, abból végül megtanulható a játék, de az önmagában sajnos nem oldja meg a jó néhány nyelvfüggő kártya problémáját. Viszont mindazok számára, akiket csak ez az egy dolog tartana vissza a játék kipróbálásától, szívesen felajánlom az általam készített magyar nyelvű, illusztrált játékossegédletet, ami kipróbált, tökéletes megoldás szinkrontolmács helyett. Írjatok bátran, nyomtatható PDF-et küldök.