Honga

Amikor két évvel ezelőtt az esseni játékvásár zsúfolt pavilonjai között jártam, időnként összefutottam hasonló portyázókkal, honfitársakkal, akik eredendő vadászösztöntől hajtva próbálták becserkészni a legújabb, legmenőbb játékokat. Amikor összeköszöntünk, óhatatlanul is egymás szerzeményeit fürkésztük. Emlékszem, szinte senki nem hagyta szó nélkül, amikor nálam meglátták a Honga dobozát. Elvigyorodtak és megjegyezték, hogy nyilván a gyereknek lesz. És miután én elmagyaráztam, hogy csak részben, azaz akkor már én régóta a beszerzőlistámon hordtam magammal a játékot, láttam a szemükben, hogy elnézik a dolgot nekem, a különcnek, de azért nem tartják normálisnak, hogy valaki ilyesmit cipeljen haza magának zsákmányul az esseni túráról. Pedig én már akkor tudtam, hogy a veterán szerző, Günter Burkhardt (Ulm, Darjeeling stb.) művével valami nagyszerűt fogtam.

TÉMA:
Valamikor a meghatározatlan őskorban vagyunk, talán a pattintott kőkorszakban, amikor eleink még együtt éltek olyan állatokkal, mint a mamut és a kardfogú tigris. Az utóbbi tulajdonképpen a játékunk főhőse, mondhatni címszereplője. Mi játékosok a törzsünk számára vadászunk és gyűjtögetünk, no meg kereskedünk más törzsek piacán, miközben Honga, a kardfogú tigris ott ólálkodik körülöttünk. Jámbor, de erőszakos jószágról van szó. Ha egyszer mellénk szegődik, nehéz levakarni rólunk, és amíg követ minket, bántani ugyan nem bánt, de mindig elcseni és felfalja a zsákmányunk egy részét.

Ezért Hongával egyszerűen törődni kell, ha nem akarunk magunknak rosszat.

JÁTÉKMENET:
A sztori egy 9 területre osztott táblán játszódik (meg egy melléktáblán és fejenként 1 személyes táblán), a szekciók metszéspontjain egy-egy nagy körrel. Ez a 4 kör tehát mindig 4 területtel szomszédos úgy, hogy ebben mindig benne van a centrum is. Ez középen Honga felségterülete. Körben pedig a számunkra fontos helyszínek: a tó, ahol halat foghatunk és vizet vehetünk, a rekettyés, ahol bogyót, a mező, ahol gombát szedhetünk, az erdő, ahol csupa váratlan esemény történik, a szent hegy kelet felé, és északon a három falu, ahol piacozni lehet.

Mindegyikünk kezében egy korong formájú kártya van, ami 4 részre osztott. Ezen barlangi festményt idéző kéznyomok 2-3 szekcióban, változatosan elosztva. A körünkben először ezt a korongot kell leraknunk a lehetséges 4 metszéspont egyikére, tetszőleges pozícióban. A kezek azt mutatják, hogy mihez férünk hozzá és milyen mértékben. Tehát ha a 4 érintett terület közül 2 kéz a mező felé néz, 1 a falvak felé, 1 pedig az erdő felé, akkor abban a körben felvehetünk 2 gombát (jelöljük a személyes táblán), felhúzhatunk egy erdőkártyát (mindenféle titkos bónuszokkal), valamint 1 kereskedést végrehajthatunk a piacon (a látható kártyák figyelembe vételével).

Igen ám, de ha legalább 1 kézikon nem mutat középre, Honga felé, a pimasz macska elcseni a személyes táblánkon gyűjtött elemek közül az elsőt, amit csak tud. Ha van hal, akkor azt, de ha nincs, akkor beéri a bogyóval és a gombával is (a fene sem ismeri ki magát a kardfogú tigrisek étrendjén!). Márpedig a gyűjteményünkre szükség van, ugyanis az elsődleges pontszerzési forrásunk a piac, ahol ezeket a terményeket pontokra cserélhetjük, de pont szerezhető a szent hegy időnkénti megmászásával is és

a mamutvadászattal is, ami egy minijáték a játékon belül, és nagyon izgalmas.

AMIÉRT TETSZIK:
Talán már kiderült, hogy imádom, ha valami könnyen érthető és kifejezetten gördülékenyen működik. Ilyen tekintetben a Honga mestermű: gyorsan elmagyarázható és könnyen alkalmazható szabályai mellett változatos és izgalmas, hosszabb távon sem laposodik el. De azért is tetszik, mert hihetetlenül kedves világa van. Rákenhető volna ez pusztán a nagyszerű illusztrációkra (Stephanie Böhm) is, de itt többről van szó. A játékmenet minden eleme legalább annyira rajzfilmesen stilizált, mint maga a látványvilág, középpontban a rosszcsont cicára vett kardfogú tigrissel, akit ugyan megpróbálunk minden erőnkkel elüldözni magunktól, mert nyilvánvalóan gyengíti az eredményeinket, de annyira helyes, hogy tulajdonképpen mégsem bánjuk, ha néha nálunk köt ki. (Talán az sem véletlen, hogy a korongokon látható kézjelek hatására a családban az a mondás, hogy “minden körben meg kell simogatnunk a Hongát” – így még az is kicsit cirógathatja, aki éppen megpróbálja távol tartani a zsákmányától.) És végül a zseniális korongmegoldás miatt tetszik: szerzőként ezek azok a frappáns megoldások, amikre csak elismerően lehet csettinteni – vagy akár irigyen szemet mereszteni.

ÖSSZEFOGLALÓ:
Ismereteim szerint a Haba kiadó egy ideje már képviselteti magát kis hazánkban, de a jelenléte meglepően visszafogott. Pedig nagyszerű termékei vannak, elsősorban a gyerekjátékok körében. Azonban időnként előfordul náluk egy-egy olyan kiemelkedő, családi játék (tehát ami nem elsősorban a gyerekeknek, de nekik is szól), ami szélesebb közönségréteg érdeklődésére is számot tarthat. A Honga pontosan ilyen, és igazán megérdemelné a nagyobb figyelmet. Sőt: bevallom, egy másik univerzumban Günter Burkhardt játéka szerintem simán megkapta volna a Spiel Des Jahres díjat is.