Solenia

A legutóbbi beszámolóm után valaki kérdezte tőlem, hogy ha a gyermekem nincs oda a történelmi témákért, vajon mi marad még, amiből szívesen válogat. Nos, szereti ő a futurisztikus, vagy az egyenesen az űrben játszódó sztorikat is, de ezek közül kevés van, ami kifejezetten ennek a korosztálynak szól. A mesék világa, a fantasy neki sem a kedvence – de ebben bizonyára a szülői hatás is közrejátszik. A legizgalmasabb számára az olyan elképzelt világ, amiben minden lehetséges, és nem kell igazodni még a tradicionális meseszabályokhoz sem. A steampunk valami ilyesmi, de azért ő egy tágabb univerzumban gondolkodik. Íme, mutatok egy példát, milyen egy 10 pontos játék nálunk.

A TÉMA
A kiadó magyarázata szerint Solenia egy bolygó, amelynek egyik féltekéje napfényben fürdik, míg a másik oldalon az örök sötétség az úr. Az őseink küldetését teljesítjük, amikor léghajónkkal folyamatosan körbejárjuk a bolygót és ellátjuk a lebegő szigetek lakóit a szükséges nyersanyagokkal. Ugyanis ami az egyik helyen „megterem”, az a másikon elérhetetlen. Khm. Ez talán hártyavékony, de tény, hogy elegendő a hangulatkeltéshez. Végül is magyarázza a ciklikusságot, amit érzünk a játék során, illetve a sötét és világos területek közti különbségeket, a játéktábla sajátos, folyamatos változását.

A többit pedig megoldja a kifejezetten szép grafika (Vincent Dutrait műve).

JÁTÉKMENET
A játékban egyetlen bábu van, egy sárga léghajó, és az is lényegében helyben marad a parti végéig. Ugyanis nem azt mozgatjuk a kártyáink kijátszásával, hanem az alatta lévő táblát (a bolygót magát). Egy azonos összetételű, de megkevert kártyapaklival játszunk, mindig 3 lap van a kezünkben, azok közül kell választanunk a kijátszandót. Ha rajtunk a sor, a kártyát a tábla valamelyik szigetére kell helyezzük, közvetlenül a léghajó mellé, vagy egy korábban lehelyezett kártyánk mellé. Ha a különleges, lyukas kártya közepén a szigeten egy nyersanyag látszik (fa, kő, víz, gabona), és a lap felső részén egy 1-es vagy 2-es számot látunk, akkor az adott mennyiséget vesszük fel a léghajótáblánkra abból a nyersanyagból.

Azonban vannak nullás kártyák is! Ha egy ilyet helyezünk valamelyik lebegő szigetre, akkor nem veszünk fel nyersanyagot, hanem tovább haladunk a léghajóval. Egész pontosan felveszünk egy szelvényt a tábla alsó részéről (amin 5 mező található), megfordítjuk, és a túloldalával a tábla felső részéhez illesztjük. (A léghajót meg egy mezővel feljebb léptetjük, hogy egyszerre helyben maradjon és közben a haladás érzetét keltse.) A művelettel közben egyre távolabb kerül a sötét bolygófél, és közelebb a napsütötte – vagy fordítva. Ha ilyenkor van a játékosoknak kártyája a „leeső” táblaegységen, annak speciális képessége, ami a lap alján látszik, érvényesül: így további nyersanyagokhoz, vagy győzelmi pontokhoz is juthatunk.

A győzelmi pontok igazi forrása azonban a küldetések teljesítése. Ezekből néhány mindig látható a tábla felett: vannak éjszakai és nappali fényben látszó városok, akik számára le kell szállítsunk nyersanyagkészleteket. A visszaigazolt készletlapok a léghajótáblára kerülve újabb bónuszokat hozhatnak és további készleteket képezhetnek. És ez csak a kis tábla egyik oldala!

AMIÉRT TETSZIK
Ez egy különleges és egyedi mechanika által vezérelt játék. (A szemfülesek mondhatják, hogy a sokkal összetettebb Black Angel-ben is hasonló szerepel – valóban, de az a játék is részben a szerző, Sébastien Dujardin munkája.) A bolygótábla folyamatos változása, a sötét és világos részek váltakozása középen a sárga léghajóval eddig mindenkit lenyűgözött. Emellett a játék nagyon könnyen tanítható, nagyon könnyen játszható, de mégsem egyszerű benne jó eredményt elérni. Szóval kihívás sokadszorra is. És ott a tábla másik oldala, ami már a haladóbb játékosokat célozza mindenféle plusz funkcióval és a hozzájuk tartozó extra lapkákkal, kisebb raktárhellyel stb. És még egyszemélyes változata is van!

Szóval remekül, olajozottan működik, szórakoztató, szép is és jó is. Ezért lehet 10 pontos.

ÖSSZEFOGLALÓ
A Solenia szintén azok közé a játékok közé tartozik, amelyek méltatlanul nem kaptak nagyobb figyelmet és elismerést. A 10+ kategóriajelölés miatt talán kiesett a Spiel des Jahres díj aspiránsai közül is, miközben éppen az én Matyim példája is igazolja, hogy gyerekek számára ugyanolyan élvezetes, mint felnőtteknek (sőt, amint látható, nagymamáknak is). Kevés ennyire egyértelműen, gördülékenyen működő játékot ismerek, amelynek a szabályai ennyire magától értetődőek, miközben nem is egy új mechanikus elemet tartalmaznak. A szerző korábbi munkái is nagyszerűek (többek között a Troyes, a Tournay és a Deus alkotója), de számomra ez a játéka a legkiemelkedőbb, a leginkább letisztult. Minden ajánlott játékosszámmal működik, mi hárman szeretjük a legjobban – a legutóbbi partit is így játszottuk, három generáció képviselőjével.