Az esseni játékvásár óta nem keveset várt a polcon ez a doboz arra, hogy végül előkerüljön. És most meg a vírushelyzet miatt csak kettecskén tudtuk kipróbálni. Megjegyzem, hogy ez nem tett rosszat az első benyomásoknak. Kifejezetten szeretek a feleségemmel játszani, mert ügyes és elemző is, no meg cserébe épp olyan lassú és bizonyos helyzetekben AP-re hajlamos, mint én. Egy a tempónk, na. Így aztán nem lepődtünk meg, hogy az első Cooper Island játszmánk sem volt rövidebb három órásnál, és a másodikból sem faragtunk le félóránál többet. Mert ez a játék különösen igényli a lehetőségek alapos átfésülését.
A Cooper Island Andreas “ode.” Odendahl munkája, akinek a nevét a La Granja borítójáról ismerem. Akkor az a Michael Keller volt az alkotótársa, aki az Agra szerzője is, és akivel szintén közösen készítették a Solarius Mission c. űrstratégiát (egy ideje nálam a wishlisten). A BGG-n 7.4-7.7 érték között (tehát elég nagyra értékeltként) szerepelnek a játékaik, a nehézségi szintjeik 3.95-től 4.37-ig terjednek: heavy eurogames.
A Cooper Island is tökéletesen megfelel ennek a kategóriának.
Olyan, mint egy cuppanósra vett búvárruha, amin rengeteg zseb van: eszméletlenül szűk, miközben nagyon sok lehetőséget kínál fel. Van benne minden: a munkáslehelyezős akcióválasztástól a lapkalehelyezésen, az erőforrás menedzsmenten át az engine buildingig. Tematika pedig szintén van: a sztori valami fura, felfedezésre váró szigetről szól, ami egy kutya után kapta a nevét, s ez a Cooper történetesen a szerző házi kedvence. De mielőtt másodjára is nekifutottam volna a háttértörténet megértésének, idejében felismertem, hogy nem érdemes vele sokat foglalkozni. Ugyanis a játék sem teszi. Olyan tematika egyszerűen nem létezik, ami lefedi mindazokat a tevékenységeket, amit ebben a játékban 2-4 játékos csinál egy szigeten és a körül.
Az anomália már az egyébként igen tetszetős táblaformánál felüti a fejét: egy sziget, amelynek – játékosszámtól függően – 2-3-4 teljesen egyforma félszigete van? Akciók, amelyekkel nem csak tereplapkákat helyezünk egymásra, hanem az általunk egyre magasabbra emelt fennsíkokon arányosan több termény születik, de ha azokat mind betakarítjuk, csupán egyetlen darab kerül a raktárunkba? Mesebeli! Nem folytatom, pedig bőven sorolhatnám. El kell fogadni, hogy ebben a világban csak névvel illetnek bizonyos dolgokat, amik nem feltétlenül úgy viselkednek, mint ahogy azt az elnevezésük alapján elvárnánk, cserébe viszont az egyes elemek egy elég jól felfogható logikai kapcsot alakítanak ki egymás között, így a rendszer működésének megértése meglepően könnyű (messze nem volt vele annyi problémám, mint pl. egy Feudummal vagy egy Black Angellel).
Ez a viszonylag könnyen felfogható szisztéma még köszönhető a rendkívül kifejező interfésznek, valamint a nagyszerűen megírt és szerkesztett, illusztrált szabálykönyvnek (az angol nyelvű változatból tanultam).
Nagyon röviden a játékmenetről: a Cooper Island csekély 5 fordulón keresztül tart. Az 5 fordulóból legalább az elsőben biztosan mindössze 2 alapszintű munkásod lesz, később meglehetősen fondorlatos módon bővítheted az állományt (vagy egy újabb munkással, így 3 munkásod lesz, vagy egy nehézfiúval, de akkor az egyik korábbi munkásodat el kell zavarnod egy célkártyát lefoglalni – ott is fog ácsorogni a játék végéig -, így viszont marad a 2 munkás, csak az egyik bizonyos plusz funkciókat is elér), de nem jellemző, hogy a parti végén több, mint 4 figurát birtokolsz. Ez az elsőre meglehetősen furcsa növekedési mechanizmus az első kiemelendő nóvum a játékban. Szóval akárhogy is, kevés számú akcióval számolhatsz.
Három fázis van minden fordulóban. Az első, bevételi fázisban a kezdetektől lapkalehelyezési lehetőséged van, de ezt bővíteni lehet csónakok vásárlásával(!), amik körről-körre újabb és újabb bónuszokkal toldják meg a mindenkori fordulókezdést.
A második fázisban a munkások lehelyezésének ideje jön el, valamint a nagyon nem elhanyagolandó “bármikor-akcióké”. Ezekből viszonylag sok van, mind nagyon hasznosnak is tűnik, de a kivitelezésük, pláne a kombózás lehetősége viszont sokszor szinte elérhetetlen távolságból integet. Ha másért nem, akkor azért, mert az általuk hozott bevétel egyszerűen nem fér el a raktáradban, csak az általános “piacmezőn”, ahonnan viszont nem fizethetsz ki semmit, csak a raktárból és a földekről közvetlenül(!).
Ebben az akciófázisban a középső szigettáblára rakjuk a korong vagy négyzet formájú munkásainkat és elvégezzük a megfelelő akciókat.
Ezek részben különféle lehetőségeket adnak a területed “felfedezéséhez”, azaz újabb tereplapkák húzására és lerakására, másrészt pedig épületeket építhetünk a félszigetünkre, szobrokat emelhetünk, berakodhatunk egy teherhajóra aranyat és kelmét (sárga és lila kockát), eltakaríthatunk az utunkból romokat, és amint említettem, csónakokat vásárolhatunk. Ha jól cselekszünk, 1-2 tengerszakaszt léphetünk előre a két hajónkkal, lassan megkerülve a teljes szigetet, s közben aprócska zátonyok mellett elhaladva újabb bónuszokhoz jutunk.
A lapkák már a lehelyezésükkor termelnek fát, követ, aranyat, élelmet és lila kelméket, a lehelyezésüknek jópofa szabálya van, el lehet a variációkkal bíbelődni egy darabig. (Vitatható logikájú, de számomra nagyon izgalmas újítás – nóvum 2 -, hogy amint több hasonló tereplapka egymásra kerül, a rajtuk keletkező újabb terményt ugyan egyetlen kockával kell jelölni, de az mennyiségét tekintve annyit ér, mint az alatta lévő lapkatorony elemeinek száma.)
A már alaphelyzetben is szerteágazó “bármikor-akciók” száma folyamatosan növekszik, ahogy az épületek után kártyák, a teherhajós akció után ládalapkák, és a csónakokkal, zátonyokkal további bónuszlehetőségek kerülnek elénk – nem egyszer egymás képességeit is használhatjuk, lemásolhatjuk. Hogy hogy szerzünk pontot? Ha innen nézem, sehogy. Ugyanis igencsak egyedülálló módon (nóvum 3) a Cooper Island-nek nincsen körbefutó Kramer-létrája, de ládába vagy paraván mögé gyűjthető ponttokenjei sem. Hajói vannak, amik köröznek a sziget körül. Időnként elérnek egy kikötőbe, ahol bizonyítékként a megtett az útjukról egy 5 pontot érő könyvlapkát hoznak (meg egy pici véletlenszerű bónuszt) – aztán haladni kell tovább. Igen ám, de a kikötők között éppen 5 mező található! Magyarul a játék végén a legnagyobb pontszám a kikötős könyvekből, valamint a hajók aktuális pozíciójából áll össze – az utóbbi természetesen a legutóbbi kikötő és a hajó jelenlegi pozícióját veszi figyelembe.
Trükkös!
Vannak persze további pontszerző lehetőségek, de fel kell készülnöd rá, hogy ebben a játékban nem lesz százas nagyságrendű VP-d. Az első játékban mindketten 20 alatt teljesítettünk, a másodikra csodával határos módon sikerült túllépnem a 30-as határt, de most meg nem merek megint játszani, mert már biztos képtelen lennék megismételni ezt az eredményt…
Nem tudom kellőképp hangsúlyozni, hogy a játék nagyon szűk. A túlzott termelés, a felesleges halmozás, ügyeskedés nem vezet jó eredményre. Nem fér be a raktárba: kidobod. Túlfizetsz valamit egy terepről levett árumennyiséggel: nem kapsz visszajárót. Csak a piacodra kerül áru vagy pénz: a kör végén el kell dobnod onnan mindenedet, és persze a fordulók végén rendre meg kell etetned a növekvő számú munkásállományt. A dolog kivitelezhető, de tény, hogy időnként nyomasztó. Egyedül az akcióválasztásnál érzem a szerzőt nagyvonalúnak.
Mindenki elvégezheti a hőn áhított akciót, de azért valamicskét fizetnie kell a már ott tartózkodó ellenfélnek.
A játék a vizuális megjelenést illetően kissé egyenetlen minőséget mutat, de összességében szép, látványos a grafika, és mint említettem, érthető, világos az infografika is. De amíg a nyersanyagok kockáinak színe jól megválasztott, addig a játékosok palettája unalmas és még nem is teljesen következetes, az ikonok/lapkák/kártyák stílusa néha összeveszik egymással. Amíg a tereplapkák erős, vastag kartonból készültek, a tábla illesztése kissé lötyög, a személyes táblák nagyon vékonyak és még sorolhatnám. Az összkép azonban kifejezetten jó, a negatívumokat főként a részletek vizsgálatakor vettük észre.
Összegezvén: 9 pontot adtam a Cooper Island-re a BGG-n. Ez az eredmény ugyan kevés, ráadásul kizárólag kétszemélyes játszma után született, de én sokat adok az első benyomásokra, valamint élvezem (bár nagyon ritkán használom) a BGG értékelés módosíthatóságát. Nem gondolom, hogy ez a szám változni fog, ha még néhányszor szerencsém lesz a játékhoz akár hasonló családi körben vagy akár nagyobb társaságban, ugyanis érzem azt, amit nagyon szeretek érezni: ez itt kicsit úgy gondolkodik, ahogyan én. Vagy másképp: nagyon könnyű a szerint a logika szerint gondolkodnom, ahogyan a játék megköveteli. Ez nem jelenti azt, hogy ne érezném, hogy kemény dió feltörésén fáradozom. Azonban jóleső rejtvényfejtésként élem meg a dolgot, nem feladat teljesítéseként, menekülésként, vagy matekvizsgaként. A játék nehéz. Szűk, és keveset jutalmaz. Itt nem a pontok adják a visszajelzést: neked kell tudnod, hogy az adott lépésed fontos állomás volt, vagy csak éppen okoztál valami változást a táblán. Ha egy-két ügyes kombó, vagy egyetlen körben esetleg +3 pont összejön, hidd el, az ellenfeleid is gratulálni fognak hozzá. Próbáld ki! 
9/10
U.I.: A játékot a “New Boats” c. minikiegészítővel játszottuk, ami 4 különleges csónaktokent és egy stégelemet ad a játékhoz – meg további AP faktort.
jatekrahivlak.blog 